Új év, új esély

Itt van egy új, vizualitásában is érdekesnek ígérkező év, amely nem csak tisztelettel, visszafogottan kopogott az ajtón, de egyenesen ránk zuhant. Magával hozott némi bizonytalanságot, némi félelmet a jövőtől – de bizonyos reményt is arra, hogy kellő összeszedettséggel reményteljesebben tudunk előre haladni, mint elődeink száz évvel ezelőtt.

 Mert száz évvel ezelőtt még úgy-ahogy egyben volt az ország, egyben a nemzet – bár az már látható volt, hogy a nagy háború egyre növekvő hullámai egyre veszélyesebb helyzeteket gerjesztenek.

De mi nem figyeltünk oda arra, ami történik. Amíg a román bankok csendben, módszeresen vásárolták fel a földet Erdélyben, amíg a csehek a szlovákokkal egyezkedtek csendben Amerikában, s amíg a délszlávok is a fű alatt, a legnagyobb diszkrécióban próbáltak szervezkedni, addig a korabeli magyar elit víg dáridóval múlatta az időt, nagyokat vadászott és hangosakat danarászott.

Azután eljött 1918 és széthullottunk, mint egy marék kéve. Tisztelet annak a kis számú katonának és civilnek, akik – megpróbálván menteni a helyzetet – ellenálltak és komoly regionális sikereket is elértek.

Rájuk is emlékezünk ma, a tisztességgel helytállókra. S ha valakit szellemi elődeinknek tekintünk, akkor ők azok.
A meghasonult, megosztott 21.századi magyarságnak ugyanis példaképekre is szüksége van. S politikai, történelmi üzenetekre is kiéhezett.
A legfontosabb üzenet tehát ez lehet: a jövőt soha nem szabad lebecsülni, a jövőre mindig készülni kell.

2015 ezt kínálja: a csendes építkezés lehetőségét. Az év során valószínűleg nem lesz választás, nem véleményezhetőek hangos küzdelmek.
Akkor sem, ha a magyar asszimilációbarát oldal már megüzente – annak ellenére, hogy erre semmi nem kényszerítette: nem lesz magyar-magyar együttműködés a 2016-os választás előtt sem. A szlovákiai magyar nemzeti oldalt,s annak zászlóshajóját, az MKP-t újból nehéz helyzetbe kell sodorni. Mert ez az érdeke valakinek.
Felteszi a szlovákiai átlagmagyar magának a kérdést: kinek az érdeke ez?

Félreértés ne essék: én mindig is az elvtelen együttműködés ellenzéke voltam. Ám a jelen helyzetben azt tartottam volna helyesnek, ha leülnek tárgyalni egymással a partnerek, s akkor minden erőmmel azt szorgalmaztam volna, hogy egy erős, a felvidéki magyar közösség érdekeit szem előtt tartó KÖZÖS PROGRAMOT hozzunk létre. A komáromi fiaskó – amely egyébként előre valószínűsíthető volt – oka is az volt, hogy csupán hatalomtechnikai, nem pedig elvi megállapodás született. Azt pedig a tisztességes magyar ember nem fogadja el. Ezért mondják sokan Komáromban, hogy ezzel csak lejáratták magukat azok, akik a nevüket adták hozzá.

Most ismét azt mondom: országos szinten tárgyalni kellett volna. A szlovákiai magyar közösség érdekeiről, azok érvényesítéséről. Láthattuk volna, ki milyen érveket használ, ki milyen érvekkel támogatja vagy utasítja el az együttműködést.

Mert én sem valószínűsítem, hogy a tárgyalások sikeresek lettek volna. De legalább meg kellett volna próbálni. Egy sikertelen tárgyalássorozat után mindenki – a politikus is és a párt is – kényszerhelyzetben van. Kényszerhelyzetben hozhat kényszer szülte döntéseket.

De most nincs kényszerhelyzet. Idő még lenne – de mire?

Látható, hogy a Most-Híd bemérte, hogy teret veszít a magyar térfélen. A veszteséget megpróbálja a széthulló SDKU holdudvarából pótolni. Ez viszont azt jelenti, hogy még inkább eltávolodik a magyar gondolkodástól, a magyar közösség érdekeinek képviseletétől. Egy esetleges tárgyalás őket hozta volna nehezebb helyzetbe. Színt kellett volna vallaniuk számos kérdésben – márpedig ez nem érdekük. Nekik az a jó, ha a lebutított magyar rétegek nem kérdeznek rá, miért is szavaznak tulajdonképpen az öszvérpártra. (egyébként érdekes, hogy a Sme című napilaptól elment szlovák újságírók által alapított denníkn.sk internetes portál mennyire tisztábban igyekszik látni és láttatni a világot. Már a lebobéla-jelenséget is kritizálni merik – az egyik legjobb elemző, Samo Marec már írni mer arról a „zsenialitásról” is, ahogy pl. Bugár Béla és az őt támogató Petit Press kiadványok, többek közt a több vonatkozásban a Most-Híd pártsajtójaként működő Új Szó hülyíti azokat a választókat, akik elvárják, hogy politikusok hülyítsék őket.

Nem tudok szabadulni a gondolattól: azok – legyenek szlovákok vagy magyarok, politikusok vagy a titkosszolgálat tábornokai – diktálták le a magyar-magyar tárgyalások idő előtti, megindokolhatatlan elutasítását, akiknek elemi érdekük, hogy 2016 után se legyen a felvidéki magyarságnak elkötelezett parlamenti képviselete!
S ha idáig eljutottunk gondolatmenetünkben, most tegyük fel maguknak a kérdést: miről kell szólnia 2015-nek? Nem a felvidéki magyar közösség megerősödéséről? Nem öntudatának emeléséről?

Ehhez kívánok sok erőt és elkötelezettséget. És sok energiát: mert sok munka vár ránk.

Sok bizonyosságot,hogy ügyünk győzni fog, a sunyiság, a manipulációk nem nőhetnek az égig. Még akkor sem, ha a szlovák iskolába beadjusztolt volt magyar gyereket könnyű megtéveszteni. Később is, ha már felnőtté válik. Még akkor sem, ha most érik be a (cseh)szlovák évtizedes nemzetépítés sikere.
Akkor is, annak ellenére is: reményt és tisztességet minden igaz magyar embernek.

Csáky Pál (Készült a Szabad Újság számára)

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …