A remény ünnepe

Zimankós szelével megborzongat bennünket ez a rideg húsvételő. Mármár a tavaszt éreztük, rügyek fakadását, madarak zengő dalát – és erre jön ez a metszően éles, hópihéket kavaró szél.

Akár a bibliai történetben, a világtörténelem egyik legdrámaibb eseménysorában.

Tizenketten a Mesterrel vacsorára gyűltek össze. Magabiztos, jókedvű társaság. Hogyisne, hiszen alig pár nappal előtte vonultak be diadalmasan Jeruzsálembe! Az ünnepekre összegyűlt tömeg királynak kijáró pompával fogadta a vezetőjüket!

Egyikük sem gondolta, hogy ez a vacsora az utolsó lesz.

Ott van a képben, központi helyen a főhős, Jézus. Sokan megszállottnak, önmagát mindenképpen feláldozni akarónak szeretnék láttatni. Ám nézzük csak meg, mennyire visszafogott, milyen mélyen fegyelmezett. Nem provokál, nem vitázik. Csendesen, de határozottan mondja el véleményét Pilátus előtt. A nép előtt, a főtanács előtt is szerény, de egyértelmű. Megfordult, hogyne fordult volna meg az ő fejében is a lehetőség sorsának fel nem vállalására, a könnyebb út választására. Kazantzakisz, a híres görög író az Akinek meg kell halnia című regényében kísérletet is tesz rá, hogy Jézust levegye a keresztről, és a rómaiakkal s a zsidó főtanáccsal kiegyező átlagpolgárként éltesse vele tovább életét. A kísérlet persze zsákutcába jut, hiszen a rendkívüli lényt nem lehet tucatsors vállalására szorítani. Néhány kitérő után Kazantzakisz Krisztusa újból a keresztfán találja magát. Üzenet mindannyiunk számára: sorsunkat fel kell vállalnunk. „Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!” ( Jn. 12, 27.)

Ott van a képben Pilátus is, a reálpolitikus. Tudja, hogy az elébe vezetett Jézus ártatlan, ám nem akar miatta szembeszállni a főpapokkal. Azt hiszi, ha elvonul, ha mossa kezeit, ha azt mondja: csináljátok ezt az egészet nélkülem, akkor leteheti válláról a terhet. A valóság ennek épp a fordítottja: épp ezzel a magatartásával adja halálra az ártatlant.

Ott vannak a zsidó főpapok is. „Hogy merészel ez a fiatalember ellentmondani nekünk? Milyen jogon merészel mást hirdetni, mint a mi igazságunkat?” – kérdezik, s nem haboznak a halálba küldeni őt.

Ott van Júdás is, az áruló. Ő a pénztárnok, az egyik legképzettebb tanítvány. Mai szóhasználattal élve ő a közgazdász. S ő csalódik a legnagyobbat mesterében. Mást: világi megoldást, politikai lépéseket akart, s távolról sem azt kapta.

Nem fenyegetőzik, kemény alkat. Azonnal lép: csókkal árulja el azt, akit még pár órával azelőtt is mesterének tartott. Azt hiszi, ezzel a lépésével talán helyre tudja billenteni a szerinte félrecsúszott történetet. Naivitása határtalan, csak akkor döbben meg, mikor az események messze túlnőnek azon, amit ő elképzelt. Jézus halálát nem kívánta, ettől kétségbe esik.

Ó, naiv Göbbels–Sztálin előtti kor, amikor a fehér még fehér, s a fekete is önazonos volt! A bűn bűn volt, s nem olcsó kérkedés alapja, s az erkölcstelenség sem követendő példa. Júdás levonja a következtetéseket hibájából, és önkezével vet véget életének. Rájön arra, amit néhány évszázaddal később David Hume fogalmaz meg nagyon szépen: „A moralitás szabályai nem az ész következtetései.”

És persze ne feledjük el, ott vagyunk a képben mindannyian, ott a Feszítsd meg!-et kiáltó nép. A tömegpszichózis jelenségét pedig megint csak egy zseniális író, Karinthy Frigyes fogalmazta meg a legteljesebben egyik legszebb novellájában, a Barabbás címűben.

Ott állnak az emberek a téren, ott, mesze előttük Pilátus. Jobbján az ártatlan Jézus, balján a gyilkos Barabbás. Pilátus megkérdi, melyiküket engedje szabadon. Az emberek látják a gúnyosan vigyorogó Barabbást, és látják az elkínzott Rabbónit is. Megszánják az utóbbit, szóra nyitják szájukat, s utána döbbenten néznek egymásra. Amíg egyenként mindannyian Jézust kiáltanak, a tömeg zúgása egyértelmű Barabbásként hangzik.

S Pilátus egy kézlegyintéssel teljesíti akaratukat.

Nagycsütörtök – az árulás, a vereség vagy a megfutamodás napja.

Ha csak az volna, soha nem következett volna Húsvét.

Erről szól az emberiség történelme is: hosszú távon nem győzhet az erőszak, a hazugság, az erkölcstelenség. Nem győzedelmeskedhet a kishitűség.

Van ennek a napnak egy másik megnevezése is: zöldcsütörtök. A hit, a remény napja, a feltámadás előünnepe.

Hiába erőlködik ez a rusnya szél, előbb-utóbb csak megfakadnak a rügyek!

(1997)

Cikkajánló

Egyenlő mérce kell az Európai Unióban!

Az azonos mérce szerinti megítélés szükségességéről beszélt Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője hétfői, …