„Én is elzászi vagyok!”

Megbolondult ez a világ. Nem elég, hogy néhány Európán kívüli régió olyan őrültségeket produkál, amelyeket még néhány évvel ezelőtt sem feltételezett volna egyetlen épeszű ember sem.

Megbolondult ez a világ. Nem elég, hogy néhány Európán kívüli régió olyan őrültségeket produkál, amelyeket még néhány évvel ezelőtt sem feltételezett volna egyetlen épeszű ember sem (az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állati megnyilvánulásaira gondolok elsősorban), nem elég, hogy Európában újabb hullámokat ver a görög válság – most még néhány „szolídabb” állam is azzal igyekszik elfoglalni magát, hogy a területén élő kisebbségei jogait próbálja meg korlátozni. Az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának májusi ülésén a Litvániában élő lengyelek képviselői panaszkodtak, hogy a litván kormány megpróbálja csökkenteni a kisebbségi oktatásügy pénzügyi támogatását, arra szorítva ezzel ezen iskolák fenntartóit, hogy maguk zárják be az intézményeiket. Hasonló lépés ez, mint a szlovákiai kormány mesterkedése, amelyről szintén beszélnem kellett, s amely lépésről tájékoztatnunk kellett az összes európai intézményt. Végül is kirajzolódóban van, hogy a jövő évi parlamenti választásoknak ez is az egyik tétje lesz: a hatékonyabb, keményebb magyar érdekképviselet, s az ezzel kapcsolatos közösségi együttműködés. A Magyar Összefogás Listájának ez lehet a leghatékonyabb üzenete. Ha a jelenlegi szlovák kormány egyre erőteljesebb magyarellenes megnyilvánulásai, illetve a Szlovák Nemzet Párt megerősödése sem tudná felrázni a szlovákiai magyar társadalmat és csökkenteni annak közönyét, akkor nagyon nagy lenne a baj, s egy ilyen vészforgatókönyv esetén bizony senki másra nem mutogathatunk, csak magunkra. Nagyon fontos tehát, hogy az MKP és az esetleges közös listán szereplő civil összefogást támogató szereplők bejussanak a parlamentbe.

Mert támadnak a franciák is. Ha bárki azt hiszi ugyanis, hogy bármilyen állapot elérése után megnyugodnak a kedélyek és a régiók, illetve a kisebbségi közösségek egyszer s mindenkorra garanciát kapnak  jövőjük zavartalan kiterjesztésére, akkor téved. Az élet mindig is küzdelem volt, és az is marad.

Néhány évvel ezelőtt sokan megnyugvással tapasztalták, hogy a kisebbségek létét elismerni nem akaró Franciaország úgy próbálja némi kanyarokkal oldani az  e téren kétségkívül meglévő feszültséget, hogy erőteljesen regionalizálja, decentralizálja az országot. Az új bevándorlók számára is beilleszkedési programokat hoztak létre, amelyek – bár nem működnek igazán hatékonyan -, de bizonyos társadalmi rétegek számára mégis csak segítséget jelentenek. Ráadásul néhány évvel ezelőtt nagyon szimpatikus törvényt hoztak a korzikai nyelv használatáról és Korzika kulturális autonómiájáról.

Most mintha visszakoznának. A hatalmon lévő baloldali kormány (s miután Franciaország félelnöki köztársaság, ide kell értenünk a jelenlegi francia elnököt is) sorra kénytelen elszenvedni a választási vereségek sorát, erősödőben van a jobboldal. Valaki pedig azt találta ki közülük, hogy erre a helyzetre a válaszuk az legyen, hogy újrarajzolják az ország régióit úgy, hogy összevonnak megyéket, csökkentve ezzel azok számát. A kiadások egy részének csökkentését és a bürokrácia mérséklését várják hivatalosan ettől a lépéstől.
Nos, az intergroup legutóbbi ülésén az elzászi régió képviselői azt panaszolták el, hogy az erősen német hátterű és jellegű elzászi régiót két másik, erősen francia többségű régióhoz akarják csatolni. Az elzászi régió lelke szenvedné ennek a kárát, panaszkodnak veretes francia nyelven a német kötődéssel is bíró regionális vezetők.

Magam pedig azt látom, hogy a válságban lévő Európa nem, hogy tanulna hibáiból, de újra és újra el kívánja követni azokat. Franciaország most arra készül, hogy a szlovákiai mintához hasonló seszínű kalamajszt hozzon létre újraregionalizálás címszó alatt, amely nem, hogy felemelné az ott élő polgárokat és új kötődésekkel gazdagítaná őket, hanem elidegeníti őket a soha nem volt mesterséges alakulatoktól – s így a regionalizmus egyébként szimpatikus eszméjétől is.

S ha megnézzük Európa dinamikus etnikai változásait is, csak felmerül bennünk is a kérdés: mikor ér el az egész folyamat olyan szintre, amikor egy nagy csuszamlás – reméljük, békés módon – újrarajzolja Európa térképét. Mert az világos, hogy az első világháború után kialakult szerkezet sem lehet örökre érvényes – mint ahogy egyetlen emberi alkotás sem az.
A történelem dinamikus folyamat. Akkor is, ha a nemzetállamok megpróbálják néhány rúgással az ellenkezőjét sugalmazni.

Készült a Szabad Újság számára.

Csáky Pál

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …