Meghasonult magyarok?

2011. május 27-én a szlovák parlament határozatban  ítélte el Magyarország alaptörvényének bizonyos részeit. A szavazáskor olyasmi történt, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa: a dokumentumot megszavazták a Most-Híd nevű vegyes párt magyar és szlovák nemzetiségű képviselői is, akik jórészt a szlovákiai magyarok szavazataival jutottak be a parlamentbe.

Sokan még ma is két magyar pártot emlegetnek a szlovákiai magyar politikai térfélről szólva. Ez nem leegyszerűsítés, nem is csupán tévedés: ez önbecsapás. Romániában, Szerbiában, a Kárpátalján és néhol másutt is különböző magyar szervezetek vetélkednek egymás közt, különböző okok miatt. Világlátásuk,  alapvető politikai irányultságuk azonban többé-kevésbé ugyanaz: a magyar közösségek érdekeinek képviselete, a magyar összetartozás és egymásra  figyelés, mint alaptézis gyakorlása, a világ történéseinek egyfajta magyar prizmán keresztül való értékelése, és ennek gondolkodásukon és tetteiken keresztül való hasznosítási igyekezete.

Szlovákiában két évvel ezelőtt más történt. Magyarok olyan vegyes pártot hoztak létre, amely az itteni magyarság érdekeit egyfajta szlovák prizmán keresztül igyekszik szemlélni, elgondolásait és tetteit a szlovák meglátásoknak igyekszik alárendelni. Jól jellemzi ezt a két héttel ezelőtti botrány: Bugár Béla egy televíziós műsorban kijelentette, hogy a kisebbségi polgároknak először a szlovák nyelvet kell tudniuk jól használni, utána beszélhetünk az anyanyelv használatának feltételeiről. A magyarok, de a ruszinok körében is nagy volt a felhördülés egy ilyen kijelentés hallatán.

Nos, első megközelítésben arról van szó, hogy a tavalyi választások előtt sokszor hangoztatott elvek nem működnek. A magyar szavazatokkal mandátumhoz juttatott szlovákok aktívan sosem fognak kiállni a mi jogainkért

– egyébként nekik sincs megoldási javaslatuk számunkra,  azt nélkülünk nem is lehet kidolgozni. Egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy bármilyen vegyes párt csak önámítás, nem igazi megoldás. Az is világos, hogy az érdekek súlypontja teljesen másutt van: az egyéni érdekek érvényesítésén és nem a közösségi érdekek képviseletén. Kínos az is, ahogy Bugár Béla a Most-Híd elnökeként egyre vehemensebben bírálja az 1998−2006 közötti MKP-t, amelynek ő volt az elnöke. S ha bárki azt várta a vegyes párttól, hogy az majd a gazdaságban,  illetve a regionális politikában  valami nagy előrelépést ér el, e tekintetben is csalódnia kellett, hiszen e téren is alig van a nulla fölött a Most- Híd teljesítménye. A szlovákok pedig kitaláltak egy „csodafegyvert” is, a Pató Pál-i axiómát. Nem azt mondják, hogy nem adunk nyelvi jogokat vagy nem lesz R7-es gyorsforgalmi út, hanem azt: lesz, de csak 2021-től vagy 2014-től. Mindent  megígérünk, ha kell – de csak a következő kormányok hivatali idejére. Erre írta gúnyosan Peter Schutz, a Sme publicistája: Fico jövendőbeli kormánya addig ezt tízszer annulálja.

A helyzet azonban rosszabb: az egyéni érdekek érvényesítéséért és a közösségi semmiért a jórészt magyar szavazatokkal parlamentbe juttatott magyar és szlovák képviselők is elítélték az új magyar alkotmányt. Erre írta az egyik internetező, hogy ez már súrolja a nemzetárulás határát. Amit elítéltek ugyanis, az főleg az alábbi mondat:

„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem elõtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi ön- kormányzataik létrehozását, a szülőföldön  való boldogulásukat,  valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”

Szinte hallom a felhorkanást: miféle nacionalistáskodás ez már megint? Csak magyar igazság létezik a magyar ég alatt?

Egyáltalán nem erről van szó. Arról van szó, hogy ne csapjuk be egymást és önmagunkat. Arról, hogy az élni és élni hagyni jelszó alapján természetes, hogy a franciák franciaként definiálják magukat és a népek nagy asztalánál a francia világlátást és az ebből fakadó francia érdekeket képviselik. A németek, spanyolok, olaszok, oroszok ugyanígy járnak el, mindenkinek joga van a saját álláspontjára. S nekünk, magyaroknak?

Két probléma van ezzel kapcsolatban, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az első: közös tágabb hazánkban, Kelet-Közép-Európában Magyarország szomszédai gyakran erősen nacionalista, expanzív politikát folytattak. A Kádár-korszak nemzeti témáktól való félelme azt eredményezte, hogy mi, magyarok, deffenzívába kerültünk és pozíciókat veszítettünk. Ez a helyzet leginkább a külhoni magyar közösségeket sújtotta.

A második: Magyarország szomszédai máig nem tudták érdemben fel- dolgozni, hogy 1918−1920-ban jelentős területeken jelentős számú magyar közösségeket csatoltak hozzájuk. Ennek a problémának a kezelése mindegyiküknél hullámzó. Megnyugtatóan stabil, hosszú távú megoldás − amely összevethető lenne mondjuk a dél-tiroli  vagy a finnországi modellel − sehol nem jött létre. Ahelyett, hogy az utódállamok  elismernék és valóban tiszteletben tartanák az ott élő magyarok kettős kötődését, sokszor döntéshelyzetek elé állítják őket:  az is-is helyett a vagy-vagy filozófiáját próbálják rájuk kényszeríteni. S aki nyíltan vállalja magyar kötődéseit,  azokra nemritkán  mint megbízhatatlan elemekre tekintenek.

Sajnos, újra egy ilyen helyzet állt elő Szlovákiában napjainkban is. Problémát okoz a kettős állampolgárság lehetősége, az esetleg bevezetendő választójog, az oktatási-nevelési támogatás – de kellő akarattal és kellő kreativitással problémát jelenthet bármi: a Kárpát-medence mint földrajzi név alkalmazása, a magyar nyelvhasználat  kérdései, a magyar keresztnevek használata – valóban bármi.

Ám nagyon tanulságos lehet megfordítani a kérdést: és a mindenkori szlovák politika mit kínál megoldásként erre a helyzetre? Miért nincs Szlovákiában, ahol minden  ötödik állampolgár valamely kisebbséghez tartozik, kisebbségi törvény? Nem az lenne méltó egy EU-taghoz, egy jogállamhoz, hogy ezt a kérdést is törvénnyel rendezze? Miért nem hajlandó a szlovák politikai elit tárgyalni az érdemi kétnyelvűség bevezetéséről  vagy – mondjuk – a kulturális autonómia létrehozataláról? Egyáltalán: mit kínálnak a jövőt illetően a félmilliós magyar közösségnek?

Egyelőre sajnos csak az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazzák. S az bizony nagyon rossz, hogy egy ilyen nem demokratikus, nem őszinte és nem európai játékhoz magukat magyarnak mondó politikusok is asszisztálnak.

Cikkajánló

Európai körkép a Martfeszten – Schöpflin Györggyel

Milyen helyzetben van az Európai Unió? Milyen jövő vár rá? Mi várható a jövő évi …