Miért kell az embereket ilyen durván lenézni?

Ronda dolog, ha egy párt léte és működésének alapfilozófiája hazugságra épül. Ettől rosszabb helyzet csak az, ha egy kisebbségi közegben tevékenykedő pártról van szó, ahol a párt sikerességén vagy sikertelenségén túl a közösség jövője is hangsúlyosan a tétek között van.

Tapasztalatból mondom, sok embert felháborít, hogy mennyi pénzt herdál el a Most november óta választási kampányra. Budapesti kultúraszervezői körökben azon röhögcsélnek vastagon, hogy a pesti énekesek nem tudnak annyit kérni, amit a Most kapásból meg ne adna nekik.

A múlt héten találkoztam egy szlovák ismerősömmel, aki egy szociológiai kapcsolatok kutatásával megbízott ügynökségben dolgozik. Elmondta, hogy figyelik a pártok választási kampányát, s eddigi szakmai felmérésük alapján az jön ki nekik, hogy a Smer után a Most költötte el a legtöbb pénzt a választási kampányra. Többet, mint az SDKÚ, a KDH, az SNS  vagy a 99%.

Megkérdeztem, tippelne-e az MKP és a Most közötti arányra. Szerinte a Most novembertől legalább négyszer annyit költött a kampányra, mint az MKP.
S erre jön a hír a pénteki Új Szó első oldalán: a Most csak 250 ezer euróval költött többet eddig a kampányra, mint az MKP.
Van, aki ezt elhiszi? Mint a régi viccben: drágám, most nekem hiszel vagy a saját szemednek?

Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár Szlovákiában, láthatja a narancssárga tengert. Sokakat ingerel ez a pénzpocsékolás – olyankor, amikor a polgár naponta azt hallja, semmire sincs pénz. Nincs munkahelyteremtésre, nincs a nyugdíjak emelésére, nincs az egészségügy problémáinak megoldására, a pedagógusbérek emelésére, az utak javítására…
De Lagzi Lajcsira meg Fenyő Mikire dugig van. Narancssárga óriásplakátok ezreire is.

A történetnek azonban nincs vége. A szombati Új Szó második oldalán apró betűs helyreigazítással közli: a Most eddig nem 750 ezer eurót költött a kampányra, mint pénteken írták, hanem csak 265 ezret. FELEANNYIT, MINT AZ MKP! (A jelenség persze nem új: a Most hivatalos kimutatása szerint másfél éve, a 2010-es választások előtt is 40 százalékkal kevesebbet költött kampányra, mint az MKP. Ezzel 7 szlovák és 7 magyar nemzetiségű képviselőt vitt be a parlamentbe.)
 No, szlovákiai magyar választó, ezt tapsold meg. Ennyire hülyére venni az embert azért mégis csak gusztustalan, nemde?
Sok a pénz a Mostban, ez nyilvánvaló. Ám van olyan naiv ember, aki elhiszi, hogy másfél év alatt ennyi pénzt tiszta eszközökkel össze lehetett szedni? A Pravda napilap szerint a Most 2011-ben maga negyvenszer több támogatást kapott, mint az összes többi párt együttvéve.

A szlovák társadalom érettségi szintjével kapcsolatban gyakran lehet kifogásunk. Ám most, a Gorilla-ügy kapcsán meglepően egészségesek a reakcióik.
A szlovákiai magyarok mintha fáziskéséstől szenvednének. Magyaroknak lehet gorilláskodniuk? (lásd: tények.sk) S ki tisztítsa ki a szlovákiai magyar társadalmat, ha nem mi, akik alkotjuk?
A Nobel-díjas Kertész Imrét idézném: nem akarok klán alapú társadalomban élni.

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …