Pillanatkép – rólunk

(Csendben akartam maradni)

Ez történik akkor, amikor egy szép, napsütéses hétfő reggelen egy órán belül a hatodik telefonhívást veszem, s az érdeklődők hatodszor is megkérdezik, hogy mi lesz ezután. Hangsúlyozom, nem vagyok az MKP vezetője, csupán az elnökség egyik – jelenleg szavazati jog nélküli – tagja. Ám miután itt többen várják a véleményemet a hogyan továbbról, rendben van, leírom. Azért, mert látom, hogy kezd lezúdulni a lavina, s nagyon vegyes az eddigi vélemények színvonala és tartalma.

Mindjárt bemelegítésként: a „hulljon csak minden szét, azután majd a romokon elkezdünk építkezni” kezdetű sláger nagyon hamis. Ha most az atomizálódás felé mennénk el, nem biztos, hogy ebből össze lehet rakni bármit is a jövőben. Nagyon nehéz helyzet, amibe jutottunk, de van még néhány dobásunk. S a jó irányba kellene elmozdulnunk, nem a harakiri felé.

Még egy személyes dolgot el kell mondanom: én igyekeztem a háttérben maradni az elmúlt két hónapban. Az MKP Országos Tanácsának ülésén úgy fogalmaztam, hogy most megpróbáljuk a hajunknál fogva kihúzni magunkat a vízből. Azt hiszem, tényleg ez volt a legkisebb rossz lehetőség novemberben: csendben beálltam tehát a sor végére, kampányt csak a minimális szinten csináltam, nem volt egyetlen óriásplakátom sem, nem vettem részt egyetlen médiaeseményen sem. Az írott médiában sem jelent meg a nevem, egy-két marginális kivételtől eltekintve. Azért jártam el így, hogy teret biztosítsak a feltörekvő fiataloknak, rám ne mondja senki, hogy bárkit is ki akarok szorítani az MKÖ listájáról.
Ennek ellenére megtisztelő a felkarikázás a lista elejére. Aki engem karikázott, nem azért tette, mert valamilyen kampánnyal meggyőztem őt, hanem azért, mert ismer, s most is várja a véleményemet. Ezek azok az emberek, akik maguk is átérzik a felvidéki magyarság iránti felelősségüket, s többségükben már eddig is sokat tettek közösségünkért. Nélkülük eddig sem ment a szekér, s ezután sem fog.

Az alaphelyzet tehát a következő: nagyon nehéz és nagyon veszélyes helyzetbe kerültünk. Negyedszer éli meg a sikertelenséget a nemzeti oldal. Kiestünk az első ligából, s ennek kül- és belföldön is komoly következményei lesznek. S legfőképpen a szlovákiai magyarok lelkében lesznek kellemetlen hatásai, ezt nem szabad alábecsülni!

Ilyenkor két dolgot okos tenni. Őszintén elemezni kell az utat, amely ide vezetett, de főleg: összeszedetten megnézni, mely utak vezethetnek előre.

Mielőtt ennek nekiveselkednénk, szeretném hangsúlyozni, ismét megmutatkozott, hogy az MKP az egyedüli szlovákiai magyar párt, amely viszonylag stabil, van szervezettsége, s főleg: tíz év parlamenten kívüli helyzet után sincs hitelességi problémája a felvidéki magyar közösség előtt. Sok baja van, amiről majd a későbbiekben szólok, de a közösség alapvetően kitart mellette, igényli a létét. Ezt azért fontos kihangsúlyozni mindjárt az elején hogy lássuk: az MKP olyan érték, amelyre vigyázni kell. Komoly reformra van szüksége, de tovább kell éltetni. S ha a jövőben – remélhetőleg – pártegyesítésre kerül sor, akkor az csakis az MKP által felvállalt elvek alapján történhet. Magyarán: a nemzeti politika értékeinek platformján.

A nagy probléma, amely most is kiszorított bennünket a parlamentből, a parlamenti küszöb. Ezt azért hangsúlyozom mindjárt az elején, mert tárgyalások várhatók Matoviccsal. Azokon fel kellene vetni, hogy kisebbségi politikai pártok esetében vissza kellene térni az 1990-92 közötti állapotokhoz, amikor ez a küszöb minden párt számára 3 százalékos volt.

Nézzük tehát, hogy jutottunk idáig. 1990 után a felvidéki magyar közösségben fokozatosan kétféle világlátás kristályosodott ki, amely a politikai mozgalmak tevékenységét is nagyban befolyásolta. A probléma pontosítása mélyebb elemzést érdemel, én itt most a gondolatmenet átláthatósága érdekében egy leegyszerűsítést fogok használni: érdekek vezérelte és értékek vezérelte politika. Máris sietek hozzátenni: az természetes, hogy az érdekek érvényesítése megjelenik a közéletben. A mértékre kell nagyon vigyázni. A 2007-es kongresszuson ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztam: nem lehet, hogy a farok csóválja a kutyát. A két világlátás az akkori kongresszuson csapott össze, s az értékelvű csapat győzött. A kongresszuson kevesebb szavazatot kapott csapat tagjai (szándékosan nem használom a vesztes kifejezést) akkor még esküdöztek, hogy mindig az MKP tagjai maradnak. Ezt a hozzáállásukat 2009-ben megváltoztatták: megalapítottak az érdekelvű politizálás platformját, a Most-Hidat.

S miután a 2010-es megmérettetésen ők győztek, én azonnal levontam a személyi konzekvenciákat: lemondtam, mondván, az én személyem nem lehet akadálya a kibontakozásnak. Akkor a Most-Híd tagjai és a sajtó nagy része is diadalittasan mondogatta: az MKP-nak, a nemzeti politizálásnak vége Szlovákiában, csak a Híd marad a pályán.

Én tíz éve mondogatom, hogy ez nem így van, ki kell tartani. S 2020-ban a szlovákiai magyar választópolgárok mondták ki, hogy nekünk van igazunk, a nemzeti alapú politizálásra szükség van.

Amennyiben tehát a mostani nyomorunk alap-okait keressük, akkor vissza kell nyúlnunk 2009-hez. Látni és láttatni szükséges az alap-konklúziót: nem az a kérdés, hogy valaki idős vagy fiatal, nem is az, hogy jelen volt-e 10-20-30 éve bizonyos történéseknél, hanem az, hogy MELYIK OLDALON ÁLLT-ÁLL, milyen érdekeket vagy értékeket képviselt-képvisel. S mennyit tett közös értékeink megmentéséért.

Megvallom, magam is úgy gondoltam, hogy a 2010-es választási eredménytelenség egyszeri kisiklás volt csupán. 2012, 16 és 20 megmutatta, hogy sajnos nem, a probléma mélyebb. Ezt a tényt a manapság is csípőből lövöldözők szíves figyelmébe ajánlom. Eme megállapítás alap-konzekvenciája viszont az, hogy nem létezik gyors és könnyű megoldás. A gyertyánk – képletesen szólva – nem két, hanem öt oldalán is ég.

Miért fontos az, hogy a fenti két világlátás közül melyik győz? Azért, mert ha az érdekalapú politizálás lesz a meghatározó, akkor közösségünk szétzilálódása felgyorsul. A többségnek mindig több hatalmi és anyagi eszköze lesz a döntések befolyásolására. 2020-ban a felvidéki magyar többség mondta ki, hogy 12 év megosztottság után is ezt ugyanígy látja.
Persze a dolgok soha nem mentek maguktól. A vektor 2014-ben fordult meg először, amikor az MKP többséget szerzett az EP-választáson. Nem szabad legyinteni erre, ugyanazon a pályán, ugyanolyan feltételek mellett focizott mindenki, s az eredmény jelzett valamit a lelkekben történt változásokról. Először került kisebbségbe a „mindegy, hogy milyen a tanító nemzetisége, csak tanítson”-filozófia.

2016 sajnos csak részben igazolta vissza a változás tartósságát. Az MKP akkor próbálta ki a 2020-ban is alkalmazott modellt, a „kisösszefogást”, akkor is sikertelenül – de akkor is világos volt, hogy a kemény mag kitart az MKP mellett. Ám a Most-Híd háza táján lényeges változás történt: annak ellenére, hogy két számjegyű eredményben reménykedtek, nagyon gyenge volt a támogatottságuk. Ez a helyzet enyhén jelezte, hogy változik valami.

Fontos volt a 2019-es európai parlamenti választás, amely sikertelensége ellenére azt mutatta, hogy az MKP tartja a kondícióit, a Most-Híd viszont egyre inkább elveszíti azokat. Ezt a tendenciát visszaigazolta a köztársaságielnök-választás is, amely Menyhárt József furcsa lépése ellenére katasztrofális eredményt hozott Bugár Béla számára.

Én az EP-választás után – listavezetőként – azt mondtam, hogy bár a kitűzött célt nem értük el, legalább a terepet kipucoltuk a házunk táján. A 2020-es eredmény ezt megerősíti. Senki ne tapsoljon ennél a mondatnál, mert az ár aránytalanul nagy, de ez a jelenlegi helyzet legnagyobb pozitív hozadéka a generális sikertelenség mellett. A jövő szempontjából ugyanis kulcsfontosságú látni, hogy a rengeteg kampányba ölt pénz ellenére a felvidéki magyarok nem hagyták magukat lelkileg korrumpálni, s kemény ítéletet mondtak a Most-Híd „harakteres” politikája fölött.

