Cameron csapdája

Van úgy, hogy a céltábla visszalő. A konzervatív briteket meglepheti ez a felismerés, de az attól még igaz marad.

A Vasladyre mint furcsa képződményre emlékeznek sokan, de nagyságát (belpolitikai győzelmei, elsősorban a szakszervezetek felelőtlenségének letörése mellett) az is bizonyítja, hogy bevitte Nagy-Britanniát az Unióba, s még különleges előjogokat (brit pénzügyi visszatérítés) is képes volt kiharcolni neki. Az viszont soha az eszébe nem jutott volna, hogy Britannia kilépését javasolja az EU-ból – még akkor sem, ha az ő idejében az ország még inkább afféle különleges státusú szigetnek tartotta magát – valami különleges, megismételhetetlen egzotikumnak Amerika és Európa között (emlékezzünk csak a falklandi „háborúra”).

Igen, azt hiszem, aki valóban ismeri a briteket, ezt a jellemzést tarthatja a legpontosabbnak: Britannia nem tartja magát az európai identitás szerves részének, neki a kontinens (amely egyébként pár kilométerre van csupán a partjaitól) mentálisan néha messzebbre van, mint Új-Zéland, Kanada vagy India, amelyek – ugye – a Commonwealth részei. S az USA-hoz való kapcsolata is specifikusan szoros – annak ellenére, hogy lényegében egy fellázadt volt gyarmatról van szó. Egy szó, mint száz: Britannia egy nagy anyahajónak tartja magát Európa és Amerika között, s bár ennek fontosságát senki nem látja át és nem is ismeri el, a britek mégis évtizedek óta ebben a gondolatvilágban élnek. S nagyon meg vannak győződve a saját fontosságukról.
Amely felfújtság most megbosszulni készül magát.

Az bizonyára nyilvánvaló mindenki számára, hogy egy ilyen – fentebb vázolt – színházat csak egy tehetséges igazgató tud igazán működtetni. A technokrata nem. (Ez utóbbi alatt David Cameront értem.)
Nos, Britannia népszavazásra készül az EU-ból való kilépésről.

Az EU-ban pedig vannak olyanok, akik azt mondják, semmi nem fog történni, menjenek, ha akarnak. (Ezek ugyanazok a „zseniális” elemzők, akik azt mondják, hogy a schengeni rendszer felbomlása után sem fog semmi különös történni. A határokon előhúzzuk pár percre az igazolványunkat, felmutatjuk azt, s mehetünk tovább. Igen ám, csak az a két óra, amíg sorra kerülünk… És a gazdaságot éltető közlekedés, a kamionok, vonatok órákig tartó várakozásai… S az ezzel járó gazdasági mobilitáscsökkenés, ami biztos visszaesést hoz… És az európai potenciál csökkenését, munkanélküliséget, feszültségeket…)

Egy szóval: ha a britek igennel szavaznak majd az EU-ból való kilépésre, az komoly gondokat okoz majd az EU-ban – de ezt az EU túléli majd. Viszont majdnem biztos, hogy Britannia nem élné túl.
A skótok ugyanis azonnal jönnének, hogy ők EU-pártiak, vissza akarnak lépni – ergo: el akarnak szakadni Nagy-Britanniától. S egy ilyen helyzetben egy újabb skót referendum biztosan Skócia kilépése mellett döntene Britannia rozoga épületéből. S az észak-írek is azonnal jelentkeznének, hogy az EU-tag Írországhoz akarnak csatlakozni, s így visszajutni az EU-ba.
Ez nem spekuláció, erről fennhangon beszélnek Brüsszelben. Ettől vörös Cameron arca…

Mert maradna neki Anglia és Wales.
Mármint nem neki, hanem az utódjának. Mert, hogy ebbe belebukik, azt biztos.

Vagy – vicces, ugye? – elkezd kampányolni a bennmaradás mellett. Mint a megszelídített kisfiúk általában…

Csáky Pál