Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő.”
Mindszenty József

(Illusztrációs felvétel, pixabay)

Az emberi tisztességről soha nem szabad megfeledkeznünk. Márpedig nekünk, felvidéki magyaroknak van néhány olyan témánk, amely csak a miénk, s amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megmaradjunk. Eme történéseknek olyan hősei vannak, akik méltók arra, hogy emlékezetük fennmaradjon. Állítom, ha néhány szláv közösségben, vagy a franciáknál vagy az angoloknál valaki csak a felét tette annak, amit ők a saját közösségük irányában, már Panteont építettek a tiszteletükre és nemzeti hősként tisztelik őket. Nálunk pedig csend és felejtés az osztályrészük – ez nagyon nem jó így.

Az 1949. december 28-án bíróság elé állított 26 plusz 6 felvidéki magyarról, az ún. Mindszenty-per csehszlovákiai szálának résztvevőiről beszélek. A Csehszlovákiai Magyar Népi Demokratikus Szövetség nevű szervezet 26 legfőbb tagjáról, tehát az ún. Hentz és társai perről, valamint a hozzájuk csapott Bokor és társai csoport peréről. Az első csehszlovákiai magyar koncepciós perről, amelyet az új, németektől és magyaroktól mindenképpen megszabadulni akaró Csehszlovákia folytatott bűntelen magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben.

Mint az köztudott, Beneš és Gottwald számos kérdésben nem értettek egyet a második világháború után, egy valamiben azonban igen. A cseh és szlovák „demokraták”, valamint a cseh és szlovák kommunisták 1942-től egy véleményen voltak az ügyben, hogy a háború után meg kell szabadulniuk német és magyar kisebbségüktől az utolsó emberig.

A németek esetében ez sikerült is, ráadásul háromhatalmi jóváhagyással. Három és fél millió németet zsuppoltak ki az akkori Csehszlovákiából, szörnyű körülmények között.

A magyarok esetében is kész helyzet elé akarták állítani a nyugati hatalmakat, ám ez nem sikerült. 1946-47-ben ugyanis az akkori Csehszlovákiában spontán módon kialakult egy olyan magyar értelmiségi réteg (80 százalékban katolikus papok és világiak alkották), akik komolyan vették felelősségüket közösségünkért és adatokat kezdtek gyűjteni arról, ami történik velünk. Mindszenty bíboros segítségével sikerült is több információt kijuttatniuk Nyugatra arról, ami az – úgymond – demokratikus Csehszlovákiában történik a magyarokkal. Ennek köszönhetően jutottak információhoz a nyugati – főleg angolszász – médiák és a diplomáciai testületek is.

Mindez azért volt fontos, mert a korabeli Csehszlovákia államtitokként (!!!) kezelte a magyarok kitelepítését. Igen, államtitokká nyilvánította a barbarizmusnak azt a szintjét, ahogy akkor a németeket és a magyarokat kezelték. Sztálin ebben megértő partnerük volt, ő hozta fel – Beneš kérésére – mindkét népcsoport kitelepítésének tervét a potsdami konferencián. Ám míg a két angolszász hatalom rábólintott a németek kitelepítésére, ugyanezt nem tették meg a magyarok vonatkozásában. Az elkötelezett felvidéki keresztény magyar értelmiségiek vállalásának köszönhetően Nagy-Britannia és az USA kormánya nem értett egyet azzal, hogy az összes magyart telepítsék ki Csehszlovákiából.

