Draxler Csákynak magyarázkodik

Juraj Draxler, Szlovákia oktatási minisztere levélben válaszolt Csáky Pálnak, aki az Európai Parlament Petíciós Bizottságának alelnökeként a kisebbségi iskolákban tervezett változtatásokkal kapcsolatban fordult a miniszterhez.

Csáky júniusban írt levelében a szakemberek, pedagógusok és szülők véleményének tiszteletben tartására szólította fel az ügyben a tárcavezetőt, amelyet azok az érvényes szlovákiai törvényeknek megfelelően a petíciójukban fogalmaztak meg.

Válaszlevelében a miniszter többek közt hangsúlyozza, hogy „az innovatív állami oktatási programok a természettudományi tantárgyak oktatását erősítik, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a tanulók műszaki oktatására. A tantárgyi szerkezet és az óratámogatás megváltoztatása következtében csökkent a rendelkezésre álló órák száma is, a magyar (30-ról 13-ra) és a szlovák (51-ről 27-re) tannyelvű alapiskolák számára is”. Draxler szerint azonban nem változott (nem csökkent és nem is növekedett) az alap és a szabadon választható tantárgyak teljes óraszáma, ami a kerettanterv szerint a kisebbségi oktatási nyelvű alapiskolák számára ugyanannyi, mint azelőtt, azaz 102 óra az alsó tagozat és158 a felső tagozat számára.
Csáky Pál a miniszter magyarázkodását nem tartja elfogadhatónak, és arra  kérte a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséget, készítsen elő egy újabb szakmai anyagot a kéréssel kapcsolatban, amelyet ősszel a miniszter asztalára lehet letenni.

Pozsony, 2015. augusztus 5.

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …