Világunk 2020-ban

Európában figyelemreméltó folyamat zajlik. Az európai nemzetek képviselői arra kényszerülnek, hogy újradefiniálják magukat a 21. század körülményei között. Tudják ugyanis, hogy a harmadik évezred kihívásait senki sem hagyhatja figyelmen kívül.

Mivel tájainkon is olyan erős és gyors változások tanúi lehetünk, amelyek alapvetően határozzák majd meg a jövőnket, lehetetlenség e folyamat alól kivonni magunkat.

Globalizációs, modernizációs hatások A modernizációs folyamatok nagyon felgyorsultak. Szülőföldünk ma néhány év alatt többet változik, mint korábban évszázadok alatt. A kikerülhetetlen modernizációs, globalizációs hatások életünk részévé váltak, s a mostani folyamatokból az kerül ki győztesen, aki a legügyesebben tud alkalmazkodni hozzájuk. Az a fajta létfilozófia, amely a bezárkózásra, az ellenállásra, a viszonyok konzerválására alapult, mára idejétmúlttá, veszélyes visszahúzó tényezővé vált. A mobilitás, az információk hatékony felhasználása, a rugalmasság stratégiai jelentőségű kívánalmakká váltak. Amíg két nemzedékkel ezelőtt még mondhattuk, hogy kevéssé érdekel bennünket a világ többi része, most annak lehetünk tanúi, hogy távol-keleti beruházók adnak munkát nekünk.

Mindennapi problémánk a migráció, számos községünk lakossága csökken, s idő kérdése, mikor jelennek meg nálunk is nagyobb számban az arab, a kínai és más nemzetiségű betelepülők.

A demográfiát a szakértők csendes gyilkosnak is nevezik. Erdély 19. századi, Koszovó 20. századi példája mutatja, mennyire képes történelemformáló erővé előlépni ez a jelenség. S a történelem arra is tanít bennünket, hogy vákuum e téren sem jöhet létre, a valamely nép által kiüresített területet más népekhez tartozók foglalják el. E jelenség egyelőre jórészt az országon belüli folyamatokra korlátozódik, alacsonyabb életszínvonalunk okán még nem vagyunk elsőrangú célterület. Ám csak idő kérdése, mikorra válunk azzá. A helyi és a regionális önkormányzatok, a civil szféra és a központi politika kiemelt felelőssége e jelenség kezelése és negatív hozadékainak csökkentése.

Versenyképes közösség, tehetséggondozás

Az univerzális játékszabályok hatálya alól ugyanis senki sem vonhatja ki magát. Egyénként sem, közösségként sem. A ránk nehezedő nyomás növekedni fog, a versenyhelyzet elkerülhetetlen, a kinyílt határok miatt a megmérettetés egyre inkább nemzetközi jelleget ölt. Legalább három olyan terület létezik, amelyen minőségi fejlődést kell elérnünk. Az információáramlás és annak felhasználása az első, a kapcsolati tőke fejlesztése és a közösség céljainak megvalósítása érdekében való felhasználása a második, és a nyelvtudás fejlesztése a harmadik ilyen kívánalom. El kell jutnunk oda, ami a nyugat-európai kis nemzetek esetében már ma gyakorlat, hogy minden polgár legalább három nyelven tudjon kommunikálni: az anyanyelvén kívül ismernie kellene a régióban használt domináns nyelvet (esetünkben ez a szlovák nyelv) és – legalább középszinten – minimum egy világnyelvet is. A tehetséggondozás terén is gyerekcipőben járunk, az e téren való alaposabb odafigyelés nélkül komoly nehézségekbe ütközünk. Ösztöndíjrendszerek működtetésére volna szükség, miközben az állam mellett a helyi és a megyei önkormányzatok, a vállalatok, valamint a civil szervezetek és az egyházak is szerepet vállalnának ebben.

S ne feledkezzünk el a változó mechanizmusokról sem. Az információáramlás terén az elmúlt évtizedekben sokat profitáltunk abból, hogy a magyarországi rádió és televízió műsorait különösebb gondok nélkül élvezhettük. 2012, a digitalizációra való áttérés után ez is másként lesz. A földi sugárzások megváltoznak, megszűnnek, az új módszerek alkalmazására már most fel kell készülni.

