Az az árulkodó tekintet

Van egy kollégám a Petíciós Bizottságban, befolyásos tag, svéd liberális. Irányomban korrekt, de a jelenlegi magyar kormányt nagyon nem szereti. Nem beszéltem még vele erről mélyebben, de az az érzésem, hogy van egy régebbi baráti kapcsolata a volt SZDSZ köréből, akik napra készen ellátják őt információval.

A világlátás ugyanis, amelyet felszólalásaiban tolmácsol, leginkább a volt SZDSZ-esek világlátása. Az én véleményem szerint egy nagyon torz világlátás.

A kölcsönös viszonyunk – ennek ellenére – korrekt. Igaz, túl sokat nem beszéltünk eddig a jelenlegi európai liberális világlátás kiüresedett voltáról és a volt SZDSZ káros és önpusztító torzulásairól, azért sem, mert nem akarom magam ellen fordítani őt. Érzem, hogy mindennek eljön majd az ideje.

Beszéltünk azonban más dolgokról, és valamilyen oknál fogva szinte szívta magába a szavaimat. Azt kérdezte ugyanis, szerintem miért reagál Kelet-Európa eltérően a migrációs válságra, mint Nyugat-Európa nagy része.

Levezettem neki az elmúlt fél évszázad eltérő történelméből fakadó, különböző pilléreket az értékrendjében tudó szocializációs hatásokat, amelyek Nyugat-Európát jórészt elpuhították és mesterséges témákkal való foglalkozás irányába ösztönözték mondván, hogy ez a modernizáció útja. Kelet-Európa viszont állandóan bukdácsolt, gyakran fuldokolt, és nem ért rá mesterséges agymenésekkel foglalkozni, hanem produkálnia kellett. Jól vagy rosszul, de az elmúlt 60 évben nagyon komoly, néha a szó szoros értelmében vérre menő helyzetekben kellett válaszokat találnia. És ez arra késztette őt, hogy reálisabban szemlélje a világot, és valós problémákra – mint a migránsválság is – életszerűbb válaszokat tudott produkálni.

Nem tudtam meggyőzni őt, de éreztem, egyre csökken az ellenállása. Az ellenérvei egyre erőtlenebbek voltak – és közben a hírek is arról szóltak, hogy a migránsbefogadó mintaországban, Svédországban is egyre növekednek a problémák.

November 12-én – fontos a dátum, egy csütörtöki napon, a fekete péntek, 13-a előtt – a Petíciós Bizottság a Mikó kollégium ügyét tárgyalta. A románok mindent bevetettek, hogy elérjék azt, amit a bizottság jogászai javasoltak: az ügy megtárgyalás nélküli lezárását, mivel a román bíróság már – úgymond – döntött az ügyben. A román diplomácia még szóbeli jegyzéket – non papert – is bevetett az utolsó délután, elbizonytalanítva ezzel még a néppárti barátainkat is.

A téma felvezetése után, mindjárt a tárgyalás elején szót kértem, és azt mondtam, nem tartanám helyesnek, ha a bizottság a kérdés megtárgyalása nélkül Ceaucescunak adna igazat. Ezen megütköztek, felkapták a fejüket. Azzal folytattam, hogy nekünk az igazságot kellene keresnünk, azt, hogy ki építette fel ezt az intézményt és ki működtette mindaddig, amíg az állami-politikai erőszak el nem vette tőle. Nem kérdés, mondtam, hogy ezt az erdélyi reformátusok tették meg, és a román kommunista állam törvénytelen módon kobozta el tőlük. Romániában nem a jogállamiságnak megfelelő restitúciós törvényeket hoztak – a román bíróságok így nem is hozhattak az igazságnak megfelelő döntést. Épp ezért került az ügy az Európai Parlament elé.

Komoly vita kerekedett, először a görög konzervatív barátom állt mellém, majd a svéd liberális is. Végül a többség átállt erre az oldalra, a bizottság befogadta a petíciót, és levéllel fordul a román kormányhoz az ügyben.

Még három programpont megtárgyalása következett, utána pedig szünet. A szünetben odajött hozzám a svéd kolléga, eléggé zavartan viselkedett. Elnézést kért, hogy kicsit indiszponált volt, majd azt mondta: Tudod, nem érzem jól magam. Ma délután ugyanis bejelenti a miniszterelnökünk, hogy Svédország is bevezeti a határellenőrzést.

A tekintetében szégyenkezést és zavarodottságot láttam. S akkor még egyikünk sem tudhatta, mi történik majd Párizsban, 13-án…

Csáky Pál európai parlamenti képviselő

(Megjelent a Szabad Újság december 2-i számában.)

Cikkajánló

Tanulságok – avagy új világ jön?

Azt hiszem, mindenképpen igazuk van mindazoknak, akik azt mondják, korai még átfogó tanulságokról beszélni az …