Csáky Pál Csáky Pál honlapja
Nos kérem, bejött. Megérett Robert Fico és kormánykoalíciós partnerei kétéves igyekezetének gyümölcse. 1999 és 2006 között a szlovák–magyar viszonyban többé-kevésbé béke volt. Ám később, a Szlovák Nemzeti Párt kormánytényezővé emelésével, egy „apró” dolog megváltozott: az origó, a viszonyítási pont.
Míg az ún. nemzetiek egynémely kijelentése közvetlenül a 2006-os választások után ellenszenvet keltett, ma már mindenki a nemzeti szempontból legelkötelezettebb szlovák imázsáért küzd. A politikában is, a médiában is – és ez az igyekezet természetesen kisugárzik a társadalomra is. A srácok a Smerből úgy gondolták, hogy a politika csupán játék, az állam egy kft., amelyet akár egy éjszakai bárból is el lehet vezetni – és főleg úgy gondolták, hogy itthon és külföldön mindenki elfogad mindent, amit a kormánytöbbség jóváhagy. S ha probléma üti fel a fejét, ha valaki valamiről nyilvánosan beszél, akkor a jó öreg J. V. Sztálin tanítása szerint a probléma hordozóját kell „megoldani” – s akkor a probléma is eltűnik (lásd például a belügyminisztérium és a rendőrség esetét Malina Hedviggel).
A pénzügyi és gazdasági világválság hatásainak csökkentését illetően a kormánynak nyilvánvalóan nincs megoldási javaslata: hiszen eddig is abból élt, hogy nem nyúlt hozzá a második Dzurinda-kormány rendszereinek működéséhez. A helyzet most komolyabb, valamivel el kell terelni az emberek figyelmét a gondokról: a szlovák–magyar viszony megoldatlan kérdéseinek örökzöld témája a jelek szerint mindig kéznél van.
A Magyar Koalíció Pártja radikalizálódásának vádja a jelek szerint nem hatékony: az MKP ugyanis nem kíván radikalizálódni. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ügyében talán lehet egy-két részletkérdés, amelyet meg lehet vitatni – ám a kezdeményezés alapjában véve fontos, és rendben van, s még a Kereszténydemokrata Mozgalom némely képviselőjének egyik-másik javaslata is – mint például Abrhan képviselő úrnak a közszolgálati televízió 2008. november 11-i adásában elhangzott felvetése arról, hogy ebben a kérdésben közösen kell lépni Romániával és Szerbiával – nevetségesen hat: Romániának és Szerbiának ugyanis nincs kifogása a kezdeményezést illetően. Vicces helyzet: a Balkán európaibb és kevesebb gátlással küzd, mint néhány „államférfi” itt, Szlovákiában.
Marad tehát a foci. A rendőrök először válogatás nélkül mindenkit megvernek, azután egy hétig keresik a nem létező videófelvételeket a szurkolók állítólagos, rendőrök elleni támadásáról, később pedig a szintén nem bizonyított kődobálásról, majd megállapodnak – egyelőre – a szurkolók állítólagos „heil” kiáltásainál, mint kiváltó oknál.
Nos, ez az egész nemcsak Hedvig szomorú esetére emlékeztet, hanem az 1970-es évek szomorúan bájos magyar viccére is. „– Hogyan tört ki az ellenforradalom 1956-ban? – hangzott a felvezető kérdés akkoriban. – Nos úgy, hogy az ellenforradalmárok visszalőttek a rájuk békésen lövöldözgető szovjet katonákra.”
Nos, ez sem az igazi. A rendőröket ugyanis senki nem támadta meg, az összes követ a rendezők három nappal az ominózus futballmérkőzés előtt eltávolíttatták. Azzal a bizonyos „heilezéssel” sincs minden rendben, ugyanis a videofelvételeken az alábbi szöveg hallható: „Hej, hej, Dunaszerdahely!”
A helyzetet Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes igyekszik „megmenteni”, akit egyébként azért fizetnek, hogy védje a kisebbségeket. Itt a magyar titkosszolgálatok szerepéről hord össze zavaros dolgokat, miközben azt már nem is veszi észre, hogy még néhány hónappal ezelőtt ő maga is tiltakozott Slota hasonló „professzori megnyilvánulásai” ellen. Ma már verseng vele. Szlovákiában lassan nemcsak az autonómiát, mint terminust tiltják be, amely egyébként több európai ország alkotmányában szerepel, hanem a Kárpát- medence megnevezést is, s később talán erre a sorsra jut a Nagy-Magyar- Alföld, s más hasonlók is.
Csáky pedig, ha nem akar részt venni ebben a szomorú mélyrepülésben és nem óhajt úgy táncolni, ahogy azt némely politikusok, újságírók – vagy talán némely állami szerv is? – elképzelték a számára, akik/amelyek már ötödik hete a magyar témát nyúzzák-nyüstölik, kritika tárgyává válik, mert szerintük helytelenül teszi, ha nem vesz részt ebben a szomorú provincionális játékban. Mondjuk ki nyíltan: csupáncsak felelősségteljesen igyekszik viselkedni. Ül otthon a tévé képernyője előtt, és nem győz csodálkozni azon, hogy huszonnyolc naftalinszagú egyenruhába öltözött amatőr színész királyhelmeci vendégszereplése miatt a kormány elnöke, valamint bel-, illetve külügyminisztere megszakítja békés szombat délutáni szundikálását és sajtótájékoztatót szerveznek, ahol sportöltözékben bejelentik, milyen sikeresen hárították el aznap délután a szlovák polgárok szuverenitása elleni ármányos magyar támadást. Csáky nem győz csodálkozni azon, hogy néhány szlovákiai szlovák és magyar politikus kirohan a határra társaságot képezni a Magyar Gárda tagjai számára, miközben normális körülmények között mindenkinek tudnia kell, hogy a kialakult problémát nem az utcán, hanem tárgyalóasztalok mellett kell megoldani.
A polgárok ingerküszöbe pedig „sikeresen” csökken – ám hol áll meg ez az egész szerencsétlen folyamat? Közben a szlovák közszolgálati tévé november 23-ai műsorában a műsorvezető Ján Slotának (!!!!!) teszi fel a kérdést, hogy megfékezhető-e az extrémizmus, és milyen eszközökkel. Ez a legjobb, amit ebben a helyzetben tenni lehet. Heuréka, Szlovákia meg lesz mentve!
A Magyar Koalíció Pártja elnökeként Szlovákia minden polgárának józan ítélőképességére apellálok. (2008)