Azt is látnunk kell, sajnos, hogy az ő hatásukra (és az MKP hibái miatt is) sok magyar elfordult a nemzeti politizálástól. A két párt 6 százalékos összteljesítménye riasztó: 2,5 szerintem Matovicnál van, a többi az egyéb szlovák pártoknál. Viszont ha a Most-Hídnak csak 2 százaléknyi támogatottsága maradt, az – átgondolt és ügyes politizálás esetén – azt is jelentheti, hogy 7-8 százalékos egységes magyar tábort össze lehet hozni.

Azért írok minderről, hogy világosan lássuk az összefüggéseket, s azt is, ki mit tett közösségi megmaradásunkért. Én nem álnéven trollkodtam az interneten ebben az időszakban, hanem 2014-ben és 19-ben is listavezető voltam, s a vezetésem alatt megmérettetett lista hozta az elmúlt 10 év két leginkább vállalható eredményét: 6,53, illetve 4,96 százalékot. Nem léggömbökről beszélek tehát, hanem konkrét küzdelmekről és eredményekről.

Nézzünk most további két fontos kérdést: az anyahajó (MKP) állapotát és a fiatalítás kérdését. Látható, hogy az anyahajó nincs igazán jó állapotban, de még mindig a legerősebb, legjobban szervezett támpont. Reformokra van szüksége, ám a részleteket jól át kell gondolni.

A fiatalítás vonatkozásában néhány kérdés megválaszolása elengedhetetlen. Az, hogy erre szükség van, nem kérdés.

A mostani „eredmények” megmutatták, hogy az a fajta ajtórugdalós módszer, amely tavaly nyáron, könyörtelen pozíciószerzéstől hajtva itt megjelent, nem vezet eredményre. A választási kampányban sajnos megmutatkozott, hogy a fiatal generáció eléggé felkészületlen, tagjai halovány teljesítményt nyújtottak. Az a fajta „stratégiai üzenet”, hogy már 28 éves vagyok és el akarom kezdeni a politikusi pályámat úgy, hogy parlamenti képviselő legyek, nem elfogadható. Én 10 évig voltam közéleti aktivista a nyolcvanas években, amikor fokozatosan szereztem elismertséget, s csak ezután váltam képviselőjelöltté. Ma is csak azt tudom ajánlani minden fiatalnak: dolgozzon magán. S dolgozzon minél többet minél több kisközösségben. A számítógép előtt ülés ennek csak egy kis részét képezheti. S a nyelvtudás a 21. században elengedhetetlen követelmény.
És még valami fontos: a felelősség vállalása!

A Most-Híd Bugár ambíciói miatt elmulasztotta a fiatalítást, ez most keményen megbosszulta magát. De nem csináltuk igazán jól a dolgot az MKP-ban sem. 2016-ban kellő politikai tapasztalattal nem rendelkező fiatalok kerültek az élre. Nem bántani akarom őket, a tisztességüket és jó szándékukat egy pillanatig nem vonom kétségbe. Ám tényleg tárgyszerűnek érzem azokat a kritikákat, amelyek szerint az MKP tavaly májusig túlzottan csendes volt, keveset tett és keveset kommunikált. Ez 2019-ben megbosszulta magát, politikai vákuum keletkezett a szlovákiai magyar politikában, s ott emiatt kezdhettek furcsa politikai játékokba többen. Az MKP pedig csak sodródott, csupán reagálni próbált mások kezdeményezéseire. Azt a nézetet sem tudom igazán megcáfolni, hogy az MKP delegáció tagjai sem a július-augusztusi, sem az októberi tárgyalási fordulón nem voltak egyenrangú partnerei a Most-Híd csapatának. Nézzük csak meg mostani szemmel a 70-30 százalékos koalíciós ajánlatot, vagy azt, hogy az MKP jelöltjei felmehetnek a Most-Híd listájára! Vagy olvassuk el azt az októberi papírt, amit a találkozójukon a hidasok a kezükbe nyomtak arról, hogy az MKP belemegy egy olyan felállásba, amelyben a Most-Hídnak, az MKDSZ-nek és az MKP-nak is lesz egy-egy szavazata. Ez az MKP teljes kiszolgáltatottságát jelentette volna! Ilyen javaslatokat komolyan venni hiba volt. Csoda, hogy ez kiverte az MKP-ban a biztosítékot?

Ehhez is csak azért térek vissza, hogy rögzítsem: nem Orbán Viktor, hanem a Most-Híd tavalyi arroganciája okozta a meg nem egyezést, megfűszerezve az MKP tárgyalódelegációja „nagyvonalúságával”. Ezzel nem bántani akarok senkit, csak jelzem: nyílt beszéd nélkül nem lehet jó irányba továbblépni. S az is világos számomra, hogy a jövő vezetői között ott a helyük az MKP jelenlegi fiatal vezetőinek is. Ez sem kérdés, de itt is bizonyára helyénvaló a javaslat: tapasztalatokat kell szerezni, s tanulni, tanulni, megérteni a körülöttünk lévő világot, innovatívnak lenni. Mert soha nem látott kihívások várnak az új politikus-generációra!

S akkor mondjunk néhány mondatot még az összefogásról – és az Összefogásról – is. A tavaly nyári kezdet nem volt szép – de megbocsátható. Ha ugyanis odateszek egy tisztességes magyar elé egy kérdőívet, amelyen az van, hogy támogatom a felvidéki magyarság politikai összefogását, akkor biztos, hogy azt minden jó szándékú ember aláírja. Ugyanakkor, ha apró betűkkel az is ott van, hogy ez egy mozgalom lesz, s az a szándék, hogy ebből megcsináljuk az ötödik magyar pártot, az Összefogást – akkor már kérdéses, hogy tisztességes játékot űztünk-e a polgárral.

Ami viszont kétségtelen pozitívum a részükről: innovációt hoztak a szlovákiai magyar politikába, dinamikát és elvszerűséget is. Eljutottak a szerencsétlen generációs szembenállástól az elvi szembenállás kimondásáig: ők mondtak ki egyértelmű kritikát a Most-Hidasok elvtelen politizálására és ők neveztek meg három olyan személyt is, akik nem számukra, hanem az egész felvidéki magyar társadalom számára jelentenek problémát. Semmi kétség tehát aziránt, hogy az ő helyük is ott van a jövő csapatában.

Miért írok erről is? Azért, mert mindannyian tudjuk, hogy egy megoldás van a jövőt illetően: EGY VALÓS PÁRTEGYESÍTÉS, vagy legalábbis több párt szoros, koordinált együttműködése. Ezt azonban csak a fiatal dinamika és a kellő tapasztalat együttműködése tudja biztosítani, és csakis az értékeket pajzsra tűző politizálás mentén valósulhat meg. A tapasztalatot és az energiákat ötvözni kell. Most a puha kézzel való tili-tolizgatás végzetes lehet: ezt határozottan kell levezényelni.

Nos, elértünk a lényeghez: mit kellene tenni? Hangsúlyozom, hogy ami itt következik, csak az én javaslatom.

Először is stabilizálni kell és megreformálni az MKP-t. Lehet, hogy egy átmeneti, két éves időszakban kellene gondolkodni, egy stratégiai konferenciáig, amelyre 2 év múlva kerülhetne sor. Addig a hangyamunkát kell levezényelni, kihívás van elég.

Az MKP-nak le kellene ülnie az MKÖ-vel, mint legközelebbi partnerrel, s megoldani a két formáció viszonyát. Az MKP szervezettsége és az eredeti Összefogás fiataljainak dinamikája jó kombináció lehet. Ilyen vonatkozásban egy gyors fúzió sem lehetetlen, nem szabad megengedni, hogy politikai közösségünk szétessen.

Át kell gondolni és tisztázni kell a Magyar Fórumhoz való viszonyt is. Világos, hogy az egy egyszemélyes csapat, de addig is meg kellene egyezni, hogy Simon Zsolt ne nyilatkozgasson az egész MKÖ nevében.

És meg kell várni, mi lesz a Most-Hídban. Az ő mostani gyors javaslataik tárgyalásra nem őszinték, csak a probléma elkendőzését célozzák. Időt kell hagyni számukra a reflexióra, s meg kell nézni, ki marad a Most-Hídban, és ki megy el. Ki lehet a vállalható partner, vagy akár harcostárs.

Most hideg fejekre, profizmusra, elkötelezettségre és sok szervező munkára van szükség. És önzetlenségre.

Csáky Pál 
fb-jegyzete (megjelent a Felvidék.ma portálon is)

Cikkajánló

Az összmagyarság érdeke a sikerünk

Érsekújvár városában, a Csemadok patinás épületének pincéjében könyvbemutatóval egybekötött lakossági fórumot tartottak, amelynek központi témája …