Világunk 2020-ban

Európában figyelemreméltó folyamat zajlik. Az európai nemzetek képviselői arra kényszerülnek, hogy újradefiniálják magukat a 21. század körülményei között. Tudják ugyanis, hogy a harmadik évezred kihívásait senki sem hagyhatja figyelmen kívül.

Mivel tájainkon is olyan erős és gyors változások tanúi lehetünk, amelyek alapvetően határozzák majd meg a jövőnket, lehetetlenség e folyamat alól kivonni magunkat.

Globalizációs, modernizációs hatások A modernizációs folyamatok nagyon felgyorsultak. Szülőföldünk ma néhány év alatt többet változik, mint korábban évszázadok alatt. A kikerülhetetlen modernizációs, globalizációs hatások életünk részévé váltak, s a mostani folyamatokból az kerül ki győztesen, aki a legügyesebben tud alkalmazkodni hozzájuk. Az a fajta létfilozófia, amely a bezárkózásra, az ellenállásra, a viszonyok konzerválására alapult, mára idejétmúlttá, veszélyes visszahúzó tényezővé vált. A mobilitás, az információk hatékony felhasználása, a rugalmasság stratégiai jelentőségű kívánalmakká váltak. Amíg két nemzedékkel ezelőtt még mondhattuk, hogy kevéssé érdekel bennünket a világ többi része, most annak lehetünk tanúi, hogy távol-keleti beruházók adnak munkát nekünk.

Mindennapi problémánk a migráció, számos községünk lakossága csökken, s idő kérdése, mikor jelennek meg nálunk is nagyobb számban az arab, a kínai és más nemzetiségű betelepülők.

A demográfiát a szakértők csendes gyilkosnak is nevezik. Erdély 19. századi, Koszovó 20. századi példája mutatja, mennyire képes történelemformáló erővé előlépni ez a jelenség. S a történelem arra is tanít bennünket, hogy vákuum e téren sem jöhet létre, a valamely nép által kiüresített területet más népekhez tartozók foglalják el. E jelenség egyelőre jórészt az országon belüli folyamatokra korlátozódik, alacsonyabb életszínvonalunk okán még nem vagyunk elsőrangú célterület. Ám csak idő kérdése, mikorra válunk azzá. A helyi és a regionális önkormányzatok, a civil szféra és a központi politika kiemelt felelőssége e jelenség kezelése és negatív hozadékainak csökkentése.

Versenyképes közösség, tehetséggondozás

Az univerzális játékszabályok hatálya alól ugyanis senki sem vonhatja ki magát. Egyénként sem, közösségként sem. A ránk nehezedő nyomás növekedni fog, a versenyhelyzet elkerülhetetlen, a kinyílt határok miatt a megmérettetés egyre inkább nemzetközi jelleget ölt. Legalább három olyan terület létezik, amelyen minőségi fejlődést kell elérnünk. Az információáramlás és annak felhasználása az első, a kapcsolati tőke fejlesztése és a közösség céljainak megvalósítása érdekében való felhasználása a második, és a nyelvtudás fejlesztése a harmadik ilyen kívánalom. El kell jutnunk oda, ami a nyugat-európai kis nemzetek esetében már ma gyakorlat, hogy minden polgár legalább három nyelven tudjon kommunikálni: az anyanyelvén kívül ismernie kellene a régióban használt domináns nyelvet (esetünkben ez a szlovák nyelv) és – legalább középszinten – minimum egy világnyelvet is. A tehetséggondozás terén is gyerekcipőben járunk, az e téren való alaposabb odafigyelés nélkül komoly nehézségekbe ütközünk. Ösztöndíjrendszerek működtetésére volna szükség, miközben az állam mellett a helyi és a megyei önkormányzatok, a vállalatok, valamint a civil szervezetek és az egyházak is szerepet vállalnának ebben.

S ne feledkezzünk el a változó mechanizmusokról sem. Az információáramlás terén az elmúlt évtizedekben sokat profitáltunk abból, hogy a magyarországi rádió és televízió műsorait különösebb gondok nélkül élvezhettük. 2012, a digitalizációra való áttérés után ez is másként lesz. A földi sugárzások megváltoznak, megszűnnek, az új módszerek alkalmazására már most fel kell készülni.

Közösségi tudat, átgondolt stratégiák

Rendkívül fontos látni és láttatni, hogy minden igyekezet akkor emelheti a közösséget, ha tudatos vállalás áll mögötte. A szlovákiai magyar közösség azért maradt fent kilenc évtized megpróbáltatásai után is, mert tudata egészséges volt, vállalta nemzeti, közösségi hovatartozását. A schengeni rendszerbe való belépéssel nagyságrenddel megnövekszik szabadságunk szintje, s valóban elsősorban rajtunk múlik – az egyéneken és a közösségeken is –, mennyire tudunk élni vele. Bosszantó tapasztalni, hogy a Szlovákiában élő magyarok tudata nagyon lassan alkalmazkodik ehhez a megváltozó félben levő helyzethez. Azok a magyar szülők, akik továbbra is szlovák tanítási nyelvű iskolába íratják gyereküket, még mindig szlovák nemzetállami koncepcióban gondolkodnak, és nem akarják észrevenni, hogy a magyarról szlovákra való nyelvváltással gyereküket egy tizenhárommilliós nyelvi közösségtől egy négy és fél milliós felé irányítják. Nem győzzük eleget hangsúlyozni – s minden komoly szlovákiai tudományos felmérés adatai is azt bizonyítják –, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolát végzett magyar gyerekek összehasonlíthatatlanul sikeresebbek, mint a szlovák tanítási nyelvű iskolát végzett társaik. Ezek az adatok ismételten visszaigazolják Comenius igazát, amely szerint a tudást és a kreativitást az anyanyelvén tudja mindenki a leghatékonyabban elsajátítani.

Látni kell, hogy a most felnövő nemzedékekre olyan dinamikus világ vár, amelyben életük során ötször-hatszor lesznek kénytelenek átképezni magukat, hogy meg tudjanak felelni az új kihívásoknak. Egy ilyen helyzetben pedig nagyon felértékelődik a mobilitás és a kreativitás szerepe. A jövőben (is) az lesz a nyerő, aki a gyorsan változó feltételekhez a leghatékonyabban tud majd igazodni.

Ahhoz is a tudatos vállalás elemei szükségeltetnek, hogy – főleg a fiatalok – ne elvándorlásban, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségeinek meglelésében gondolkozzanak. Az országos és a helyi politika, a civil szféra és az önkormányzatok közös felelőssége ilyen megtartó programok kidolgozása és működtetése. A tudatformálás pedig a család és az iskola elidegeníthetetlen feladata, e téren szülőnek és pedagógusnak helyettesíthetetlen feladatai vannak. Figyelemreméltó, hogy a közvélemény-kutatások azt mondják, e téren a szegényebb, műveletlenebb, hatalom nélküli, beosztotti pozícióban élő rétegek a legkiszolgáltatottabbak. E szempont tudatosításával tehát egy korrekt szociális politika nemcsak eredeti szociális, hanem másodlagos, nemzetmegtartó szerepet is ellát.

Strukturális problémák, munkanélküliség

A közösséghez való tudatos ragaszkodás és a műveltségi szintünk emelése mellett ezek a legnagyobb gondok, amelyekkel szembe kell néznünk. A szlovákiai magyarlakta régiók durván két csoportra oszthatók: a nyugat-szlovákiai rész gazdasági és szociális helyzete jobb, mint a közép- és a kelet-szlovákiaié. Nyugat-Szlovákiában már inkább a minőségi lét kívánalmai kerülnek előtérbe, míg Közép- és Kelet-Szlovákiában a munkahelyteremtés problematikája dominál. Azt is érezzük, a problémamegoldás lehetőségei egyre inkább regionális és helyi szintre kerülnek – köszönhetően azon decentralizációs intézkedéseknek, amelyeket az elmúlt nyolc évben megvalósítottunk. A schengeni rendszerbe való belépéssel újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk e témákban is, és hatékonyabban csatlakozhatunk Magyarország Európai Területi Együttműködésének Operatív Programjához is. Az MKP-ban ezért határoztuk meg megyénként a programfelelősöket, akik ezt a fajta együttműködést koordinálni fogják. Újból át kell gondolnunk a magyarországi infrastrukturális rendszerre való minél hatékonyabb rákapcsolódási lehetőségünket.

A veszélyeztetett régiókban – ez jelenleg a Garam és az Ipoly mente, továbbá Gömör, Bodrogköz és Ung-vidék – külön programokat kell kezdeményeznünk, amelyek részét kell, hogy képezzék az értelmiség-megtartó intézkedések is. A megyéknek, a helyi önkormányzatoknak, a polgármestereknek e téren is információgyűjtő- és felhasználó hálózatként, network-ként kell működniük. Ezekben a régiókban nem csupán a nagyobb beruházások megvalósítását, hanem a kis- és középvállalkozások támogatását is figyelembe kell venni, a dán flexecurity nevű módszer elemeinek alkalmazásával.

Elvándorlás, betelepedés

2004, azaz az EU-ba való belépés óta tájainkon is két új, addig tömeges méreteket nem öltött jelenséggel találkozunk: az elvándorlással, illetve a községeinkbe való komolyabb méretű betelepedéssel. Mindkettő óriási kihívást jelent, amellyel szemben nem egyszerű dolog helytállni. Az EU egyik alapelve ugyanis a helyváltoztatás szabadságának szavatolása, amely adminisztratív eszközökkel nem korlátozható. Ugyanakkor az sem mindegy, ki telepszik be falvainkba és városainkba, és milyen körülmények között. Ezzel a kérdéssel sok esetben összefügg az ipartelepítés problémaköre is. Nyugat-Szlovákiában ugyanis már számos multinacionális vállalat munkaerőhiánnyal küzd, s idő kérdése csupán, hogy a hiányzó munkaerőt mikor pótolják majd európai fejvadász cégek alkalmazásával Ukrajnából vagy Ázsia valamely régióiból. Ugyanakkor itt van a nyakunkon oktatásügyünk két paradoxona, a konzervatív szempontok diktálta oktatási szerkezet, amely nem mindig reagál rugalmasan a munkaerőpiac kívánalmaira, illetve a funkcionális analfabéták egyre inkább használhatatlan sokasága. Arra is oda kell figyelnünk, hogy kellő terepet biztosítsunk mindazoknak, akik Nyugat-Európában tett kiruccanásuk után megfelelő kondíciókat kínáló hazai talajra kívánnak visszaérkezni.

A politika elégtelenségei, a civil szféra súlyának növelése

Ami az előnyünk, az a hátrányunk is – mondhatnánk a civil társadalom állapotát elemezve. A Csemadoknak – az elmúlt évtizedeket látva – valóban sokat köszönhetünk, ám az új körülmények között mintha nem igazán találta volna meg a helyét. A volt vezetők közül sokan közéleti szerepet vállaltak, ami méltánylandó jelenség, s a Csemadok ilyen szempontból a felkészítő szervezet fontos szerepét teljesítette. Ám ezzel maga is meggyengült, s nem kellőképpen erősödtek meg a civil szféra egyéb alkotóelemei sem. Gyengék az érdekvédelmi szervezetek, az európai szinttől elmaradnak a regionális szerveződések, keresik társadalmi helyüket, szerepüket az egyházak. (Egy markáns példa: a közelmúltban olyan civil szervezet vezetőjét kerestük, aki világnyelven tud véleményt cserélni az európai porondon szereplő partnereivel.

Alig találtunk ilyet – márpedig csupán magyar vagy szlovák nyelvvel e téren sem lehet messzire érni.) A szlovákiai magyar társadalom mintha tú – lontúl elkényelmesedett volna, mintha túlontúl csupán az MKP-től várná problémái jelentős részének megoldását. Egy párt azonban – legyen bármennyire is hatékony –, ilyen szerepet nem teljesíthet sikerrel, sem Szlovákiában, sem másutt. Nem is ez a célja, s magunk közt szólva az MKP sincs még azon a szinten, hogy nyugat-európai partnereivel mindenben fel tudná venni a versenyt. Szakmaiságban és szervezettségben sem.

Térjünk azonban vissza a civil szférához. Az elmúlt években létrejött társadalmi szerveződések szintje európai összehasonlításban sok kívánnivalót hagy maga után. Megvallom, nem hiszem, hogy a kitörés iránya egy új párt megalapítása lenne – akkor, amikor nem tudjuk eldönteni, van-e két- vagy három menedzseri garnitúránk. A párt, mint szervezet, ugyanis nem lehet cél – csakis eszköz. Jó, vagy kevésbé sikeres – de eszköz, nem öncél.

A modernizáció szükségessége

A kitörés iránya az átfogó társadalmi és szervezeti modernizáció – a nyugat- európai szintek felé való nyújtózás. Sajnos azonban azt is látnunk kell, hogy a szlovákiai magyar társadalmon belüli hatékonyságnövelés és modernizáció kérdésében gyakori jelenség az ellenállás, a partikuláris érdekek túlzott képviselete, a meg nem értés, az önzés. Ami sok szempontból méltányolható előnyünk volt egykor – a bejáratott utakhoz, megszokott módszerekhez való túlzott ragaszkodás –, e téren is gyakran a hátrányunkká válhat.

Márpedig ez az írás nem azért született meg, hogy átfogó képet és megoldási lehetőségeket vázoljon fel minden problémánkról, hanem azért, hogy láttassa: a tét valóban nagy, s ha nem tudunk felülemelkedni provincionalizmusunkon, a 21. század kihívásai között nagyon meggyöngülhetünk. A szlovákiai magyar közösség ügyeinek képviseletét nem más, mint elsősorban ennek a közösségnek az elitje kell, hogy felvállalja. Ez pedig tanulás, vállalás, alázat és jobb szervezettség nélkül nem fog menni.

Ehhez viszont nőni kell. Mindannyiunknak.

Cikkajánló

Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért …