Csáky Pál, az MKP EP-képviselője meghívására (a Találkozz a képviselőddel program keretében) december 7-9. között háromnapos brüsszeli tanulmányúton vett részt hat fős – felvidéki újságírókból álló – csoportunk.
Az Európai Unió fővárosában Magyarország „első számú” biztonságpolitikai szakértőjével, néppárti magyar EP-képviselőkkel, állig felfegyverkezett belga katonákkal és rendíthetetlen kétnyelvűséggel találkoztunk.
Rákos Péter irodalomtörténész meséli egyik kötetében, hogy egyszer megkérdezte egy belgiumi flamand egyetemi tanártól, akit rendkívül foglalkoztatták a nemzetiségi kérdések, dagadna-e a melle a büszkeségtől, ha egy belga, aki történetesen vallon, aranyérmet szerezne az olimpián? „Ugyan kérem, csak nem képzeli, hogy egy vallon aranyérmet szerezhetne Belgiumnak?” – hangzott az őszinte válasz. Talán nem téves a feltételezés, egy vallon ugyanígy nyilatkozna a flamandokról.
Az egyetemi tanárok megállapításait illik komolyan venni, különösen, ha az illető flamand
Három napot töltöttünk az Európai Unió fővárosában, ám az egyszeri látogató a flamand-vallon ellentétnek nyomát sem látja Brüsszelben. Nem csoda, a városban felettébb ügyelnek a toleranciára, különösen a kétnyelvűségre, s rendíthetetlenül hisznek a különböző kultúrák békés egymás mellett élésének eszméjében. Hogy is mondják? Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani.
A flamand egyetemi tanár válaszát azonban illik komolyan venni, hiszen tagadhatatlan: a flamand-vallon ellentétnek mély történelmi gyökerei vannak, s a konfliktus az egységes belga állam társadalmi-politikai életében máig tapasztalható. Még Brüsszelben is, amely kulturális értelemben épp’ e két „világ” metszéspontján helyezkedik el. A helyi körülményeket jól ismerők egyre hangosabban figyelmeztetnek: a felszín csak látszólag zavartalan.
Brüsszel régebben flamand többségű volt, mára azonban a belga hatóságok módszeres intézkedései következtében ez megváltozott. A belga főváros utcáin, terein, az éttermekben és a kávézókban flamand szót csak elvétve hallani, franciát, angolt annál többet.
A tősgyökeres brüsszelieket azonban nemcsak ez aggasztja, hanem az is, hogy a multikulturálissá vált város kezdi elveszteni hagyományait, polgári hétköznapjait. A közbiztonság romlásáért egyre többen az afrikai és a külön városrészeket kisajátító muszlim bevándorlókat teszik felelőssé. Csáky Pál, akit munkája csaknem két éve köt Brüsszelhez, vacsora közben meséli, a főváros Molenbeek nevű negyedébe egy európainak – sötétedés után – nem szerencsés belépnie.
Nógrádi Györggyel a Brüsszeli Magyar Intézetben
Az aggodalmak nem alaptalanok: egy belgiumi egyetemi tanulmány szerint 2030-ban a muzulmánok Brüsszelben már a lakosság többségét fogják képezni. Beszédes adat az is, hogy a belga fővárosban a manapság megszülető gyerekeknek adott leggyakoribb név a Mohammed.
A Brüsszeli Magyar Intézet rendezvényén is nagyrészt ezek az aggodalmak hallatszanak ki a közönség kérdéseiből. Telt ház van, Nógrádi Györgyöt – egyórás előadása után – a brüsszeli magyarok nem kímélik, csak úgy záporoznak a kérdések Magyarország „első számú” biztonságpolitikai szakértője felé. Nógrádi állja a sarat, sziporkázik, szakadatlan szórja aranyköpéseit.
„Maga nem kérdez? … Kár” – fordul oda egy csinos hölgyhöz. Angela Merkelről elmondja, hogy végtelenül szimpatikus a számára, nagy taktikusnak tartja, és sajnálja, hogy meg fog bukni. Németországot egyébként is tiszteli, szerinte Európa egyetlen állama, amely a múltját lelkiismeretesen feldolgozta.
Úgy látja, a közeljövőben nincs esély a biztonságra: a terrorizmus elleni harc hosszú ideig eltarthat még. Szerinte az erkölcs és a politikum külön terület. Tanácsa a politikusoknak: „a politikus nem hazudhat, de nem kell mindig kimondania az igazat sem.”
Beszél a média felelősségéről és az őt ért támadásokról is: véleménye szerint a balliberális sajtó azért esett neki, mert azt hiszik, a határzár és a kerítés ötletét ő súgta Orbán fülébe.
„Nagyon örülök Önöknek. Remélem nem miattam jöttek Brüsszelbe” – mondja, miután megtudja, felvidéki magyarok is vannak a teremben. S végül nem marad el az önreklámozás sem, a Kossuth Kiadó gondozásában a hetekben megjelent, 40 év alatt a Föld körül címet viselő kötetét ajánlja a brüsszeli magyarok szíves figyelmébe.
Fekete kagyló száraz fehérborral
Nógrádinak egyvalamiben kétségtelenül igaza van: valóban nem miatta érkeztünk Brüsszelbe, sokkal inkább vonzott a Grand Place, a Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház és a pisilő kisfiú (Brüsszel jellegzetes szobrocskája), valamint az, hogy betekintést nyerjünk az uniós intézmények mindennapos működési mechanizmusaiba.
Azt mondják, Brüsszel az európai bürokraták városa, történelmi központja azonban ennek ellentmond: az esti fényárban úszó városháza, s a körülötte lévő – a gyarmati kor gazdagságáról árulkodó – egykori céhes épületek arannyal borított homlokzatai páratlan élményt nyújtanak.
