A Magyar Közösség Pártja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttsége az európai parlamenti együttműködésről egyeztetett Brüsszelben.
A találkozón az MKP részéről Berényi József elnök, Csáky Pál megválasztott európai parlamenti képviselő, az RMDSZ részéről pedig Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők és Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke vett részt.
Kiértékelve az EP-választások eredményét, elhangzott, hogy Felvidéken és Erdélyben is a mozgósítás egyik fontos eleme volt Berényi József elnök és Kelemen Hunor szövetségi elnök közös, szavazásra buzdító nyilatkozata. A megbeszélésen elhangzott, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az EP következő mandátumában is szoros együttműködésre van szükség a magyar közösségek európai képviselői között. A felek megállapították: „Mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy a nemzeti ügyekben folytassuk az előző időszak eredményes munkáját, a Kárpát-medencei partnerség jegyében közösen kell dolgoznunk ahhoz, hogy nemzeti közösségünk európai jogérvényesítése sikeres legyen.”
Az MKP és az RMDSZ ugyanakkor továbbra is szorosan együtt kíván működni az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), hiszen úgy vélik: a kisebbségi szolidaritás fenntartása a magyar közösségek érdekérvényesítését is erősíti. „A FUEN biztos szövetséges az erdélyi és felvidéki autonómiatörekvések támogatásában, az európai nyilvánosság előtti megismertetésben” – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke.
Az MKP és az RMDSZ brüsszeli találkozójára az Európai Néppárt kétnapos Politikai Közgyűlése szolgáltatott alkalmat. Az EPP vezető testülete hétfő délutáni és kedd délelőtti ülésének legfontosabb napirendi pontja az európai választások eredményének értékelése volt. Az elemzésen elhangzott, hogy az Európai Néppárt nyertese az EP-választásnak, de az előző időszakhoz képest 53 képviselővel kisebb frakcióval vág neki a következő mandátumnak. A vita során körvonalazódott vélemény szerint a populista és Európa-ellenes EP-képviselők számának gyarapodása aggasztó, ezért az EP-ben az EU jövőjében bízó politikai csoportok szoros együttműködésére van szükség.
Együttműködési tervek
Berényi József, az MKP elnöke és Csáky Pál, az MKP OE tagja, az MKP EP-képviselője az Európai Parlamentben tett látogatásuk során részt vettek Brüsszelben az Európai Néppárt Politikai Közgyűlésén. Ebből az alkalomból látogatást tettek Szájer József Fidesz-képviselőnél, az Európai Néppárt Európai Demokraták Frakció alelnökénél, aki egyben az EP néppárti magyar delegációjának a vezetője is. Az MKP-s politikusok Szájer Józseffel kiértékelték az európai parlamenti választás eredményét, és az EP-n belüli jövőbeni együttműködés lehetőségeiről beszélgettek.
A címlapfotón: Berényi József, Csáky Pál, Winkler Gyula, Sógor Csaba