Gonosz egy év?

Napok óta csak a régi Bojtorján-dal jár a fejemben így, az év végéhez közeledve. Bizonyára nem ok nélkül. A kérdőjel a végén viszont jelez némi kételyt is az állítás általános voltát illetően.
Persze, a járvány: 2020 vonatkozásában visz mindent. Ki gondolta volna akár egy évvel ezelőtt is, hogy Európában – és egyáltalán a civilizált világban – a 21. században egy ilyen tarolás előfordulhat? Márpedig lássuk be, eme mondat kétségtelenül igaz volta nem elsősorban a valóság ismeretéről, hanem a saját elpuhultságunkról és a korlátoltságainkról szól. A világ soha nem látott jólétben élő kisebbik fele meg van róla győződve, hogy az az életmód, amelyet folytat, a lehetséges legjobb. Márpedig nem: kitapintható, hogy az emberi lélek nem képes lépést tartani sem az óriási léptékű műszaki fejlődéssel, sem a rá zúduló információáradattal, sem a fogyasztói társadalom szellemgyaluló monotonitásaival. Mert az emberi lét nem szólhat arról, hogy a hőmérséklet vagy a ránk hulló fény mennyiségének egyetlen gombnyomással való beállítása, a legújabb termékek, autók, kütyük birtoklása, azok szolgai módon történő, túlzott alkalmazása jelentené az emberi boldogság csúcsát. Nem fogadhatjuk el az emberi lélek kongó ürességének egyre inkább elhatalmasodó térhódítását sem, mert azzal a homo sapiens eddigi útjának küzdelmeit relativizálnánk. Arról már nem is beszélve, mi történne velünk, ha földünket ne adj Isten ismét telibe találná egy kisbolygó. Magyarán: ideje lenne rádöbbennünk, hogy a körülöttünk lévő világ nem a mi kényelmi elvárásaink szerint működik. Ellenkezőleg, talán nekünk kellene újra és újra tudomásul vennünk, hogy apró, nagyon sebezhető porszemek vagyunk. Akár hálásak is lehetnénk azért, hogy a sok milliárd elvi eshetőség közül éppen mi kaptunk lehetőséget a létre, s ezt jobban is megbecsülhetnénk.

A világ egyébként – úgy néz ki – elvolt magának 2020-ban is. Amerika elnököt vált, Kína nyújtózkodik egészen a Hold felé, az oroszok bukdácsolnak, a KGB-s csapat keresi a továbbvezető utakat, a britek pedig kezdik beinkasszálni a pofonokat, amelyeket a brexittel meg egyéb balkezességeikkel beszerveztek maguknak. A skótok fent, északon méregetik új esélyeiket, Fehéroroszország polgárai pedig meglepően erős üzenetet küldtek a világnak, amire szintén illene jobban odafigyelni. A „fertőtlenítőszer-ügynök” Trump néhány pozitív döntése érezteti hatását a Közel-Keleten, néhány arab állam esetében kétségkívül történelmi elmozdulásként értékelhető az Izraellel való viszony rendezése. Irán hőbörög és provokál itt-ott, s 2020-ban is szomorú világelső volt saját polgárai akasztása terén, megelőzve Kínát. Trumpban azért volt annyi józanság, hogy pár perccel a rakéták indítása előtt visszahívta a vadászgépeket az iráni célpontok fölül – s helyettük a jelek szerint az izraeli titkosszolgálat lépett a teheráni atomprogram lassítása ügyében. Afrika elvan, a szokásos helyi háborúk egyike-másika az idén is fellángolt sajnos, s úgy néz ki, több terrorista világcsapat is itt keres új talajt a lábuk alá. Ez újabb veszély, amit nem szabad alábecsülni. Latin-Amerika is el-elbilleg, hol itt, hol ott lobban föl egy-egy helyi vagy regionális konfliktus, Brazíliában pedig Juscellino Kubitschek (alias Kubicek a maga cseh-roma gyökereivel) alapító atya bizonyára forog a sírjában, amikor a jelenlegi elnök badarságait hallja – például vírusügyben. A populisták is megvannak tehát, mindenki ellazult a saját kis páholyában, még Észak-Korea is kevesebbet lövöldözött a tengerre az idén, sőt, szerencsétlen polgárainak a krumpli jótékony hatásait kezdte el reklámozni karácsony előtt – ami pedig, az írek a megmondhatói, akár egy éhínség előszele is lehet. Persze, mondhatjuk azt, hogy ettől több van a homo sapiensben, s 2020 viszonyai között is illett volna többet produkálni, de az elmúlt évtizedekre visszanézve már annak is örülnünk kell, hogy nagyobb baj nem történt a világban. Mindazonáltal nyugtalanító, hogy a világjárvány sem volt képes megváltoztatni az évtizedek óta tapasztalható beidegződéseket és az elszállt világrend alaptézisét: a gazdagok gazdagabbak lettek 2020-ban is, a szegények pedig szegényebbek. Ez pedig történelmi horizonton semmi jót nem vetít előre.

Európa sem dobbantott különösebbet 2020-ban, de különösebb zűrt sem élt át. Az év végi purparlé az EU költségvetése körül nem bizonyult többnek egy kis blöffnél. Ami ennél sokal fontosabb, az, hogy a 27-ek keményebben összezártak az idén számos kérdés kapcsán, több vonatkozásban a britekkel szemben is. A migráció örökzöld téma marad csakúgy, mint a lakosság száma csökkenésének drámai hatásai is, s az is világos, hogy mindezek a problémák nem oldhatók meg üres szövegek hangoztatásával: nagyon kellene már egy használható stratégia is.
A magyar glóbuszon sem történt különösebb átrendeződés. Magyarországon továbbra is marad az önpusztító szembenállás, erdélyi és délvidéki nemzettestvéreink kicsit jobb helyzetbe kerültek az idén saját munkájuk és önszerveződésük sikeres voltának köszönhetően, míg Kárpátalján és nálunk, a Felvidéken mindez fordítva történt. A felvidéki új magyar politikai vezetők decemberben ráadásul be is jelentkeztek a nevetségesség és az alkalmatlanság újabb csúcsainak meghódítására. Sajnos, megnyilvánulásaikkal csak kérdések tucatjait gerjesztették, amelyeket például irányomban is megfogalmaztak komoly budapesti emberek azt illetően, mennyire vehető komolyan ez a csapat a politika színpadán, illetve előszobázáson és szelfik készítésén túl várható-e komolyabb teljesítmény a részükről. Ez nagy hiba volt, s gyerekes gondolat azt hinni, hogy mindezt ellensúlyozni lehet néhány közvélemény-kutatás megvásárlásával.

Nem emelte fel a lelkeinket a szlovák belpolitikai élet történéseinek többsége sem. Erős kivételt képeznek azok a megtisztítási akciók, amelyekkel a rendőrség és az ügyészség egészséges része meg kíván szabadulni attól a rengeteg szennytől, amely az elmúlt években rájuk rakódott. Nagy kérdés persze az is, hol áll majd meg ez a hógolyó: érinti-e majd néhány felvidéki magyar volt politikus- vagy vállalkozó kollégánkat is? A nevek ott vannak a Gorilla-anyagban.

Bukdácsol a kormányhoz való viszonyunk is, a nagy tavaszi ígéretekből – az egy Matovic-tanácsadói poszt kivételével – semmi nem lett. Továbbra is bizonytalansággal tölt el bennünket az a két reform-tervezet, amely a községek és a kisiskolák lehetséges összevonását is tartalmazza. A két elméleti modell közül mi eddig egyértelműen a decentralizáltat támogattuk akkor is, ha az drágább. De esélyt jelent a kisközségeknek és a kisiskoláknak: egy mechanikus módon megvalósítandó központosítással csak visszahuppannánk a nyolcvanas évek felemás viszonyai közé.
Egy területen viszont nagyon komoly előrelépést hozott ez az év, s erről azért is hangsúlyosan kell szólnunk, mert ebben a felvidéki magyarok hozzájárulása is jelen van. Igen, több, mint 60 ezren írták alá Szlovákiában a Minority SafePack nevű kezdeményezést, amelyet azóta megtárgyalt és támogatott a német Bundestag és az Európai Parlament is, s amely a kisebbségi jogok európai kodifikációjának igényét hordozza magában. A téma most az Európai Bizottság előtt van, s bár magam úgy vélem, nem várható ebben a kérdésben európai áttörés 2021-ben, mégis látni kell, hogy ez a téma eddig soha nem jutott ilyen magaslatokra, az elkövetkező évek küzdelmeiben komoly hivatkozási alap lehet majd.

Nos, akkor már csak két mondat – a kérdőjelről. Személyes jellegű mondatok, én nem szoktam ilyen jellegű információkat megtárgyalni a nyilvánossággal, azok a privát szférába tartoznak. Most mégis – miután sok kérdést kapok, mivel foglalkozom ezekben az időkben -, az év végén talán tehetünk némi kivételt. Megvallom, a vírushelyzet okozta minden bizonytalanság ellenére számomra sok nyugalmat is hozott ez az év. Régi dokumentumaimat rendezni tudtam, nagy részüket digitalizálni is, az eredmény két kézirat lett. Az egyik már kész, nyárra megjelenhet könyv alakban is, Büszkeség és harag címen. A másik, egy komolyabb dokumentumgyűjtemény az elmúlt 30 évből, 2021 végén kerülhet a nyilvánosság elé A penge élén címmel. Ilyen publikációk eddig még nem jelentek meg tájainkon, ám én úgy gondolom, az elmúlt 30 évvel is el kell számolnunk mindannyiunknak. A közösségi emlékezetnek tartozunk ennyivel.
A csattanó a végére maradt: hat hónapnyi időintervallumban három újabb unoka jelentkezett be nálunk, az egyik már meg is jött novemberben.

Durva év volt 2020, de nem tudok igazán haragudni rá.

Csáky Pál (fb)

Cikkajánló

ERZSI, csupa nagybetűvel

Lehet-e, szabad-e pörölni a Teremtővel, ha az ember egymás után kapja a rossz híreket olyan …