Tavaly december végén mutatták be a kassai Thália Színház Márai Stúdiójában Csáky Pál Ballada a szabadságról című drámáját felolvasóest keretében. A darabot a szerző az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a kassai magyar főkonzulátus, a Csemadok kassai választmánya és a Thália Színház közösen meghirdetett drámapályázati felhívására írta, és …
Bővebben »Kritikusan szemléljük a jelenlegi kormánykoalíciót, beleértve a Most-Híd pártot is
Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője szerint pártja kritikusan szemléli a jelenlegi kormánykoalíciót, beleértve a Most-Híd pártot is. „Az MKP nem szurkol ennek a kormánykoalíciónak, örülnénk, ha minél hamarabb véget érne” – jelentette ki az EP-képviselő a TABLET.TV-nek. Bugár Béla szavait, miszerint az elkövetkező regionális választás a Most-Híd és …
Bővebben »Aranyember-szobor Komáromban
Január 30-án szoborállítási ünnepség volt a felvidéki Komáromban. A város azon pontján, ahol a múlt század ötvenes éveiben a Magyar Területi Színház első székhelyének épülete állt. A Felvidék.ma portál tájékoztatása szerint a második világháborút követően, teljes jogfosztottságunk, a kitelepítések és deportálások, majd a kommunista hatalomátvétel után, 1952-ben itt kezdte meg …
Bővebben »Üzenet – Gyüre Lajos könyvismertetője
Napjainkban gyakran elhangzik az immár közhellyé silányodott kijelentés: megjelent ennek, vagy annak a könyve, amely hiánypótló mű! Aztán eltelik néhány hét, hónap, s a „hiánypótló könyvről” kiderül, hogy megosztott kis irodalmi világunkban megjelenik egy, s még véletlenül sem több ismertetés és a könyv elmerül az érdektelenség jótékonynak semmiképpen nem nevezhető …
Bővebben »Emlékszobrot és emléktáblát avattak Érsekújvárott Esterházy Jánosnak
Érsekújvárban a Stardust szálloda bejáratánál leplezték le november 25-án a mártírhalált halt gróf Esterházy János szobrát. A bronz domborművet és az emléktáblát, amelyen Esterházy János hitvallása olvasható – „Nyíltan és bátran vallom a tételt, hogy nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami bennünket közelebb hoz, és nem azt, ami …
Bővebben »Háborús bűnös előtt büszkén tisztelegve – Komáromban Esterházyra emlékeztek
Koszorúzással, mécsesgyújtással és főhajtással emlékeztek ma Komáromban az Esterházy János-dombormű avatásának és megszentelésének ötödik évfordulójára. A Jobb Komáromért Polgári Társulás nevében Knirs Imre alpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket és emlékezett meg a mártír politikusról. Ezt követően köszöntötte az ünnepi beszédet tartó Duray Miklóst, akinek egyben gratulált legújabb könyvének megjelenése alkalmából. Rehabilitációját nem várhatjuk …
Bővebben »Állva tapsolt a közönség a Virágeső premierje után
Csáky Pál színpadi játékának ősbemutatóját tartották Komáromban Új felvidéki magyar színdarab ősbemutatóját tartotta a Teátrum színházi polgári társulás csütörtökön este Komáromban, a Tiszti pavilon színpadán. Nem véletlenül került november 17-én a közönség elé Csáky Pál Virágeső című színpadi játéka… Emlegetik a szereplők az előadásban a bársonyos forradalom kitörésének ma már …
Bővebben »Szeberényi Zoltán: Tűnődések és kétségek, avagy: Mi lesz veled, emberke?
Szeberényi Zoltán irodalomtörténészt, egyetemi oktatót Csáky Pál kérdezte. Megjelent az Üzenet c. könyvben. Mottó: Mindent kitaláltak már, kivéve azt, hogy hogyan kellene élnünk. (J.P. Sartre) Korban egy negyed század választ el bennünket. Érdekelne, hogy nyolc évtizednyi élettapasztalat birtokában milyennek látod a mai állapotokat, mi foglalkoztat leginkább. Merre megy szerinted a …
Bővebben »Mács József: Szolgálatos irodalomra lenne szükség napjainkban
Mács József írót, szerkesztőt Csáky Pál kérdezte. Megjelent az Üzenet c. könyvben. Nem gondolod, hogy egyre durvább a világunk, amelyben élünk? Az interneten azt láthatjuk, hogy fanatikus muzulmán katonák élő adásban fejeznek le primitív módon embereket. Szinte hetente érnek el hozzánk hírek tömegmészárlásokról, merényletekről. A televízióban megszámlálhatatlan csatornán nagyon megkérdőjelezhető …
Bővebben »Duba Gyula: Merre megy a világ? (A válasz kísérletének csődje) + Epilógus a kezdetekről
Duba Gyula íróval Csáky Pál beszélgetett. Megjelent az Üzenet c. könyvben, melynek epilógusát is Duba Gyula írta. Furcsa ez a modern világ, mintha eldurvulóban lenne. Néha azt érezzük, inog minden körülöttünk, a sajtóból naponta zúdul ránk kétes értékű információáradat. Merre megy szerinted a világ? – „Európa morál nélkül maradt.” Mondat egy …
Bővebben »