Néhány tucatnyi tisztességes magyar ugyanis konspiratív körülmények között , a szigorú tiltás ellenére adatokat gyűjtött és juttatott el Mindszenty bíboros-hercegprímáshoz, aki az adatok túlnyomó részét továbbította Nyugatra. Ennek a folyamatnak voltak köszönhetőek az angolszász sajtóban megjelent információk a felvidéki magyarok sorsáról, s ennek volt köszönhető a későbbi angolszász vétó is. A felvetéssel kapcsolatban csak egy javaslat született a nagyhatalmak részéről azt illetően, hogy Csehszlovákia és Magyarország próbáljon kétoldalú megállapodásra jutni az ügyben. Eme felszólításnak „köszönhető” a szintén rossz emlékű lakosságcsere-folyamat létrejötte, ám az akkori csehszlovák hatalom nagy álma maghiúsult: nem tudtak minden magyart kitelepíteni az országból.

Igen, nem kevesebbről beszélek, mint arról, hogy ennek köszönhetően élhetünk, mi, magyarok, itt, Szlovákiában, még mindig jelentős számban a szülőföldünkön. S arról se feledkezzünk meg, hogy mindez az I. bécsi döntés és a párizsi békeszerződések közötti – nemzetközi jogi szempontból interregnumként értelmezhető – időszakban történt. Semmi kétségünk ne legyen tehát azt illetően, hogy az akkori katolikus papok és keresztény világiak teljes joggal fordultak Mindszentyhez, hiszen ő az 1938-as visszacsatolás után a legfőbb egyházi elöljárójukká vált, s aki emberként is tisztességes volt, olyan, aki vállalta küldetését – és vállalta a konfliktusokat ebben a vonatkozásban is. Semmilyen egyházi törvényt nem sértettek tehát azok, akik a felvidéki magyarok meghurcolásáról adtak számot, csupán a lelkiismeretük szavának engedelmeskedtek. (Ne feledjük, hasonlóan látta ezt a Vatikán is, hiszen egészen a hetvenes évekig Nagyszombatba nem neveztek ki püspököt, ott csupán püspöki helynök ült!)

Ám az elvadult csehszlovák világi hatalom bosszút akart állni mindazokon, akik el akarták mondani a világnak az igazat. Bosszút azért, mert meghiúsították tervüket az ország teljes etnikai kipucolására.

Ezért állítottak bíróság elé 32 magyart – de hurcoltak meg ennél sokkal többet. S ha valaki kételkedik az operáció magyarellenes voltáról, annak egy példával szeretnék szolgálni: a prágai Belügyminisztérium 1949. június 27-ei leirata szerint az ország területén összesen 47 katolikus pap ellen folyt eljárás, közülük 22 volt magyar nemzetiségű. Abban a Csehszlovákiában, ahol a magyar lakosság aránya akkor kb. 4,5 százalék volt.

Ám térjünk vissza a perhez és annak vádlottjaihoz. Kikről is beszélünk? Soroljuk fel tisztelettel a neveiket.

A Bokor és társai per vádlottjai a következők: Bokor Ferenc kántortanító, Dr. Kissik János katolikus pap, Dr. Győry Miksa katolikus pap, Dr. Markwarth Gábor katolikus pap, Hrabovszky Ferenc katolikus pap, Kovács Pál katolikus pap és Balázsi Dezső katolikus pap. Meg kell jegyeznünk, hogy Kovács Pál kanonok, gyerki plébános, a vizsgálati fogság során alkalmazott brutális rendőri módszerek miatt életét vesztette, így hatan álltak a bíróság elé.

