Az önbecsülésünk nem eladó! A hitelességünkre nagyon kell vigyázni!

Országút: Szlovákiában érdekes jelenségnek lehetünk a tanúi. Igor Matovic kormányfő több pozitív gesztust is tett a magyarok felé a közelmúltban. Sokan ezt áttörésként értékelték, a magyar médiában hangsúlyosan ilyen véleményt hangoztatott Duray Miklós és Berényi József is. Az ön véleménye visszafogottabb, óvatosságra int. Hol az igazság?

Csáky: Bevezetésként szeretném elmondani, hogy az elmúlt 30 évben parlamenti képviselőként is, 8 évig Szlovákia miniszterelnök-helyetteseként is megpróbáltam tenni is ezt-azt az oly szükséges magyar-szlovák történelmi kiegyezésért, nem csak beszélni róla. Ehhez 2004-ben, az EU-csatlakozáskor voltunk a legközelebb, de sajnos nem történt meg, a szlovák politikus-kollégák elutasították az akkori felvetésünket. Megjegyzem, Szlovákia EU-csatlakozásáért én voltam felelős az akkori kormányban, akkor komoly politikai mozgástérre számíthattunk –, de a történelmi kiegyezés felemlítésekor akkor is közbeléptek a politikai és lelki fékek. Hangsúlyozom: az egy minőségibb szlovák politikus-csapat volt!
A téma tehát nem új, vannak tapasztalataink ezen a téren is. Én elvszerűséget és óvatosságot ajánlok. Ha megengedi, azt javasolnám, hogy tegyünk egy kis visszatekintést.
„Itt az ideje a szlovák-magyar, parlamenti szintű kiegyezésnek!” Ki is mondta ezt 2006-ban? Igen, Dusan Caplovic, akkori szlovák miniszterelnök-helyettes, az utódom ezen a poszton, pár nappal Malina Hedvig magyar diáklány nyitrai megveretése után. Emlékszik még erre valaki? S arra, hogy a nagy nyilatkozat után pár héttel következett a diáklány megvádolása az ügyészség részéről, majd a szlovák-magyar viszony mélyrepülése.

S emlékszik még valaki Pavol Hrusovsky volt szlovák házelnök 2003-ban elmondott, újévi nagy beszédére, amely szintén a történelmi kiegyezés szükségességét hirdette, s amitől a magyar sajtó úgy el volt ájulva? Vagy a szlovák és a magyar püspökök 2006-os esztergomi találkozójára, ahol kicseréltek egy dokumentumot, amelyben kölcsönösen „megbocsátottak és bocsánatot kértek” egymástól? Utána pedig jött az az egyházmegyei felosztás, amely a katolikusok számára új Trianont jelentett? (Frantisek Miklosko volt szlovák házelnök kifejezése)

Nos, én azt látom, hogy két sztereotípia él itt egymás mellett, s mintha azért nem tudnának találkozni, mert teljesen másképp látják a világot Eltérő kultúrkörök, eltérő szocializációk okozta eltérő gondolatvilágokról van szó.

A szlovák (szláv) és a román némi bizánci beütéssel bír: ma mondok valamit, azután holnap ettől majdnem függetlenül azt csinálom, ami akkor az érdekem lesz. Ha rákérdeznek a tegnapelőtti kijelentésemre, legfeljebb majd azt mondom, hogy félreértés volt, vagy az akkori helyzetre vonatkozott, s a magyarok bármilyen lépése meghiusította azt. A megegyezés elmulasztásáért való felelősséget tehát rákenem a partnerre – láttunk már erre példát.
A magyar alapállás eltérő: a kimondott szónak súlya van (lásd Teleki Pál esetét, de erről is szól az Egy nap az örökkévalóságról c. drámám, amelyet Budapesten a József Attila Színház játszik, s amelyben az is megjelenik, hogy a volt kommunista diktátorok közül egyedül Kádár János őrült bele politikai ellenfele felakasztatásába. Félreértés ne essék, ez nem menti Kádár felelősségét, de tény, hogy az összes kommunista vezető közül egyedül a magyar őrült bele abba, hogy felakaszttatta versenytársát).

A magyar-szlovák, magyar-román, magyar-szerb viszonyban ennek folyományaként a partnerek látják, hogy a magyarok nagyon szeretnék, ha szeretnék őket. Ezért a magyarok hajlandóak arra, hogy vastagon bele is magyarázzanak több dolgot olyan megnyilvánulásokba, ahol azok nincsenek jelen.
Erre a szlovákok, románok politikailag rá is játszanak, s az is tény, hogy a magyar politikusok háta mögött szlovák, román, szerb partnereik itt-ott nevetnek is a magyarok eme naivitásán. Vagyis azon, ha a magyar fél fedezet nélkül túllihegi a legkisebb szlovák, román gesztust. Láthattuk az idén is: a magyar kormány annyit nem volt képes elmondani Trianon századik évfordulója kapcsán, hogy nem kérdőjelezi meg a status quót, de tisztességes kisebbségpolitikát kér az elszakított területen élő magyarok számára. Ez bizony élő gond 100 év után is, s erre egyedül az MKP ideiglenes vezetése volt képes felhívni a figyelmet memorandumával. Matovic miniszterelnök azonnal visszakozott is, amikor a konkrétumokkal szembesült.

