Egy óriás vajúdása

A dolog úgy kezdődött, hogy Trump kihátrált az európai szabadkereskedelmi egyezményből (is), s a kistesó, Latin-Amerika ügyesen benyomult a helyére. A portugálok pedig, akik hagyományosan Brazília, a világ legnagyobb portugálul beszélő országa tútorainak tartják magukat az EU-ban, megszólítottak: jó lenne, ha az EU keleti feléből is eljönne velük valaki tárgyalni.
Így történt, hogy egy szép novemberi vasárnap délután együtt landoltunk Brasilia főváros repterén.

Brazíliaváros maga vegyes érzelmeket kelt az odalátogatóban. Az történt, hogy az ötvenes években kipattant az ottani agyakból az ötlet: a cseh és roma gyökerű Juscelino Kubitschek javaslatára építsenek egy új fővárost az ország közepe irányában, 1000 méter magasan található fennsíkon. Meg is tették, s 1960 óta Rio helyett az újonnan felépített, szocialista gondolkodás ihlette Brazíliaváros (Brasilia) az ország politikai központja.
Az ideológia, a gyors építési ütem és a kor felfogása viszont máig alapvetően meghatározza a város hangulatát. Egy mesterséges, óriási betonkonstrukció a dzsungel közepén, amelyről a (sokszor retusált) fényképek sokkal szebb képet mutatnak, mint amilyen a valóság, s amely tényleg egy kicentizett szocialista falanszter érzetét kelti. Az volt az érzésem, hogy némiképp kifejezi az ország helyzetét, sőt történelmét is: olyan hely ez, ahol (mint Latin-Amerikában oly sok más helyen is) katonai diktatúrák billentek át furcsa, féloldalas demokráciákba, s ahol ma is hiányérzete támadhat az Európából idelátogató embernek a stabilitást és a biztonságot illetően. S idő is kell hozzá, míg úgy-ahogy megérti az itteni keveredéseket: például a helyi szocialisztikus beütések és a katolicizmus keveredését. Amit sehol másutt nem láttam: három miniszterrel tárgyaltunk, mindhárom dolgozószobájában ott függött a kereszt (ugyanakkor kettő közülük bírósági ítéletre várt korrupció gyanújával). S ott volt a kereszt a Rió de Janeiro-i történelmi parlament falán is, ahol annak idején a függetlenséget kikiáltották. S ahol a sok kommunista ihletésű törvényt meghozták.

Most is egy ilyen féloldalas állapot van: az ország elnökasszonyát leváltották korrupció alapos gyanúja miatt, s kis híján a helyére lépett alelnököt is, aki az ottani elemzők szerint legalább annyira korrupt, mint a volt elnökasszony. És a többi politikus is: az Olaszországban kinevelődött új ügyész- és bírói generáció komolyan vette a jogállamiságot, mint demokratikus követelményt, s jelenleg a parlament alsó- és felsőházi képviselőinek több, mint fele (!!!!!) gyanúsított korrupció miatt. Ez egy ilyen hely, ez egy ilyen ország – tárják szét a kezüket az EU diplomatái is, itt eddig így mentek a dolgok. S fogóddz meg világ: miután most nagyon érzékeny egész Dél-Amerika stratégiai helyzete (arról van szó, hogy az USA elfordulása után Kína és az EU verseng azért, hogy melyikük legyen a meghatározó stratégiai erő a térségben – s egyelőre az EU-nak áll a zászló) – tehát, hogy egy ilyen érzékeny helyzetben stabilizálják a legnagyobb és legerősebb ország helyzetét, úgy gondolják, nem engedhetik meg maguknak, hogy a volt alelnököt, mai regnáló elnököt is leváltsák,. Ezért – úgymond – politikailag „stabilizálták” a helyzetet. Ez „brazilul” úgy történt, hogy 607 millió dollárnyi támogatást osztottak el – szavaztak meg a parlamentben a vacilláló képviselőknek. Ez „európaiul” úgy értendő, hogy a brazil költségvetés nagyon centralizált, az ország költségvetésének több, mint 70 százalékáról dönt a központi parlament (a szintén szövetségi állam USA-ban ez a szám kb. 40 százalék). Igen, nyugodtan leülhetnek, tisztelt Olvasóim: azért, hogy a korrupcióval okkal vádolt helyettesítő elnöknek ne szavazzanak bizalmatlanságot, lényegében korrumpálták a képviselők és a szenátorok egy részét. Persze úgy, hogy az általuk szorgalmazott regionális programok kaptak támogatást a központi költségvetésből. Így a köztársaság elnöke megmenekült (egyelőre?), s a jövő évi választások hivatottak majd tisztább vizet önteni a pohárba. Az EU meg vakarhatja a fejét, mennyire legyen diplomata és mennyire nyitott ilyen vonatkozásban. Mert Kína nagyon megértő képeket vág.

Persze, természetesen, nekem is többször eszembe jutott Szlovákia is. Többször az volt az érzésem, hogy ebben a szomorú-kis országban, amely a nem éppen megtisztelő 2-3 helyen áll korrupció viszonylatában az EU-ban, mintha nálunk is ebbe az irányba haladnánk. S már akár az sem mondható el országunkról, amit tavaly leírtam: hogy itt politikus még nem ment korrupció miatt börtönbe. Azóta bekasznizták az SNS volt két balek miniszterét. Ám mielőtt bárki a zsebkendőjéhez kap első meghatódottságában, azért csak tegyük hozzá csendben, hogy féloldalas „megoldás” ez is, hiszen mindenki tudja, hogy a fő tolvajt úgy hívják, hogy Ján Slota, s az ő legfőbb segítője pedig, aki engedte, hogy mindez megtörténjék, nem más volt, mint Robert Fico. S ne legyenek illúzióink: ez folyik napjainkban is, dörzsöltebb módon, s ha majd néhány év múlva esetleg csíkosban látjuk viszont Érsek vagy Sólymos minisztereket, tudnunk kell, hogy ők is csak a kis halak: a rendszer igazi működtetőit úgy hívják, hogy Fico-Bugár-Danko. Vagy tényleg van olyan naiv ember ebben az országban, aki úgy gondolja, hogy a harc a költségvetési fék megtörésére autópálya-építés, környezetvédelmi beruházások vagy a hadsereg számára beszerzendő páncélozott csapatszállító járművek vonatkozásában nem a visszaosztott százalékokért (is) zajlik?

Ám vissza Brazíliához: egy szimpatikus, jobb sorsra érdemes ország válságát láthatjuk. Egy országét, amely lényegében sok kérdésben stratégiai tényező. Egy kontinensnyi országét, ahol óriásiak a társadalmi különbségek, s ez rengeteg problémát generál. Egy apróság: a hét végén Rióban meghívtak egy rendezvényre, ahová a Copacanabáról egy kevésbé biztonságos favellán keresztül vezetett az út. A minket kísérő erős rendőri osztag parancsnoka felajánlotta, hogy páncélozott járművekben visznek el minket oda, amelyekben nehézfegyverek is vannak. Igen, a több milliós volt főváros Rió egyik pontjáról a másokba páncélozott járművekkel. Megköszöntük.

Forrong Brazília, forrong az egész régió (Venezuela!), a hagyományos politikai pártok ott is válságban vannak (ez, úgy látszik, napjainkban világtrend). S globalizált világunkban semmi nincs elég messze: az ottani instabilitás bennünket is érinthet.
Ezért (is) tárgyalunk tehát. S csak szurkolni tudunk nekik, hogy az út felfelé vezessen.

Csáky Pál