Európai körkép a Martfeszten – Schöpflin Györggyel

Fotó: O.N.

Milyen helyzetben van az Európai Unió? Milyen jövő vár rá? Mi várható a jövő évi európai parlamenti választásoktól? A VI. Martosi Szabadegyetem pénteki napján az Európai körkép című fórumon Csáky Pál és Schöpflin György EP-képviselők adtak választ a fenti kérdésekre.

Alapvető változás kellős közepén áll az Európai Unió, a tízéves szilárd alapok ugyanis meginogtak. „Cseppfolyós” helyzetben vagyunk, éppen ezért nagyon nehéz megmondani, mi várhat ránk a következő időszakban – fogalmazta meg sokak tapasztalatát az EU-val Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus szerint a bizonytalanság oka az, hogy az a liberális modell, amely alapján eddig élt és működött Európa, tarthatatlanná vált. Ennek egyik jele, az az érezhetően egyre gyakrabban elhangzó mondat, hogy „Orbánnak bizony igaza volt” – hangsúlyozta Schöpflin György, utalva a magyar kormány bevándorlás- és biztonságpolitikájára.

Hasonlóan komoly válságot él meg az európai baloldal is, amely „elvesztette a lába alól a talajt, és nem tud lépést tartani a globalizmus okozta kihívásokkal, változásokkal”, így például az egyenlőtlenség kérdésével – vélekedett az EP-képviselő. A társadalmi egyenlőtlenségek ugyanis olyan szintet értek el az utóbbi években Európában, amely erkölcsileg tűrhetetlen, a liberális baloldal mégsem akar – és talán nem is tud – foglalkozni ezzel – mondta Schöpflin, aki szerint a baloldal leépüléséhez hozzájárultak az ún. populista pártok, amelyek vállalva a „populista” jelzőt, azzal kecsegtetnek, hogy ellentétben a politikai elittel az emberek valódi problémáival kívánnak foglalkozni.

„Bocsánat, mi is európaiak vagyunk, nekünk is van véleményünk és mondanivalónk az európai ügyekről. Sajnos ezt a fellépést Nyugat-Európában nehezen fogadják el” – szólt a visegrádi négyek és az Európai Unió olykor-olykor felerősödő konfliktusáról.

„Líder” kerestetik

Az Európai Unió olyan, mint egy nyugdíjkorhatár előtt álló bácsi: itt is nyikorog, ott is fáj, de azért összességében megvan – jelentette ki a fórumon Csáky Pál. Az MKP EP-képviselője szerint az unió komoly hibája (s ebben a jobb- és baloldalnak közös a felelőssége), hogy nincsen egy átfogó víziója, s nincs egy olyan politikus vagy tagállam, amely vezető szerepet töltene be. A politikus előadásában bírálta az EU USA-val való kapcsolatát („kereskedelmi háború szélén állunk”), keleti szomszédságpolitikáját és az európai diplomáciát, amely „nem teljesített jól a migráció kérdésében, a megoldás helyett a problémát mintha szőnyeg alá akarta volna söpörni”.

Csáky Pál szerint az Európai Uniónak újra kellene definiálnia önmagát, s meg kellene találnia azt a „lídert”, amely vezető szerepet tölthetne be működésében. Mint mondta, erre Németország lenne a legesélyesebb, hosszú évekig be is töltötte ezt a pozíciót, ma azonban úgy néz ki, hogy erre nem igazán alkalmas.

Csáky Pál beszélt a jövő évi európai parlamenti választásokról is. Mint mondta, ha a legutóbbi EP-választás adataiból indulunk ki, a felvidéki magyarság számára minden esély megvan ahhoz, hogy jövőre az eddigi kettő helyett három magyar képviselőt küldjünk Brüsszelbe. Ez öt évvel ezelőtt is csak kevésen múlott, most azonban még jobbak az esélyek: a Brexit után ugyanis Szlovákiának eggyel több képviselői helye lesz az EP-ben.(Ezt a cikket a Ma7-ról másolták: https://ma7.sk/kozelet/aktualis/bcseppfolyosr-helyzetben-vagyunk-n-europai-korkep-a-martfeszten)

Forrás: ma7.sk

Cikkajánló

100 éve kisebbségben a felvidéki magyarság

Fotókiállítással emlékeznek a felvidéki magyar kisebbség 100 éves múltjára az Európai Parlamentben. Csáky Pál, a …