Nos, Igor Matovicot a szlovák sajtó a leggyakrabban a bohóc kifejezéssel illette az elmúlt években – s ez nem a legelőnytelenebb jellemzés volt, ettől keményebb kifejezések is megjelentek vele kapcsolatban. Államférfiként eddig senki nem említette őt, s tény, hogy általában kiszámíthatatlannak tartják.

A Trianon századik évfordulóján tett lépése, s az ott elmondott beszéde ezért több olvasatú lehet – például olyan is, hogy úgy gondolhatta, ezzel a gesztussal felvidéki magyar szavazatokat is nyerhet, vagy az egész MKP-t becsatornázhatja hirtelen megerősödött pártjába magyar szekciónak.
A beszéd maga egyéként rendben volt, bár tény, hogy egy részét mi – az MKP politikusai – sugalltuk.
Hogy mi lesz mindennek a hozadéka? Engedjék meg, hogy Senecához meneküljek: az idő majd ebben az esetben is megmutatja az igazságot.
Nekem vannak kételyeim.

Országút: Azt olvastuk a médiában, hogy Matovic miniszterelnök posztokat ajánlott fel az MKP tagjainak. Elfogadják ezt a felajánlást?

Csáky: Ez egy veszélyes helyzet. Tavaly magam is azon a nézeten voltam, hogy fogadjuk el Matovic úr javaslatát a választási koalícióra. Azt javasoltam, hogy karikázással próbáljunk meg bejuttatni a parlamentbe 8-10 MKP-s képviselőt, s ott alakítsunk saját frakciót. Ha ezt meg tudtuk volna csinálni, most saját képviselői klubunk lehetne, egy miniszterünk és néhány államtitkárunk. Ám az MKP nem volt felkészülve arra, hogy egy ilyen játszmát lejátsszon.

Sokan nem látják, hogy a helyzet február 29-én, a választások napján megváltozott. Matovic A VERSENYTÁRSUNK LETT Dél-Szlovákiában, s bár tett bizonyos javaslatokat az MKP felé, azokat máig nem teljesítette. Számomra furcsa volt látni, hogyan liheg egyik-másik párttársam egy-egy funkció délibábjáért. Matovic szemszögéből nézve logikus a dolog: miért erősítene egy olyan magyar csapatot, amely fenn akarja tartani magának az önálló politikai döntés jogát? Inkább a saját csapatait fogja erősíteni a magyarlakta vidéken.
Persze ez nem jelenti azt, hogy esetleg ne adna valamit a magyaroknak. Cserébe viszont biztos fog kérni valamit, például a kis falusi önkormányzatok megszüntetésének, központosításának vagy a kisiskolák összevonása programjának támogatását. Ha így lenne, ez halálos ölelés lenne a felvidéki magyar politika számára.

Országút: Lát arra lehetőséget, hogy a magyar-szlovák viszony úgy alakuljon, mint a magyar-szerb viszony? A VMSZ sikere az elmúlt választáson ezt aláhúzza.

Csáky: Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyar-szlovák viszony a legjobb legyen. Én is ezt szeretném, de arra is figyelmeztetek, hogy ne legyünk balekok, üres ígéreteknek ne dőljünk be. Én azt szeretném, ha Szlovákiában erős magyar közösség élne akkor is, ha Szlovákia polgárai már azt sem fogják tudni, ki volt az az Igor Matovic. Magyarán: nem szabad a rövid távú célokért vagy egyesek ambíciói miatt feladnunk a távlati terveinket.

A szerbiai helyzet kapcsán: nézzük majd meg akkor is, ha Szerbia az EU tagjává válik. Magyarország az EU-ban egy ideig ügyvédje volt Romániának és Ukrajnának is. S látjuk, hogy az idők változásával a viszonyok is megváltozhatnak.

Ami pedig a VMSZ-t illeti: Pásztor István a barátom, én is gratuláltam neki a sikerhez. Ők most azt teszik, amit tenniük kell. De tisztelettel megkérdem: tudja ön, hogy a Szerbiában országos szinten leadott szavazatok hány százalékát kapta a VMSZ? 2,23 százalékát. Ez a magyar lakosság arányához képest valóban tisztességes szám. És mennyit kapott az MKÖ Szlovákiában februárban? Kb. 4 százalékot. Akkor hogy van ez? A 2,23 % ott siker, a 4 % itt sikertelenség?

Hol van tehát a lényegi különbség? A választási rendszerben! Ha Matovic tényleg segíteni akar a felvidéki magyarokon, átvehetné a szerbiai választási törvény rendelkezéseit, az komoly előrelépést jelentene.

Megjelent: Országút, Budapest, 2020. július, teljes szöveg

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …