Csáky Pál Csáky Pál honlapja
1848 igaza bennünk és velünk
Nem élünk könnyű időket, nem először állunk nehéz kihívások előtt. Ha azonban kellő alapossággal tekintünk vissza történelmünkre, be kell látnunk, jóformán minden nemzedék élete tele van ilyen kihívással.
Talán ennek a tapasztalatnak hatására mondta Madách Imrénk, hogy az élet célja a küzdés maga.
Magyarország a jó európai indulás után – ami a honfoglalást és az államalapítást jelenti – egyre mélyebb problémákkal kellett, hogy szembenézzen. Külső ármánykodás, belső megosztottság csökkentette erőnket, sodort bennünket újabb és újabb hullámvölgyekbe. Néha összefonódott a kettő: a külső akarat pénzzel, zsarolással, az emberi gyöngeségek, jellemtelenségek mesteri kihasználásával is igyekezett esélyeink lefaragására. A belső, hátunkban burjánzó álnokság néha veszélyesebb volt, mint a kívülről jövő, látható és behatárolható hadak.
Nemzetünk jobbjai az esetek jó részében helyre tudták billenteni az egyensúlyt. Hálával gondolunk ezért nagy királyainkra, de Hunyadi Jánosra, Kapisztrán Jánosra, Kinizsi Pálra is. Magyarország nagyjaink uralma alatt Európa egyik legfontosabb hatalma, elismert birodalma volt. Szent László, III. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás idején nem történhetett fontos dolog Európában a magyar király beleegyezése nélkül.
Végül is a geopolitika az, amivel nem tudtunk hatékonyan szembeszállni. A – mai szóhasználattal élve – civilizációk küzdelmét csakúgy megtapasztalta a középkori Spanyolország, mint a Magyar Királyság. Mohács után új időszámítás kezdődött, s mire oda jutottunk, hogy egyesült európai erővel ki tudtuk űzni a törököt, az ország romokban hevert.
Újra és újra neki kellett veselkedni a jövőnek: erről szól reformkorunk, erről az egész 19. század. A nagy töréssel, az 1849–1867 közötti interregnummal egyetemben.
Mert a nyers erő megint megpróbált eltiporni bennünket. Legjobbjaink pontosan látták az ország, a nemzet helyzetét és gondjait 1848-ban, s nyíltan ki is mondták azt. Megfogalmazták a jövőbe vezető utak irányait is. Voltak, akik Pesten öntötték 12 pontba a továbblépéshez szükséges kívánalmakat, mások Pozsonyban, az Országgyűlésben fogalmaztak meg hasonló elvárásokat. Egy dolog világos volt: a magyar jövőnek akkor van esélye, ha a magyar fejekben megfogalmazódott gondolatokhoz reális cselekvési lehetőségek is társulnak.
S itt ütközött össze az elképzelés a császári udvar érdekeivel. Azéval a Habsburg-házéval, amely csak a saját hatalmi érdekeiket volt hajlandó figyelembe venni, amely csak a saját anyagi és családi érdekei nyomvonalán akart cselekedni.
A csatatéren és a kivégzőhelyeken – hatalmas orosz segítséggel – ők voltak az erősebbek. Ám a nemzetet nem lehetett legyőzni Világosnál. A nemzet tudta a Bach-korszakban is: nem szabad feladni a küzdelmet, nem szabad elbizonytalanodni egy pillanatra sem, mert az a közösség halálát jelentené. A herderi jóslat bekövetkeztét.
S a nemzet ment tovább a maga nehéz, rögös – de egyértelmű, s végső soron győzedelmes útján. 1867-ben a königrätzi csatavesztés után a császári ház arra kényszerült, hogy kiegyezzen velünk. Nem az osztrák titkosszolgálat által kreált, üzleti indíttatású kezdeményekkel, nem is a jobbra-balra bokázgató, mindenkit kiszolgálni kész jellemtelenekkel. Velünk: a nemzettel.
Ebben az időfölötti együvé tartozásban él bennünk továbbra is 1848 igaza és fensége. Ez erősíti meg hitünk igazát, hogy helyes úton járunk, ha az elvek és nem a pőre érdekek, ha a nemzeti horizont és nem a kisstílű megalkuvások határozzák meg gondolatainkat és tetteinket.
(2009)
