Otthonunk, Európa – politikai novellák és korrajz Csáky Pál új könyvében

Csáky Pál és Szili Katalin a pozsonyi könyvbemutatón

Szerdán az MKP pozsonyi székházában mutatták be Csáky Pál európai parlamenti képviselő új, Otthonunk, Európa címmel megjelent könyvét, amelyet Szili Katalin miniszterelnöki megbízott méltatott.

Csáky Pál üdvözölte a résztvevőket, köztük elsőként Szili Katalint. A közönség soraiban ült Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, Bárdos Gyula Csemadok-elnök, Molnár Imre, a Balassi Intézet igazgatója és Szabó József, Magyarország pozsonyi nagykövetségének helyettes vezetője.

Csáky Pál a könyvbemutató elején elmondta: „Úgy illik, ha egy megválasztott képviselő befejezi a mandátumát, akkor odaáll a választói elé, és számot ad arról, hogy mit tett az ötéves időszakban. Ez a könyv az elmúlt öt év írásait tartalmazza. Publicisztika, amely foglalkozik az európai uniós, Kárpát-medencei, és azon belül a felvidéki magyar közösség dolgaival”.

Molnár László felolvasta a könyv Édes szülőföld című írását, amely a következő mondatokkal fejeződik be: „Ülök a domboldalon és reménykedem. És sok energiát, mély elszántságot és hitet – igen: sok-sok hitet kívánok minden magyarnak, aki szereti és tiszteli közösségünk értékeit, s aki jövőt is szeretne itt megalapozni az eljövendő generációknak. Itt, a világ számunkra legszebb és legszerethetőbb helyén: a mi szülőföldünkön…”

Vissza a valódi értékekhez

Szili Katalin könyvismertetője mottójául egy Csáky-mondatot vett ki a könyvből. Csáky egy interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy „Ön moralizál, túlzottan erkölcsi megfontolásból fogalmaz?”, így válaszolt: „Soha nem moralizálok öncélúan, féltem az embert, féltem a maroknyi felvidéki magyart a kiüresedéstől és a szétforgácsolástól.”

Szili Katalin hangsúlyozta, hogy ebben a válaszban benne van az a Csáky Pál, akinek az egyéniségén keresztül szabad csak ezt a kötetet tekinteni. Mindezt egy olyan időszakban, amikor Trianon 100. évfordulója előtt állunk, 30 éves a rendszerváltás, és 15 éve léptünk be az Európai Unióba. „Ezek mind arra késztetnek bennünket, hogy számot vessünk a múltunkkal, ezen keresztül próbáljuk meg a jelenünket vizsgálni, és ebből fogalmazzuk meg azt, amit mi a magyarság jövőjének gondolunk” – mondta Szili Katalin, és egyben reményét fejezte ki, hogy Csáky Pál nemcsak egy ötéves munkát fejez be, hanem az európai parlamenti választások után megkezdi a következő ötéves ciklusát az Európai Parlamentben.

A miniszterelnöki megbízott szerint Csáky könyve tulajdonképpen közéleti novellák gyűjteménye, és egyben politikai korrajz is. Az Otthonunk, Európa című könyv írása sokatmondó fejezetekbe vannak válogatva, mint Bukdácsoló európaiak, Becsüljük meg önmagunkat, Hit nélkül elveszünk. Szili emlékeztetett arra, hogy Európa gyökere a görög filozófia, a római jog és a keresztény kultúra, és úgy véli, Európának vissza kéne találnia ezekhez az értékekhez. Csáky könyvében „minden benne van, ami a mai világunkat jellemzi” – tette hozzá.

Szili Katalin: Csáky könyvében minden benne van, ami a mai világunkat jellemzi

Kérésére Csáky Pál elmondta, hogyan választotta ki a könyv címlapját, amelyen egy ókeresztény szent freskója látható. Mint emlékeztetett, Szlovákia EU-csatlakozása aláírásának idején Görögország volt az Európai Unió soros elnöke. Az aláírásra az athéni Akropolisz alatt került sor (Csáky akkor Szlovákia miniszterelnök-helyettese volt, ő vezette azt a sikeres népszavazási kampányt, mely a csatlakozásról döntött – a szerk. megj.). A helyszínen áll egy ókeresztény, közel 1200 éves templom, benne öt olyan freskóval, melyek túlélték a török megszállást is.

„A könyv címlapján az egyik freskó fotója látható, egy ókeresztény szent egy mostani bizánci templomban, a freskó ütött-kopott állapota mintha Európánk állapotát is mutatná, és talán néhányunkat elgondolkodtat, hogy miként lehet ezen az állapoton javítani” – mondta.

Nemzet, szülőföld, otthon

Szili Katalin húsvétkor olvasta Csáky könyvét. „Olyan érzésem volt, mintha arra hívnád az olvasót, hogy gondolkodjunk együtt arról, mit jelent számunkra Európa, a nemzet, a szülőföld, az otthon” – mondta a szerzőnek. Rámutatott, hogy Csáky „politikai novelláiban” az őshonos, kisebbségben élő felvidéki magyar közösség problémáit és érzésvilágát teszi az asztalra, amit az itt élők – küzdve az anyanyelvük használatáért, a himnuszuk énekelhetőségéért, a magyar zászló kihelyezéséért – nap mint nap átélnek. Csáky megjegyezte, könyvével üzenni akar, mégpedig azt, hogy „Nekünk meg kell maradni magyarként európainak, európaiként magyarnak”.

A könyvbemutatón szóba került a migráció is. Szili szerint itt is azt az európai identitást kell védenünk, aminek egyik alkotóeleme a keresztény kultúra.

Csáky Pál szerint kisebbségiként megmaradni egy más országban erkölcsi kérdés. „Ez a tisztesség kérdése önmagunkkal szemben, felmenőinkkel szemben, a saját elkötelezettségünkkel szemben” – hangsúlyozta. Ez akkor is így van, ha azt tapasztaljuk, hogy a pénz, a hatalom, a pozíció arrafelé sodor több közösségi társunkat, hogy feladja magát. A könyv szerzője itt emlékeztetett arra „a hírhedt, csúnya, buta és igaztalan mondatra, amikor valaki a gyerekét a jövőjéért adja szlovák iskolába, holott a felmérések épp az ellenkezőjét bizonyítják, hogy minden ember az anyanyelvén tud kiteljesedni igazán, tehát a felvidéki magyar is”.

Szili Katalin sok sikert kívánt a Magyar Közösség Pártjának az európai parlamenti választásokhoz

Az európai parlamenti választások tétje

Csáky szerint a májusi európai parlamenti választások arról is szólnak, hogy vissza tudjuk-e vezetni a klasszikus kereszténydemokrata értékekhez Európát. Szili Katalin emlékeztetett Csáky EP-munkájára, köztük arra az általa elfogadtatott határozatra, melynek révén először került az őshonos kisebbségek jogvédelme az Európai Unió jogrendjébe. „Ezt folytatni kell” – mondta. Sok sikert kívánt a Magyar Közösség Pártjának az európai parlamenti választásokhoz, és a választók szíves figyelmébe ajánlotta az MKP listavezetőjét, Csáky Pált.

„Csáky Pál mondatával fejezem be a mai beszélgetésünket: A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt. Ezt a kitartást kívánom önöknek” – mondta.

Forrás: Oriskó Norbert / Felvidék.ma

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …