Szlovákia néhány vonatkozásban távol áll a jogállamiság követelményétől

A máltai újságíró-gyilkossággal, valamint Ján Kuciak és menyasszonya megölésével kapcsolatban tartott hétfőn vitát az Európai Parlament. A vitában felszólalt Csáky Pál, az MKP EP-képviselője is.

Felszólalásában megköszönte, hogy az Európai Parlament azoknak a tisztességes szlovákiai állampolgároknak az oldalára állt, akik nem tudják elfogadni, hogy olyan országban éljenek, ahol a korrupció, illetve az alvilági módszerek tolerálása a kormány munkamódszerévé válhatott. Csáky emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában több alkalommal tízezrek vonultak az utcára tiltakozni eme torz jelenségek ellen.

„A polgárok túlnyomó többségét sokkolta a hír, hogy az országban akadtak olyanok, akik hidegvérrel meggyilkoltattak egy újságírót csak azért, mert az kényelmetlenné vált számukra. Az embereket még inkább sokkolták azok az információk, amelyek szerint az olasz maffia csápjai egész a miniszterelnöki hivatalig értek. Sőt, még megdöbbentőbbek voltak azok a rendőrségi vizsgálati eredmények, amelyek azt mutatták, hogy bizonyos, alvilággal összefonódott vállalkozók újabb gyilkosságokat készítettek elő. Egy ügyész, továbbá a legfőbb ügyész helyettese, valamint egy olyan ismert ügyvéd vált volna célponttá, aki korábban az igazságügyi miniszteri posztot is betöltötte” – fogalmazott Csáky, aki döbbenetesnek tartja, hogy az országban olyan politikai légkör alakulhatott ki, amelyben egyesek úgy gondolták, mindezt megengedhetik maguknak.

„Nem értek egyet a szlovák kormánykoalíciót képviselő társaimmal, akik nem szeretnék, hogy ezt az ügyet az Európai Parlament napirenden tartsa. Ellenkezőleg, azt gondolom, hogy a szlovák kormány és a szlovák parlament is megérdemli, hogy az EP állandóan odafigyeljen a munkájukra, illetve az említett ügyek felderítésére” – folytatta felszólalásában az MKP EP-képviselője, aki szerint nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a szlovák parlament több mint két éve próbál semmitmondó válaszokat adni az Európai Bizottság Petíciós Bizottságának azt célzó kérésére, hogy vizsgálja felül álláspontját az ország német és magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben a kollektív bűnösség elve alapján alkalmazott diszkriminatív lépésekkel kapcsolatban.

„Szeretném felkérni az Európai Bizottságot, vizsgálja meg, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2007-ben elfogadott határozata az ún. Beneš-dekrétumok ügyében összhangban van-e az Európai Unió alapját képező jogi dokumentumokkal, illetve azok szellemiségével.

Meggyőződésem tehát, helyénvaló, hogy Szlovákia, a szlovák kormány és parlament továbbra is az Európai Parlament érdeklődésének középpontjában álljon“ – fejezte be felszólalását Csáky Pál EP-képviselő.

Strasbourg, 2019. március 25.

Forrás: Csáky Pál EP-képviselői irodájának közleménye

Cikkajánló

Habodász István: Elvtársak, válságom van!

Politikai szatíra Írta: Csáky Pál Előadja: Habodász Miklós színművész A kisfilmet készítette Oriskó Norbert. Szervető: …