Közösségi tudat, átgondolt stratégiák

Rendkívül fontos látni és láttatni, hogy minden igyekezet akkor emelheti a közösséget, ha tudatos vállalás áll mögötte. A szlovákiai magyar közösség azért maradt fent kilenc évtized megpróbáltatásai után is, mert tudata egészséges volt, vállalta nemzeti, közösségi hovatartozását. A schengeni rendszerbe való belépéssel nagyságrenddel megnövekszik szabadságunk szintje, s valóban elsősorban rajtunk múlik – az egyéneken és a közösségeken is –, mennyire tudunk élni vele. Bosszantó tapasztalni, hogy a Szlovákiában élő magyarok tudata nagyon lassan alkalmazkodik ehhez a megváltozó félben levő helyzethez. Azok a magyar szülők, akik továbbra is szlovák tanítási nyelvű iskolába íratják gyereküket, még mindig szlovák nemzetállami koncepcióban gondolkodnak, és nem akarják észrevenni, hogy a magyarról szlovákra való nyelvváltással gyereküket egy tizenhárommilliós nyelvi közösségtől egy négy és fél milliós felé irányítják. Nem győzzük eleget hangsúlyozni – s minden komoly szlovákiai tudományos felmérés adatai is azt bizonyítják –, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolát végzett magyar gyerekek összehasonlíthatatlanul sikeresebbek, mint a szlovák tanítási nyelvű iskolát végzett társaik. Ezek az adatok ismételten visszaigazolják Comenius igazát, amely szerint a tudást és a kreativitást az anyanyelvén tudja mindenki a leghatékonyabban elsajátítani.

Látni kell, hogy a most felnövő nemzedékekre olyan dinamikus világ vár, amelyben életük során ötször-hatszor lesznek kénytelenek átképezni magukat, hogy meg tudjanak felelni az új kihívásoknak. Egy ilyen helyzetben pedig nagyon felértékelődik a mobilitás és a kreativitás szerepe. A jövőben (is) az lesz a nyerő, aki a gyorsan változó feltételekhez a leghatékonyabban tud majd igazodni.

Ahhoz is a tudatos vállalás elemei szükségeltetnek, hogy – főleg a fiatalok – ne elvándorlásban, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségeinek meglelésében gondolkozzanak. Az országos és a helyi politika, a civil szféra és az önkormányzatok közös felelőssége ilyen megtartó programok kidolgozása és működtetése. A tudatformálás pedig a család és az iskola elidegeníthetetlen feladata, e téren szülőnek és pedagógusnak helyettesíthetetlen feladatai vannak. Figyelemreméltó, hogy a közvélemény-kutatások azt mondják, e téren a szegényebb, műveletlenebb, hatalom nélküli, beosztotti pozícióban élő rétegek a legkiszolgáltatottabbak. E szempont tudatosításával tehát egy korrekt szociális politika nemcsak eredeti szociális, hanem másodlagos, nemzetmegtartó szerepet is ellát.

Strukturális problémák, munkanélküliség

A közösséghez való tudatos ragaszkodás és a műveltségi szintünk emelése mellett ezek a legnagyobb gondok, amelyekkel szembe kell néznünk. A szlovákiai magyarlakta régiók durván két csoportra oszthatók: a nyugat-szlovákiai rész gazdasági és szociális helyzete jobb, mint a közép- és a kelet-szlovákiaié. Nyugat-Szlovákiában már inkább a minőségi lét kívánalmai kerülnek előtérbe, míg Közép- és Kelet-Szlovákiában a munkahelyteremtés problematikája dominál. Azt is érezzük, a problémamegoldás lehetőségei egyre inkább regionális és helyi szintre kerülnek – köszönhetően azon decentralizációs intézkedéseknek, amelyeket az elmúlt nyolc évben megvalósítottunk. A schengeni rendszerbe való belépéssel újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk e témákban is, és hatékonyabban csatlakozhatunk Magyarország Európai Területi Együttműködésének Operatív Programjához is. Az MKP-ban ezért határoztuk meg megyénként a programfelelősöket, akik ezt a fajta együttműködést koordinálni fogják. Újból át kell gondolnunk a magyarországi infrastrukturális rendszerre való minél hatékonyabb rákapcsolódási lehetőségünket.

A veszélyeztetett régiókban – ez jelenleg a Garam és az Ipoly mente, továbbá Gömör, Bodrogköz és Ung-vidék – külön programokat kell kezdeményeznünk, amelyek részét kell, hogy képezzék az értelmiség-megtartó intézkedések is. A megyéknek, a helyi önkormányzatoknak, a polgármestereknek e téren is információgyűjtő- és felhasználó hálózatként, network-ként kell működniük. Ezekben a régiókban nem csupán a nagyobb beruházások megvalósítását, hanem a kis- és középvállalkozások támogatását is figyelembe kell venni, a dán flexecurity nevű módszer elemeinek alkalmazásával.

Elvándorlás, betelepedés

2004, azaz az EU-ba való belépés óta tájainkon is két új, addig tömeges méreteket nem öltött jelenséggel találkozunk: az elvándorlással, illetve a községeinkbe való komolyabb méretű betelepedéssel. Mindkettő óriási kihívást jelent, amellyel szemben nem egyszerű dolog helytállni. Az EU egyik alapelve ugyanis a helyváltoztatás szabadságának szavatolása, amely adminisztratív eszközökkel nem korlátozható. Ugyanakkor az sem mindegy, ki telepszik be falvainkba és városainkba, és milyen körülmények között. Ezzel a kérdéssel sok esetben összefügg az ipartelepítés problémaköre is. Nyugat-Szlovákiában ugyanis már számos multinacionális vállalat munkaerőhiánnyal küzd, s idő kérdése csupán, hogy a hiányzó munkaerőt mikor pótolják majd európai fejvadász cégek alkalmazásával Ukrajnából vagy Ázsia valamely régióiból. Ugyanakkor itt van a nyakunkon oktatásügyünk két paradoxona, a konzervatív szempontok diktálta oktatási szerkezet, amely nem mindig reagál rugalmasan a munkaerőpiac kívánalmaira, illetve a funkcionális analfabéták egyre inkább használhatatlan sokasága. Arra is oda kell figyelnünk, hogy kellő terepet biztosítsunk mindazoknak, akik Nyugat-Európában tett kiruccanásuk után megfelelő kondíciókat kínáló hazai talajra kívánnak visszaérkezni.

A politika elégtelenségei, a civil szféra súlyának növelése

Ami az előnyünk, az a hátrányunk is – mondhatnánk a civil társadalom állapotát elemezve. A Csemadoknak – az elmúlt évtizedeket látva – valóban sokat köszönhetünk, ám az új körülmények között mintha nem igazán találta volna meg a helyét. A volt vezetők közül sokan közéleti szerepet vállaltak, ami méltánylandó jelenség, s a Csemadok ilyen szempontból a felkészítő szervezet fontos szerepét teljesítette. Ám ezzel maga is meggyengült, s nem kellőképpen erősödtek meg a civil szféra egyéb alkotóelemei sem. Gyengék az érdekvédelmi szervezetek, az európai szinttől elmaradnak a regionális szerveződések, keresik társadalmi helyüket, szerepüket az egyházak. (Egy markáns példa: a közelmúltban olyan civil szervezet vezetőjét kerestük, aki világnyelven tud véleményt cserélni az európai porondon szereplő partnereivel.

Alig találtunk ilyet – márpedig csupán magyar vagy szlovák nyelvvel e téren sem lehet messzire érni.) A szlovákiai magyar társadalom mintha tú – lontúl elkényelmesedett volna, mintha túlontúl csupán az MKP-től várná problémái jelentős részének megoldását. Egy párt azonban – legyen bármennyire is hatékony –, ilyen szerepet nem teljesíthet sikerrel, sem Szlovákiában, sem másutt. Nem is ez a célja, s magunk közt szólva az MKP sincs még azon a szinten, hogy nyugat-európai partnereivel mindenben fel tudná venni a versenyt. Szakmaiságban és szervezettségben sem.

Térjünk azonban vissza a civil szférához. Az elmúlt években létrejött társadalmi szerveződések szintje európai összehasonlításban sok kívánnivalót hagy maga után. Megvallom, nem hiszem, hogy a kitörés iránya egy új párt megalapítása lenne – akkor, amikor nem tudjuk eldönteni, van-e két- vagy három menedzseri garnitúránk. A párt, mint szervezet, ugyanis nem lehet cél – csakis eszköz. Jó, vagy kevésbé sikeres – de eszköz, nem öncél.

A modernizáció szükségessége

A kitörés iránya az átfogó társadalmi és szervezeti modernizáció – a nyugat- európai szintek felé való nyújtózás. Sajnos azonban azt is látnunk kell, hogy a szlovákiai magyar társadalmon belüli hatékonyságnövelés és modernizáció kérdésében gyakori jelenség az ellenállás, a partikuláris érdekek túlzott képviselete, a meg nem értés, az önzés. Ami sok szempontból méltányolható előnyünk volt egykor – a bejáratott utakhoz, megszokott módszerekhez való túlzott ragaszkodás –, e téren is gyakran a hátrányunkká válhat.

Márpedig ez az írás nem azért született meg, hogy átfogó képet és megoldási lehetőségeket vázoljon fel minden problémánkról, hanem azért, hogy láttassa: a tét valóban nagy, s ha nem tudunk felülemelkedni provincionalizmusunkon, a 21. század kihívásai között nagyon meggyöngülhetünk. A szlovákiai magyar közösség ügyeinek képviseletét nem más, mint elsősorban ennek a közösségnek az elitje kell, hogy felvállalja. Ez pedig tanulás, vállalás, alázat és jobb szervezettség nélkül nem fog menni.

Ehhez viszont nőni kell. Mindannyiunknak.