Nagyságos Fejedelmünk

II. Rákóczi Ferenc emlékezete – 2011. július 2, Majk
Kedves barátaim!
Itt vagyunk újból ebben a gyönyörű környezetben, és ismét nagyságos fejedelmünkre és üzenetére gondolunk.

Mi újat mondhat II. Rákóczi Ferenc számunkra ennyi évszázad távlatából?

Az első talán az, hogy a történelemben nem léteznek reménytelen helyzetek. A történelem soha nem egyenes vonalú, nem lineáris. Akkor, amikor ő megszületett, akkor, amikor nevelkedett, a regnáló hatalom, a Habsburgok mindent igyekeztek megtenni azért, hogy II. Rákóczi Ferenc eltűnjön a szürke tömegben, a szürkeségben. Minden  lehet belőle, csak olyan Rákóczi-ivadék nem, aki képes önállóan gondolkodni  és cselekedni, képes a nemzet nevében akár kérelmeket is megfogalmazni a császári-királyi családdal szemben. Minden lehet, csak hívó szó nem, amely öntudatra ébreszthetné a magyarokat az udvar intrikáival szemben. Ezzel próbálta meg a császári ház stabilizálni a saját hatalmát.

Hála Istennek, nem sikerült, megtörtént a csoda. Kellett persze hozzá egy erős anyai akarat, kellettek hozzá jó nevelők, de II. Rákóczi Ferencből egyéniség lett. Olyan önálló személyiség, aki be tudta fogadni a körülötte lévő világ impulzusait, és akkor, amikor cselekedni kellett, megtette azt, amit a korszellem és a nemzet érdeke elvárt tőle.

Egy másik üzenet az lehet, hogy az őszinteséget a nemzet ügyeinek kezelésében nem helyettesítheti semmi. Pótolhatatlan a nyíltság a világ, a nemzet dolgaival való őszinte szembenézés terén. Csak erre, csak ilyen alapokra lehet jövőt és értelmes létet építeni, a mellébeszélés, a ködösítés, a hazudozás sehová nem vezet. Rákóczinak is látnia kellett azt, hogy az, amit be akarnak mesélni neki, az, amit a regnáló hatalom  el akar vele hitetni, nem az igazság. Kellett az éleslátás képessége ahhoz, hogy ezt felismerje, és kellettek azok a belső iránytűk is, amelyeket a Teremtő – de a nevelés is elültetett  a lelkében. Az éleslátás ahhoz, hogy nem a mások érdeke, nem az uralkodóház sugallata a mérvadó, hanem a saját esélyeink, a saját lehetőségeink megragadása.

Napjaink furcsa világában ez is egy újabb kihívás. Akkor, amikor manipulációk, hazudozások erdejében élünk, fontos az éleslátás képessége számunkra  is. Akkor, amikor zúdulnak ránk az idegen szempontokat szajkózó szövegek, amelyek belőlünk is alattvalókat, nem pedig szabad, öntudatos polgárokat akarnak nevelni. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy napjainkban is minden nemzet megpróbálja újradefiniálni érdekeit, újra elhelyezni magát a nemzetek palettáján. Nekünk magyaroknak sem lehet más kötelességünk, mint szembenézni önmagunkkal és a helyzettel. A magyarság a

21. század elején ismét oda jutott, hogy újra kell fogalmaznia érdekeit, azokat a célokat, amelyeket el akar érni, és meg kell teremtenie az ehhez szükséges eszközöket is.

Ezen a ponton is kitapintható  a nagyságos fejedelem üzenete. Az az üzenet, amely arról szól, hogy csak az igazság és a nemzet érdeke lehet az, amely vállalásra méltó. Ezzel a problémával küzdünk határon belül és kívül is. Vigyáznunk kell nagyon a hamisjátékosokra és a rosszakarókra. Ha engedjük, hogy csupán a személyes és a csoportérdekek érvényesüljenek a közösségi érdekek előtt, akkor morálisan széthullunk, lezüllünk. Ezt nem szabad megengednünk. Igen, az erkölcsi szétzüllés veszélye igen nagy. Érzékeny kérdés ez Magyarországon, de a határon túl élő magyar közösségek  esetében  is. Meg vagyok róla győződve, hogy magyarságunk  megmaradása  és boldogulása nemcsak politikai, gazdasági vagy pénzügyi, hanem erkölcsi kérdés is.

Rákóczi ebben a vonatkozásban  is egyértelműségre sarkall. Nem méltó és nem is áll meg firtató tekintete előtt, aki taktikázik vagy hazudik.

Persze vitatkozhatunk azokról a részletkérdésekről  is, hogy mit tett ő a saját idejében helyesen és miben tévedett. Hol kellett volna mást mondania és tennie, mikor kellett volna másként viszonyulnia a történésekhez.

Ezt a munkát a történészeknek  kell elvégezniük. Ám az vitathatatlan, hogy a fő Rákóczi-üzenet  ezeken felül áll.

Amit adott nekünk, az a lelki támasz. Amit a Rákóczi név jelent, az a nemzeti elkötelezettség szükségessége, a nemzet jövőjéért való cselekedni akarás fontossága.

Életéből, példájából azt is meg kell tanulnunk,  hogy fő ügyeinkben csak magunkra számíthatunk. Volt időszak, amikor ő is talán a kelleténél jobban bízott a francia király támogatásában, ám meg kellett tanulnia, hogy a szövetségesek is elsősorban a saját érdekeik szerint cselekszenek. Ha az egyébként jó szándékú francia királynak nehézségei támadtak, a magyar szabadság kérdése, a magyar nemzet érdekeinek támogatása csak az ötödik-hatodik helyre csúszott vissza.

A kommunizmus bukása után, az 1990-es évek elején néhány politikai elemző, például az amerikai Francis Fukuyama is azt mondta, hogy véget ért a történelem. Megszűnt a globális szembenállás, nem igazán van mit tenni tovább, sima út vár a jövőben az emberiségre. Azóta látnunk kell – ők is belátták –, hogy ez nem így van. A történelem nem ér véget, amíg az utolsó ember is él ezen a sárgolyón. Az igaz ember, az értékeire büszke, az értékeit gyarapítani akaró ember pedig csak azt teheti, hogy tisztán szembenéz azokkal a kihívásokkal, amelyeket a sors eléje rak. Ez a kötelezettség is Rákóczi üzenete.

Ez teljesítheti ki és töltheti meg tartalommal a mai találkozónkat is. S ha valóban meg tudunk felelni ennek a kihívásnak, ha ez a felszólítás a mi életünkben is megvalósul, akkor mondhatjuk el, hogy értéket hordozunk, hogy van jövőképünk, van erőnk továbbvinni nemzetünk, közösségünk dolgait.

Ez is olyan történelmen, évszázadokon átnyúló üzenet, amelyet én Rákóczi Ferencünk példájából kihámozni véltem. Nem csak nemesít, hanem fel- emel és létünknek értelmet ad.

(2011)