Bűn, hogy a legfelsőbb európai vezetők nem foglalkoznak a menekültüggyel súlyának megfelelően, véli Csáky Pál (MKP) európai parlamenti néppárti képviselő, aki azon politikusok közé tartozik, akik egy uniós migrációs csúcs összehívását sürgetik.
Csáky felrója az Európai tanács elnökének, Donald Tusknak, az Európai Bizottságnak a késedelmet („Európa elaludt” – mondja) , Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek pedig azt, hogy még nem járta végig az észak-afrikai országokat és Törökországot és nem egyeztetett a helyi hatalmakkal a migránsok szűréséről, hogy Európába már valóban a háború elől menekülők és a politikai, vallási okokból üldözöttek juthassanak, ne a manipulált gazdasági bevándorlók.
„A problémát ott kell kezelni elsősorban, ahol kialakult. Nekünk azt kell elérnünk, hogy ez a menekülthullám megálljon, mert ne feledjük, különböző jelentések alapján készült előrejelzések ijesztően nagy számokat tartalmaznak, s arról szólnak, hogy még másfél évig is folytatódhat az emberáradat. Ha nem találunk ilyen rendszerszerű megoldást, a bajok csak súlyosbodnak” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a képviselő.
Csáky nem akart spekulációkba bocsátkozni a téren, vajon kinek az érdeke Európa ily módon történő destabilizálása, hozzátéve, hogy sohasem volt az összeesküvés- elméletek nagy barátja, ugyanakkor botorságnak tartaná behunyni a szemünket , és nem észrevenni, hogy ebben van némi szervezettség. Egyrészt az embercsempészek jutnak hatalmas bevételekhez, amikor megszervezik a migránsok útját, de vannak olyan csoportok is, amelyek nem elveszik a menekültek pénzét, hanem adnak nekik, ezzel ösztönözve, hogy Európába induljanak.
„Valakik valószínűleg ebbe pénzt forgattak be, s ennek van egy politikailag motivált háttere. Arra vannak a különböző kormányszervek, a titkosszolgálatok, az elemzőközpontok, hogy kiderítsék, kinek az érdeke ez a rendkívüli menekülthullám” – véli a politikus, aki már nagyon szeretné, ha Európa hatékony intézkedéseket hozna. Mint ahogyan – mutat rá – megtette azt már Ausztrália vagy az Amerikai Egyesült Államok.
„Európa a saját liberális eszméit ismételgeti, és nem fogja fel, hogy nem mesélni kellene az embereknek most már, hanem megállítani ezt a folyamatot, mert tényleg komoly problémák lesznek” – szögezte le a politikus. Ha ugyanis boldog-boldogtalant beengedünk, nem tudjuk kezelni a helyzetet, Európa megtelt. Akik viszont menekültstátust kapnak, itt maradnak a kontinensen. „Ma még szegény menekült, de milyen lesz a véleménye öt-tíz év múlva, milyen lesz a gyermekei véleménye és az unokáké 30-40 év múlva. Teljesen megváltozik Európa arca. Tetszik, nem tetszik, Európa kardinális változásokon megy keresztül, s ez bizony nagyon komoly kérdés. Bűn szerintem, hogy a legfelsőbb európai vezetők nem foglalkoznak vele súlyának megfelelően” – szögezte le Csáky Pál.
BA, Felvidék.ma