Az összképet a macskaköves téren fel-alá masírozó, terepszínű egyenruhákba bújt gépfegyveres katonák sem rontják: a párizsi terrortámadás óta ők ugyanúgy a városkép részei, mint az arab gofriárusok vagy a hangulatos éttermek és sörözők. Úgy tűnik ezzel nemcsak a helyiek, hanem a turisták is megbarátkoztak: nyomasztó hangulatnak nyoma sincs, érzik, Brüsszel talán soha nem volt olyan biztonságos város, mint ezekben a napokban.
A nyugalom ránk is átragad, s jól elvegyülünk a turisták tömegében: a Café des épices-ben rákot, fekete kagylót és száraz fehérbort, másnap egy hangulatos sörözőben Leffe Blonde-ot rendelünk.
Az van, amit a németek akarnak, de vajon mit akarnak?
Az Európai Parlament és környéke azonban már más világ. Acélszín, szürkeség, üvegfalanszter, monumentalitás. Város a városban. Vendéglátóink azt mesélik, pár évvel ezelőtt fegyveresek kiraboltak egy bankot és egy postát is az EP épületében. Ma erre esélyük sem lenne, szigorú beléptetési rendet alkalmaznak, mi is csak ezen keresztül jutunk be az épületbe. Amivel azonnal találkozunk: posztmodern célszerűség és egy nejlonszatyorral botorkáló öregúr. Utóbbiról kiderül, ő nem más, mint Eduard Kukan, szlovák EP-képviselő.
A kilencedik emeletre tartunk: itt vannak a magyar néppárti EP-képviselők irodái. Csáky Pálé is. Az MKP politikusa azt mondja, a magyar delegáció szervezettsége magas szintet képvisel, a németeké azonban mindenkin túltesz. Gary Lineker angol labdarúgót idézi: „A focit huszonketten játsszák, és mindig a németek nyernek.” Ez az Európai Unióra is érvényes, amelynek politikájában 28 tagállam játszik szerepet, de mindig az történik, amit a németek akarnak. A baj csak az, hogy most nem tudják, mit akarnak – teszi hozzá.
Csáky Pál irodájában Agárdi Attilával, az Európai Néppárt szlovákiai sajtótanácsadójával, a Találkozz a képviselőddel (Meet your MEP) néppárti látogatói program koordinátorával, egy kisebb tárgyalóteremben pedig Deli Andorral, a Fidesz délvidéki EP-képviselőjével találkozunk. Deli Szerbia EU-csatlakozásának esélyeiről beszél. Mint mondja, a tárgyalások központi témája a balkáni ország Koszovóval való viszonyának rendezése lesz. „Kemény diónak ígérkezik. Szerbia a status quo fenntartásában érdekelt, s abban bízik, hogy az az öt ország (köztük van Szlovákia is), amelyik eddig nem ismerte el Koszovó függetlenségét, a jövőben is kitart” – jegyzi meg.
Később megérkezik az erdélyi Sógor Csaba is. Előző nap még havat lapátolt. No, nem Brüsszelben, hanem a székelyföldi Csíkcsicsóban. A kezét feltörte a lapát, most krémmel keni, a kézfogást ezért udvariasan elutasítja. Az RMDSZ EP-képviselője tapasztalt politikus, 2007 óta tagja az EP-nek (Románia ekkor csatlakozott az unióhoz). Arról beszél, hogy az EU jogrendszerében nincsen konkrét definíciója az őshonos nemzeti kisebbségeknek, ezért rájuk sok esetben ugyanúgy tekintenek, mint a bevándorlókra. „Nekünk a kisebbségvédelem a vesszőparipánk, az a dolgunk, hogy addig beszéljünk erről, amíg lehet, s amíg itt vagyunk” – mondja.
Egy felemelő pillanat
Előbb Antall József mellszobránál, majd a magyar zászlóval fotózkodunk. Tizenötmillió magyar miniszterelnöke előtt fejet hajtani a nap felemelő pillanatai közé tartozik. Bekukkantunk a magyar néppárti delegáció ülésére, melyen Tőkés László Sógor Csabával akaszt tengelyt. Gyürk András (a Fidesz delegációvezetője) azonban mederben tartja a tanácskozást.
Benézünk még az EP plenáris üléstermébe, ahol feltűnik a belga miniszterelnök, Charles Michel édesapja, Louis Michel is. A papa EP-képviselő, és elég érdekes alakja az európai politikának… Az Európai Parlament épületéből ebéd után távozunk.
Hátizsákkal Brüsszelben
Este a Park Side Brasserie-be vagyunk hivatalosak, a magyar néppárti delegáció tartja itt karácsonyi fogadását. Sokan vagyunk: képviselők, asszisztensek, uniós intézmények alkalmazottai. Csupa fontos ember, ám azon kívül, hogy minden asztalnál magyarul folyik a beszélgetés, semmi sem emlékeztet arra, hogy magyar esten lennénk. Valami hiányzik, megvan: a magyar muzsika! – állapítjuk meg. A pincér kétszer is feldönt egy boros poharat, de legalább magyarul kér elnézést. Az estnek vége, másnap indulunk haza.
E sorok íróját azonban még érik meglepetések. Kockáztatva azt, hogy lekési a hazainduló járatot, elveszett hátizsákja nyomába ered, erőfeszítése azonban hiábavalónak bizonyul. Már a pozsonyi reptéren landol, amikor kapja a hírt: a hátizsákot az előző esti fogadás színhelyén megtalálták, s később utána küldik.
Vajon Brüsszel az Európát szétfeszítő migránsválság megoldását is megtalálja?
Langschadl Mátyás, Felvidék.ma
