Empátiát kérünk és kínálunk

Parlamenti felszólalás

Tisztelt elnök úr, tisztelt kormánytagok, hölgyeim és uraim!

Két hónapja, hogy a parlamenti nyári szünet előtt többen közülünk azt remélték, hogy a nyáron megnyugszik a politikai élet, és szeptemberre kitisztul, stabilizálódik Szlovákia belpolitikai helyzete. Néhányan még abban is reménykedtek, hogy megváltozik a politizálás stílusa – mindenekelőtt a kormányzó párt részéről, s a politikai párbeszéd a pártok között rendszeres és hatékony lesz.

Sajnos, nem így történt, a parlamenti szünet után ugyanazokon a nyomvonalakon haladunk tovább, és tartok tőle, hogy az ország legégetőbb problémáinak megoldásához – amelyek a gazdasági és a szociális szféra transzformációja, a privatizáció, a mezőgazdaság, egészségügy, oktatásügy probléma köreibe tartoznak – nem jutottunk közelebb. Ellenkezőleg: a társadalomban növekszik a feszültség, előrelátható a politikai élet további polarizációja, erőteljesen hallatják hangjukat a szakszervezetek, a vállalkozók, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók. Mindannyiunk számára világos kell, hogy legyen, hiszen mindennap érezzük ezt, hogy a problémák növekednek körülöttünk, és nekünk meg kell kérdeznünk, milyen konkrét intézkedéseket tettünk a megoldásukra. A fő kérdés természetesen az, milyen konkrét lépéseket tett meg az a szerv, a kormány, amely az alkotmány értelmében erre mindenekelőtt hivatott.

Nem fogok itt – és időhiány miatt most nem is áll módomban – e kérdés minden összetevőjéről beszélni. Mozgalmunk, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kritikus véleménye ezzel kapcsolatban úgyis közismert. Az olyan konkrét kérdések pedig, mint az egyes fontos kormányposztok betöltetlensége, az államigazgatás csendes átszervezése-centralizálása, amely lényegében a törvények megkerülésével történik, a kormánymegbízottak törvényellenes kinevezése pedig már úgyis terítékre került a mostani ülésen.

Én itt most egyetlen jellemző összefüggésre szeretném az önök figyelmét ráirányítani. Arra, hogy a kormány a társadalmi problémák megoldása helyett inkább a figyelem elterelésének taktikájához folyamodik. Ezt egyrészt műbotrányok előidézésével, s emellett az elnyűhetetlen magyarkérdés újbóli és újbóli felmelegítésével éri el. Az első módszer, a botrányok mesterséges előidézése veszélyes játék, főleg azért, mert nem mindig sikerül eltalálni az alkalmas hőfokot: a Szepesváralján a miniszterelnök által a romák címére tett kijelentések mégiscsak erőteljesebben visszhangzanak a világban, mint az ildomos volna. A kisebbségi – mindenekelőtt a magyar – kérdés felhasználása a figyelem elterelésére a szlovák írott és elektronikus sajtó hathatós segítségével ideig-óráig ugyan működik, de higgyék el, kérem, csak ideig-óráig és csak részlegesen, s csak az ország határain belül. Külföldön ez inkább negatív visszhangot vált ki. Higgyék el, kedves barátaim, hogy talán Észak-Kórea és Kuba kivételével mindenütt ellenszenvvel tekintenek a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Távközlési Minisztériumának daruira, amelyek erőszakosan eltávolították a magyar nyelvű helységnévtáblákat. Az ilyen lépésekkel a kormány olyan pozícióba kényszerít minket, amelyben védekeznünk kell és védekezni is fogunk. S ha a kormány nem hallgat meg minket, azokhoz az európai fórumokhoz fordulunk, amelyek valóban partnerként kezelnek bennünket. Bizonyára vannak önök között olyanok, akik most azt gondolják, mi ezekkel a lépésekkel ártunk Szlovákiának. Nem tudok egyetérteni az ilyen nézetekkel.
Mi a valóságról beszélünk, ez ellenőrizhető. Azzal sem tudok egyetérteni, ha bizonyos egyén vagy csoport az állammal akarja magát azonosítani, s a tárgyi kritikát személyes támadásként fogja fel. Igen, a történelemből ismerjük ezt a szindrómát, ott abszolutizmusnak nevezik az ilyesmit, s hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arról bizonyára tudna mondani egyet s mást nemcsak Szlovákia egynémely volt minisztere vagy nagykövete, hanem a közelmúlt néhány olyan személyisége is, mint Trockij, Slánský vagy Rajk László.

Ezenkívül pedig szeretném felhívni a figyelmüket, hogy Steny Hoyer és Dennis DeConcini urak, az EBEÉ Európai Együttműködési és Biztonságpolitikai Bizottságának elnöke és alelnöke szeptember 13-án levelet írt Peter Burian úrnak, a Szlovák Köztársaság washingtoni nagykövetsége vezetőjének, s levelük tartalma 90 százalékban megegyezik a mi levelünk tartalmával, amelyet az Európa Tanácsnak küldtünk. Catherine Lalumičre asszony, az Európa Tanács főtitkára sem a mi kijelentéseink alapján fogalmazta meg kételyeit Szlováki demokratikus voltát illetően, mint ahogy Garcia Arias asszony, az Európai Parlament Szlovákiával kapcsolatot tartó bizottságának elnöke sem a mi kijelentéseink alapján akarja ezeket a kérdéseket tisztázni itt, Pozsonyban, október elején. Helmut Kohl úr, Németország kancellárja és több minisztere sem a mi tevékenységünk alapján „feledkezik meg” rendszeresen Szlovákiáról, ha a kelet-közép-európai országok NATO-csatlakozásáról van szó. A Holland Királyság külügyminisztere és az Osztrák Köztársaság ET-képviselői sem a mi tevékenységünkre célozva fejezték ki kétségeiket aziránt, hogy Szlovákia valóban eleget kíván-e tenni azon kötelezettségeinek, amelyeket az Európa Tanácsba való belépésekor vállalt.

Hölgyeim és uraim,
mindannyian bizonyos nézeteket vallunk, ám el kell ismernünk mások jogát is arra, hogy saját véleményt alkossanak. Próbáljunk meg közösen elgondolkodni a fentieken. Próbáljunk meg közösen választ adni arra, miért írják például a tévétanács lemondott képviselői, hogy erkölcsi megfontolásból mondtak le, mivel nem szeretnék tehetetlenül szemlélni, merre tart ez az intézmény. Miért költözik el Szlovákiából a szlovák értelmiség egy része, s miért telepedett le Prágában például a szlovák irodalom olyan jelentős személyisége, mint Ladislav Mňačko? Próbáljunk meg együtt választ adni arra a kérdésre, merre tart ma Szlovákia?

Mindannyiunknak nagy a felelősségünk aziránt, hogy ezekre a kérdésekre helyes válaszokat adjunk. Mi a nemzetiségi politikát illetően is korrekt tárgyalásokra törekszünk minden politikai erővel, és ismételten elutasítjuk, hogy bárki ezt a kérdést a figyelem elterelésére használja ki. Elképzeléseinket a Szlovák Köztársaság kisebbségeinek jogállásáról szóló alkotmánytörvény alapelveinek formájában július 20-án átadtuk a parlament elnökének. Remélem, a parlament bizottságaiban tárgyszerű és demokratikus párbeszéd kezdődik majd erről a témáról. Ez mindenképpen hozzájárulna a mindkét oldalon tapasztalható bizalmatlanságok megszüntetéséhez is. (1993)