Az összmagyarság érdeke a sikerünk

Dobai Tibor, Nagy Tibor, Csáky Pál és Nagy Dávid az érsekújvári fórumon (fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Érsekújvár városában, a Csemadok patinás épületének pincéjében könyvbemutatóval egybekötött lakossági fórumot tartottak, amelynek központi témája a szombaton sorra kerülő parlamenti választás volt. A rendezvényen a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) négy képviselőjelöltje szólt az előttünk álló újabb kihívásról.

Csáky Pál Volt egyszer egy forradalom című könyve a rendszerváltozás óta elmúlt 30 év történéseire tekint vissza. A szerző elmondta, 1989 élete legszebb emlékei közé tartozik, ugyanakkor el kell ismerni, hogy sokak jogos elvárásai a mai napig sem teljesültek.

Ez utóbbinak okait veszi górcső alá a már készülő következő, Büszkeség és harag című könyvében.

Dobai Tibor (Kamocsa, 80-as sorszámmal indul az MKÖ listáján) röviden méltatta a Magyar Közösségi Összefogás választási programját, amely mögött egy valódi szakembergárda komoly munkája áll. Felhívta a figyelmet a február 29-ei választás fontosságára, a résztvevők figyelmébe ajánlotta a régió jelöltjeit is. „Isten, haza és család – ez a jelmondatom” – mondta Dobai, rámutatva, hogy ezek jelentik a hitünket, a tartásunkat és a megmaradásunkat.

Nagy Tibor (Kolta, 77-es sorszámmal indul) a jogász szemével értékelte az elmúlt 10 évet. Emlékeztetett a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvénymódosításra, amely szerint más ország állampolgárságát felvevő személyek elveszítik a szlovák állampolgárságukat. Ez a törvény ma is érvényes, és számos felvidéki magyar részesült meghurcolásban miatta. Köztük volt Kassai Gyula református lelkész, Gubík László, a Via Nova elnöke és Dolník Erzsébet is, akiknek felvállalta a jogi képviseletét. „Már nincs hová hátrálnunk” – mondta.

Nagy Dávid felszólalása az érsekújvári fórumon (fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Nagy Dávid (Érsekújvár, 19-es sorszámmal indul) a fiatalok szerepéről szólt. „Mečiartól Ficóig nem sok babér termett nekünk, felvidéki magyaroknak“ – sommázta az elmúlt 30 év történéseit. Úgy  vélekedett, felnőtt egy generáció, akik úgy látják, az árokásásnak véget kell vetni, hiszen összeköt bennünket a magyarság, és ki kell állnunk egymásért. Elmondta, hogy a 22-es számmal induló MKÖ listáján sok fiatal is megméreti magát, s arra kérte a jelenlevőket, legalább egy preferenciaszavazatot rájuk adjanak majd február 29-én.

Csáky Pál (Pozsony, 149-es sorszámmal indul) egyetértett Nagy Dáviddal abban, hogy esélyt kell adni a fiataloknak. Az MKP-ban ezért is indulnak többen a lista végéről, ahogy ő is további társaival, köztük Németh Gabriellával, Szigeti Lászlóval és Berényi Józseffel. Úgy látja, Szlovákiában jó esély van a kormányváltásra,Igor Matovič rámutatott arra, hogy „a király meztelen“. Felhívta a figyelmet az új felvidéki magyar pártegyesítés szükségességére. Szólt arról is, hogy a Kárpát-medencei magyar pártok szurkolnak a Magyar Közösségi Összefogás sikeréért. „Az összmagyarság érdeke a sikerünk“ – mondta.

Az érsekújvári fórum résztvevői (fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

A fórumom az MKÖ programja és választási újságja mellett a régió további MKP-jelöltjeit bemutató kiadványt is átadták a választópolgároknak. Köztük Farkas Iván (Muzsla, 11-es számú jelölt), Bolya Szabolcs (Köbölkút, 22-es), Környi Zoltán (Párkány, 78-as), Bób János (Szímő, 79-es), Vezér Csaba (Muzsla, 129-es), Hajtman Béla (Barsbaracska, 130-as), Szigeti László (Párkány, 148-as) az Érsekújvári járásból, Kiss Beáta (Nyírágó, 18-as), Bögi Pathó Melinda (Zalaba, 49-es), Csenger Tibor (Zselíz, 54-es ), Cseri Zita (Nagyölved, 51-es), Csákvári Marian (Csata, 52-es) a Lévai járásból, illetve Paulisz Marián (Alsóbodok, 30-as) és Balkó Róbert (Kolon, 102-es) a Nyitrai járásból.

Forrás: Oriskó Norbert / Felvidék.ma

Cikkajánló

Tiszta fejjel, felelősséggel

Lezárult egy újabb fejezet a szlovákiai magyar politizálás történetében, s ma mindenki a jövő felől …