Felvidékiek a kurta farkú gólya városában

A tanulmányi kirándulás ötvenöt résztvevője Pozsonyból autóbusszal utazott Strasbourgba. A vegyes társaság szeptember 11. és 13. között tett látogatást Strasbourgban és az Európai Parlamentben Csáky Pál EP-képviselő meghívására.

strasbourg_fma
Csoportkép Csáky Pállal, az MKP EP-képviselőjével az Európai Parlament épületében

 

A látogatói csoportban több fiatal is részt vett, akik a képviselő által meghirdetett esszépályázat győzteseiként lehettek jelen. Pedagógusok, a felvidéki magyar közösségben tevékeny civilek, Csemadok-tagok, polgármesterek alkották a Szlovákia különböző területeiről meghívott látogatókat. Köztük volt e sorok írója is, a Felvidek.ma tudósítójaként.

Helyi étel-különlegességek és egy bizarr legenda a fegyveresek által őrzött Strasbourgban

A hosszú út során összekovácsolódott társaság első strasbourgi élménye a közös ebéd volt, melyet egy hangulatos belvárosi étteremben fogyasztottunk el. Itt nyílt alkalom megismerkedni a helyi ételkülönlegességekkel, többek között a többfajta feltéttel készült „tart flambée”-val, illetve a helyben főzött világos sörrel. Majd szabad program következett, amikor mindenki szívébe zárhatta a festői szépségű elzászi várost, kis utcáival, muskátlis ablakaival és természetesen az impozáns Notre Dame katedrálissal.

Aki járt már Starsbourgban, az biztosan tudja, hogy az ajándékárusok legjellemzőbb portékája a kurta farkú gólya, melynek legendája a strasbourgiak ragaszkodását (akár erőszak árán is) tükrözi kedvenc állatukhoz. A legenda szerint a város lakói nehezen viselték, hogy ősszel a gólyák elhagyják fészkeiket, ezért megcsonkították őket, farkukat levágták. Majd féltő gondoskodással etették-itatták a kényszerűségből télire is ott maradt gólyákat.

Az estébe nyúló városnéző séta alkalmával többször is összefutottunk különböző helyszíneken a város biztonságára vigyázó fegyveresekkel, akik a fényképezőgéppel járó turistákat is kellő szigorral mustrálták. Csak tisztes távolságból és kizárólag hátulról lehetett őket lencsevégre kapni – amint észrevették, hogy fotó készült róluk, rögtön kitöröltették.

Az est beálltával került sor a Csáky Pállal közös vacsorára, ahol a legjellegzetesebb főételt, a „choucroute” szolgálták fel – a savanyú káposztaágyon tálalt kolbászt, virslit, szalonnát az elzászi borvidék boraival kínálták. Természetesen nem maradhatott el a vacsora kínálatából a városra oly jellemző münster sajt sem, dióval és salátával. Az estét a Notre Dame katedrálisra kivetített, zenével aláfestett fényjáték tette feledhetetlenné turisták százai és a felvidékiek számára.

A migránsválság látogatásunk alatt is témája volt az EP ülésének

Másnap egy csodálatos, városnéző hajóút következett az Ill folyón. Csáky látogatói csoportjával a folyón érkeztünk meg az Európai Parlamentbe, ahol az Európai Parlament működéséről szóló előadást követően beszélgethettünk és kérdéseket tehettünk fel az MKP EP-képviselőjével. A résztvevőket főleg a migránsválság kérdésköre, az EU és a Visegrádi Négyek közötti véleményütközések érdekelte. Csáky Pál őszintén válaszolt a feltett kérdésekre a baráti hangulatú beszélgetésen.

Ezt követően a csoport az EP plenáris ülésére is beülhetett, ahol a látogatók galériájáról figyelhettük mindannyian Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozatát. Mogherini, az Európai Bizottság alelnöke a szeptember 19-én Washingtonban megrendezésre kerülő menekültek és migránsok tömeges mozgásával foglalkozó, magas szintű ENSZ-csúcstalálkozó kapcsán nyilatkozott. Ottlétünkkor arról beszélt, nem megállítani, de kezelni kell a jelenséget.

Az Európai Parlamentben eltöltött több órányi látogatást követően a Felvidékről érkező csoport a magyar és a székely Himnusz eléneklésével búcsúzott Strasbourgtól.

Szalai Erika, Felvidék.ma (itt további felvételek tekinthetők meg)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …