Felemásnak tartom a szlovák demokrácia állapotát

(Forró Evelyn interjúja a Magyar Hírlapban, 1999) Hamarosan egyéves lesz a szlovák kormány, amelyben most először a magyar kisebbség pártja is helyet kapott.

Csáky Pál miniszterelnök-helyettes felemásnak tartja a szlovák demokrácia állapotát, de mint mondja, az értékeléskor a pozitívumok vannak többségben. A félmegoldások, a picit megkésve hozott intézkedések kormánya vagyunk – hangsúlyozza. – Rossz nyelvek szerint azért fordult a politika felé, mert otthon teljes a nőuralom, hiszen a négy lánya és a felesége mellett nemigen jut szóhoz. Ez elfogadható magyarázat; de mi készteti kóruséneklésre, politikusként sem tudja „kibeszélni” magát?

– Ha a politikával kapcsolatban valaki ezt mondja, nem jár messze az igazságtól… De félre a tréfával! Ami az éneklést illeti, engem világéletemben érdekelt a zene, ezt valószínűleg az édesanyámtól örököltem. Kisközségből származom, katolikus családban nevelkedtem, és a templom volt a központi hely az életünkben. A nagybácsimat kitelepítették a Szudéta-vidékre, és amikor hazajött, hozott egy harmóniumot, amiről akkor azt sem tudtam, micsoda. Hatéves koromban kezdtem el érdeklődni a zene iránt, autodidakta módon megtanultam a harmóniumon játszani, s csak ezután kerültem zeneiskolába. Játszom orgonán, zongorán, gitáron, furulyán – és néha énekelek is. Az alapiskolában énekeltem a gyerekkarban, az egyetemen egy évig az ottani kórusban, most pedig Léván a barátaimmal és az ismerősökkel, miniszterelnök- helyettesként is, úgy, mint eddig sokszor, elénekeltük a passiót.

– A politikusok közül sokan nem kedvelik a közvélemény-kutatásokat: úgy vélik, nem reálisak. Ön mennyire tartja fontosnak a felmérések adatait?

– Egyfajta tükörnek tartom őket; persze tudom, hogy nem mindig objektív tükör ez, gyakran manipulálható. Mindenesetre a közvélemény-kutatási eredményeket nem szabad lebecsülni. Aki politikusként ezt teszi, nagy hibát követ el. Most például úgy tűnik, Mečiar ellenzéki pártjának emelkedik a népszerűsége, a kormánykoalíció legerősebb pártjának, a Szlovák Demokratikus Koalíciónak pedig csökken. Ami számunkra érdekes: az MKPban attól tartottunk, hogy a kormányba lépés után csökkenni fog a népszerűségi rátánk. Ám az ellenkezője valósult meg.

– Nem függ ez össze ismertségük növekedésével?

– Elemzéseink szerint talán három dologgal függ össze. Ismertebbek lettünk, naponta szerepelünk a médiában. A második, hogy talán a félig magyarok vagy azok a szlovákok is, akik a szlovák pártokból kiábrándultak, felismerik nehéz helyzetünket, és méltányolják, hogy igyekszünk elvi politikát folytatni. Nemrégiben két független lapban is megjelent, hogy a Magyar Koalíció Pártja az egyedüli, amelyhez az elmúlt évben nem csapódott sár, ránk a korrupciónak még az árnyéka sem vetül. A harmadik pedig az, hogy minden kétely és probléma ellenére elismerik, hogy a mi kormánytagjaink és államtitkáraink többsége szakmailag is megállja a helyét.

– Hamarosan egyéves lesz a Dzurinda-kormány. Ha most lennének a választások, ismét össze lehetne hozni a szavazati arányok alapján a négypárti koalíciót?

– Simán. Még mindig viszonylagos többségünk van. Mečiar pártjának népszerűség-emelkedése a Szlovák Nemzeti Párt népszerűségének csökkenését hozta, ez nyilván összefügg a nemrégiben leváltott elnök, Ján Slota viselkedésével is.

– Milyennek tartja a szlovák demokrácia állapotát? Mennyit sikerült egy év alatt az országképen javítani?

– Felemásnak tartom a demokrácia állapotát, és felemásnak kormányunk egyéves teljesítményét is. Nem rejtem véka alá, hogy az MKP erősebb és egyértelműbb rendszert szeretett volna, de a pártban is és az én értékelésemben is inkább a pozitív elemek vannak többségben. Azt hiszem, európai orientáltságú kormányzás van ma Szlovákiában. Nemcsak szóban, hanem tettekben is sok történt azért, hogy a NATO-hoz közeledjünk. A legnehezebb és legegyértelműbb döntésnek az orosz SZ-300-as rakéták már megrendelt szériájának lemondását tartom, még akkor is, ha ennek a csomagnak egy részét valószínűleg ki kell fizetnünk az orosz gyártónak. Azt sem gondoltam volna például még egy évvel ezelőtt, hogy Július Bindert, a bősi erőmű atyját, aki érinthetetlen személynek számított, februárban, zárt ülésen, húsz perc után a kormány úgy leváltja, hogy egyetlen miniszter sem szól a védelmében még egy fél szót sem. Örülök annak is, hogy Magyarországgal is javul a viszony. Annak idején, még a bársonyos forradalom után sem merülhetett volna fel például, hogy újjá lehetne építeni a Párkány és az Esztergom közötti hidat – most pedig már aláírtuk a megállapodást. Szlovákiában nagyon pozitívan értékelték azt is, hogy Rudolf Schuster államfő hivatalba lépése után az első hivatalos látogató Pozsonyban Göncz Árpád elnök volt. Fontos az is, hogy a két miniszterelnök szinte havonta találkozik. Jó a viszonyunk Csehországgal, a vagyonelosztásról nagyon ígéretes tárgyalások folynak, és bizonyos részeredmények már meg is születtek. Jónak tarthatjuk a lengyel–szlovák viszonyt is.

De nézhetjük a belpolitikai eseményeket is. A szlovák parlament sok fontos törvényt fogadott el. Nem hiszem, hogy többet el lehetett volna fogadni, hiszen sok esetben így is gyorsított eljárást alkalmaztunk. Tény viszont, hogy néha fölösleges vitákat folytattunk, hogy nem mindig a fontossági sorrendek szerint készítettük el a törvényeket. Vannak fontos dolgok is, amelyeket még nem oldottunk meg, és talán kevésbé fontosakkal is foglalkoztunk néha.

– Azt hiszem, soha nem a külpolitika buktathatja meg a kormányt, és nem az hozza nehéz helyzetbe, hanem mindig a belső viták. Szlovákiában ez utóbbiak időnként a működőképesség határára sodorták a kormányt, elsősorban Dzurinda miniszterelnök és a kereszténydemokrata Čarnogurský vitájára gondolok. Mennyire kezdték ki ezek a koalíciót?

– Ez nagyon fontos kérdés, hiszen vannak komoly hiányosságok, talán csalódások is. Sok esetben a félmegoldások, a picit megkésve hozott intézkedések kormánya a miénk. És ami megdöbbentett, illetve számoltam vele, de későbbi időpontban, az a nagyfokú önzés, elsősorban Čarnogurský esetében. Ez biztos, hogy rengeteg energiát vett el a kormányzástól. Ha egy miniszterelnöknek nagyon gyakran kell belső, nem is mindig megfelelő szintű vitákat, politikai küzdelmeket folytatnia ahhoz, hogy a pártjával kapcsolatos dolgokat foltozgassa, értelemszerűen annyival kevesebb energiája marad az ország ügyeinek megoldására. A kormányzás szenved ettől.

– Nem lehet persze idilli képet festeni az MKP-ról sem, mert rá is jellemzőek a belső viták. Novemberben tisztújító közgyűlés lesz, a párt radikális szárnya a hírek szerint változtatásokra készül.

– Az elmúlt egy évben, beleértve a kisebbségi nyelvtörvény utáni vitákat is, soha nem merült fel egyetlen hivatalos pártfórumon sem, hogy kilépnénk a kormánykoalícióból. Tény viszont, hogy nem hivatalosan voltak ilyen nézetek a kisebbségi nyelvtörvény elfogadása utáni időszakban, hiszen ott nagyon csúnyán viselkedett velünk szemben a kormánykoalíció, ellenünkre fogadták el a gyenge tartalmú kisebbségi nyelvvédelmi törvényt. Magyarán: ama törvény megszavazásánál, amely elvileg a kisebbségi nyelvek védelméről szólna, de nagyon kicsontozták, az MKP képviselői nem voltak jelen a parlament tárgyalótermében. Ráadásul a kormány egyik baloldali alelnöke éppen a szavazás előtt buzdította a képviselőket az ellenzék javaslatainak támogatására, a vonatkozó magyar javaslattal szemben. Ez a mód bizony elgondolkodtatta az embert, s ha arról beszélünk, hogy reálpolitizálást szeretnénk folytatni, akkor az ilyen jelenségek bizony érzékenyen érintik az MKP-t. De azt is mondom egyszersmind, hogy látni kell a szlovák demokrácia szintjét is. Én is el tudnék képzelni ebben az országban olyan kormányt, amely szebb lenne, csak ahhoz politikusegyéniségek is kellenének, és kialakult politikai térfél, megfelelő társadalmi háttér. Egyik sincs meg. Mindez befolyásolja, vagy inkább behatárolja a kormány mozgásterét is. Ugyanakkor váltig állítom, hogy a Magyar Koalíció Pártja azzal, hogy belépett a kormányba, kilépett régi önmagából, régi „törpepárti” önmagából. Mi már nem csupán a szlovákiai magyar választóknak vagyunk felelősek, hanem felelünk Szlovákia politikai stabilitásáért is – s remélem, nem tűnik túlzónak, ha azt mondom, egy picit az egész kelet-közép-európai stabilitásért is. Ha a demokratikus szlovák kormánykoalíciót stabilizáljuk, azzal, úgy hiszem, segítünk a visegrádi négyek csoportjának, és pozitívan befolyásoljuk Magyarország, Csehország és Lengyelország állampolgárainak a lehetőségeit is – bár ez utóbbi némileg külön kategória. Úgy vélem, ezzel az Európai Unió irányába visszük az országot – ez pedig megint csak választóink elsőrangú érdeke. A közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanis a szlovákiai magyarok a legerősebb támogatói az EU- és a NATO-tagságnak. Kaptunk tehát egy nagyobb feladatot, és a felelősségünk is nagyobb – nekünk ehhez fel kell nőnünk. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a Magyar Koalíció Pártja számára abszolút cél a kormánytagság. Vannak egyértelmű, konkrét határok, amelyekhez érve komolyan el kell gondolkodnunk, vállalható-e ez tovább vagy sem. Nem mond hatjuk azt sem, hogy a megszorító gazdasági intézkedésekért mi nem vállaljuk a felelősséget, hiszen megszavazzuk őket a kormányban, megszavazzuk a parlamentben is. Egyszerűen egy nagykorúsítási folyamat zajlik, s úgy érzem, ehhez nem biztos, hogy mindenki felnőtt, és nem biztos, hogy mindenki így látja.

– Ön azt mondta az előbb, hogy a Magyar Koalíció Pártján belül egyetlen olyan testület sem volt, amely hivatalos formában és hivatalos vitákon megkérdőjelezte volna a kormányban maradást. Ugyanakkor tagadhatatlanul vannak személyek, akik nyíltan vagy kevésbé nyíltan nagyon sokszor ellene vannak a koalícióban maradásnak, s annak idején is a belépés ellen szavaztak. Vagyis korántsem egységes a Magyar Koalíció Pártja.

– Ezt nem is akartam állítani. De meg kell, hogy mondjam, meglepett, hogy október elején semmiféle komolyabb kritika nem ért, amikor Füleken ülésezett az Országos Tanács, amely tulajdonképpen a párt kilencventagú parlamentje, és amely hivatott volt eldönteni annak idején is, hogy belépjünk-e a kormányba, és most hivatott lenne dönteni arról is, hogy kilépjünk-e…

– Összehasonlítható-e az önök helyzete az RMDSZ-ével?

– Nem szívesen hasonlítanám össze a kettőt, mert Szlovákia más helyzetben van, mint Románia. Külpolitikai szempontból mindenképpen, és a történelmi háttér is más. Úgy érzem, hogy a szlovákság és a románság egy része is tudatosította – vagy legalábbis kezdi tudatosítani –, hogy a Magyarországhoz, a magyar közösségekhez való viszony kialakítása a szlovák, illetve a román valóság egyik meghatározó eleme. Ezt Mečiar sem tudta megkerülni. Azzal, hogy ő ezt negatív módon kezelte, magát sodorta rosszabb helyzetbe. A Mečiar-féle kormányzás egyik legnagyobb hibája a negativizmus volt.

– Térjünk át az ön személyes, politikusi helyzetére. Bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek ön ellen nemrégiben. Megviselte az ügy?

– Nem igazán. Mindig úgy jövök be dolgozni, lehet, hogy ez az utolsó nap, amelyet ebben a hivatalban töltök. Azt mondom, hogy a pártnak a kormányban kell maradnia, ugyanakkor én vagyok a kormányban az az exponált magyar, aki a szlovák társadalom számára nehezen emészthető, népszerűtlen témákkal foglalkozik: a kisebbségi kérdésekkel, a magyar témákkal, a kisebbség nyelvvédelmi törvényével, a nyitrai pedagóguskarral, a színházakkal, a kisebbségi kultúrák támogatásával. Most a költségvetésben vár rám kemény vita, megint csak a kisebbségi kultúrák támogatásáról. Ha az ember úgy érzi, hogy személyes okokból nem tudja tovább vállalni, akkor a párt tegyen ide mást. Én ezzel teljesen tisztában vagyok, biztos, hogy ez nem nyugdíjas poszt. Amit fölvállalok, s ebben benne vannak a konfliktusok is, az meggyőződésem szerint a szükséges, a demokratikus út. Megpróbálok egyensúlyozni a pártom egy része és a koalíció másik része között. Eltérő nézetek esetén a kormány ülésein is, a koalíciós tanács ülésein is valahogy egyensúlyba kell hozni a döntéseket. Ezzel talán használni tudok. Egyelőre nem mondhatom, hogy ez komolyabban megviselt volna.

(Forró Evelyn interjúja a Magyar Hírlapban, 1999)

Cikkajánló

Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért …