A magyar-magyar kapcsolatokat erősíteni kívánó egyesület képviseletében Zoltai Dániel köszöntötte a június 28-i kiállításmegnyitó közel 100 érdeklődőjét, valamint Csáky Pált, Lomnici Zoltánt és Varga Istvánt.
Bővebben »A peredi példa – avagy ne váljunk mankurttá!
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg idén is Pereden a falunapokat, amelyen részt vettek a testvérközségek polgármesterei, s immár hagyományosan a magyarországi testvérközség, Tab fúvószenekara is.
Bővebben »Csáky Pál Árpád fejedelem-díjat kapott
A Magyar Művésztért Díjrendszer 33. díjátadó gálájára, amelynek keretében Csáky Pál, felvidéki magyar politikus, író Árpád fejedelem-díjban részesült június 13-án került sor Budapesten.
Bővebben »Mi, magyarok 1100 éve európai nemzet vagyunk
Változtass Európán! A te szavad, a te Európád címmel május 11-én rendezett közösségi esten mutatkozott be a komáromi közönségnek a Magyar Közösség Pártja tizenhármas listájának nyolc európai parlamenti képviselőjelöltje.
Bővebben »Hedvig ügyét vissza kell vinni az európai fórumokra
Csáky Pál, az MKP listavezetője május 4-én, vasárnap a TA3 hírtelevízió vendége volt. A Poltika című vitaműsorban a magyar politikust Malina Hedvig ügyéről kérdezték.
Bővebben »Hit és hűség – sűrített szlovákiai magyar történelem
Többen mondták nekem, hogy megtalálták magukat ebben a történetben, persze a legtöbb felvidéki magyar családdal valamilyen módon a történet egyes részei megestek” – nyilatkozta Csáky Pál a Pacsirta éneke c. kisregényéből Hit és hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989 címmel készült színpadi játék bemutatója után.
Bővebben »Innováció II: Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóbbak
Március 8-án a Pro Futuro Hungarica polgári társulás szervezésében került sor Pozsonyban Innováció a szlovákiai magyar politikában II. címmel annak a konferenciasorozatnak a folytatására, amelynek első része ez év januárjának elején a bársonyos forradalom óta eltelt 25 év felvidéki magyarok számára fontos történéseit és az előttünk álló út lehetőségeit elemezte.
Bővebben »Újabb küzdelmek előtt
Pozsonyban ez évi első ülését tartotta a Magyar Közösség Pártjának Országos Tanácsa. A napirendi pontok között szerepelt az európai parlamenti választásokra a jelöltlista összeállítása, az ülésen listavezetőnek Csáky Pált választották.
Bővebben »A víz szalad, a kő marad…
Duray Miklós, politikus, író volt Csáky Pál „Beszélgetések a nemzettudatról” című fórumának vendége február 3-án, Pozsonyban. A rendezvényre – ezúttal is – a Magyar Közösség Pártjának székházában került sor, a Pro Futuro Hungarica és az Esterházy János Polgári Társulás szervezésében.
Bővebben »Játék: 2000! – Köszönöm, könyvvel is!
Kedves Barátaim, Ismerősök, Olvasók. A http://www.csakypal.eu honlapomhoz tartozó facebook-oldal a mai napon elérte a 2000-es tábort. Köszönöm, és ezt néhány könyvnyereménnyel is szeretném kifejezni. (Sorsolva!)
Bővebben »
Csáky Pál Csáky Pál honlapja