A Hentz és társai per kapcsán letartóztatott és kihallgatott gyanúsítottak névsora hosszabb: Hentz Zoltán egyetemista, Varró István egyetemista, Krausz Zoltán egyetemista, Hajdú László gépészmérnök, Gömöry György nyomdász, Dr. Arany A. László egyetemi tanár, Páczer Sándor katolikus pap, Kovács Gyula katolikus pap, Szécsi Gyula katolikus pap, Mészáros Gyula katolikus pap, Csáji János katolikus pap, Restály Mihály katolikus pap, Ádám Antal katolikus pap, Bálint István katolikus pap, Horony András katolikus pap, Czigány Imre katolikus pap, Dombi Ferenc katolikus pap, Végh Kálmán katolikus pap, Náday Kálmán katolikus pap, Koller Gyula katolikus pap, Záreczky István katolikus pap, Balázs Máté vállalkozó, Lipcsey Gyula egyetemista, Vízváry László református lelkész, Dr. Lestár István katolikus pap, Kőszeghy Gábor református lelkész, Dr. Bodor Sándor katolikus pap, Orémus András református lelkész, Sendler Ferenc tanító, Tömösközy Ferenc református lelkész, Harsányi Gyula katolikus pap, Hamvas István katolikus pap, Hentz Gyula borbély, Arany József kárpitos, Lenkey Lajos református lelkész, Tomasula János református lelkész, Krocsány Béla vasutas és Staudtné H. Ilona háztartásbeli.
Az ő letartóztatásuk sokakat felháborított, még dr. Lazík Ambrus nagyszombati apostoli helynököt is, aki felvilágosításért fordult Daniel Okáli belügyi megbízotthoz. A válasz megfogalmazásakor derült ki, mennyire gyenge lábakon áll a vád, így a későbbiek során Tomasulát, Lenkeyt, Hentz Gyulát, Sendlert és Kőszeghy Gábort kivonták a vád alól, majd Tömösközy Ferencet és Kovács Gyulát is szabadon engedték. A későbbiekben a fővádló, Anton Rasla további négy személy – Záreczky István, Balázs Máté, dr. Lestár István Staudtné és dr. Bodor Sándor – esetében ejtette a vádat. Megjegyzendő, hogy nem ez volt az egyedüli eljárás magyar papok ellen, egy másik szálon eljárás folyt például dr. Fekete Vince vághosszúfalusi és Várady József zsitvavajkai plébánosok ellen is.

Hosszadalmas és fordulatos eljárás után (amelynek részletes áttanulmányozásából egyértelmű, hogy a hatalom bizonytalan volt, kit és milyen vád alapján ítéljen el, többször meg is változtatta az álláspontját) első fokon a vád alá helyezett 32 személy közül tíz személy kettőtől nyolc évig terjedő, összesen 55 év börtönbüntetést kapott. Huszonkét vádlottat felmentettek, rájuk nem tudtak semmit rábizonyítani.

Az első csehszlovákiai magyar koncepciós per legsúlyosabb büntetését Arany A. László kapta, 8 év börtönt és százezer korona pénzbüntetést, valamint polgári jogai elvesztését 10 évre. Hentz Zoltán 6 évet, Hajdú László 6 évet, Varró István 6 évet, Krausz Zoltán 6 évet, Mészáros Gyula 5 évet, Lipcsey Gyula 5 évet, Restály Mihály 6 évet, Vízváry László 2 évet és később a börtönben elhunyt Bokor Ferenc 5 évet kapott. Mindannyian 10 ezer korona pénzbüntetést is kaptak, s mindannyiukat 10 évre el is tiltották a közügyek gyakorlásától.

Személyes epilógus

Örömmel emlékszem vissza arra, hogy 1997-ben, az akkori MKDM frakcióvezetőjeként a népi szövetség három tagjának – Lipcsey Gyulának, Mészáros Gyulának és Hajdú Lászlónak – kollégáim nevében is átnyújthattam a Pro Probitate – A helytállásért díjat. Az igazat megvallva kicsit furcsállottam, hogy a letartóztatottak és meghurcoltak közül néhányan – bár még életben voltak -, nem vettek részt a komáromi ünnepségen. Csak utána tudtam meg, hogy közülük voltak olyanok is, akiket később megtört a kommunista rendszer titkosrendőrsége.

Aki pedig többet akar tudni az egész történetről, annak ajánlom Bukovszky László A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója című kötetét (Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja).

Csáky Pál

Cikkajánló

Európai körkép a Martfeszten – Schöpflin Györggyel

Milyen helyzetben van az Európai Unió? Milyen jövő vár rá? Mi várható a jövő évi …