Pozsonyi beszélgetések

Magasról messzebbre látni

Kritika, szerző: Juhász Dósa János. Megjelent: Magyar 7, december

Amikor a napokban érdeklődött egyik újságíró kollégám (a félreértések elkerülése végett: manapság már nem vagyok újságíró), mivel foglalkozom mostanság, mondtam, épp Csáky Pál új könyvéről (Pozsonyi beszélgetések) szeretnék írni. Mivel némi csodálkozást véltem látni a tekintetében, gyorsan nekiültem, és egy szuszra átrágtam magam az író-politikus Csáky Pál nemrég megjelent beszélgetőkönyvén. S jól tettem: Csáky tíz beszélgetést tesz közzé, amelyek a 2010-es években készültek Pozsonyban. Nem ez az első ilyen kötete Csákynak, akinek az életművét tekintve megállapíthatjuk, hogy az egyik legtermékenyebb szlovákiai magyar író. Megjelentetett már beszélgetőkönyvet felvidéki magyar írókkal, lelkészekkel és Csemadok-aktivistákkal is.
A szerző a Pro Futuro Hungarica polgári társulás keretében jelenteti meg könyvei egy részét, járja az országot, konferenciákat és könyvbemutatókat szervez. Hogy őt magát idézzem: „A Pro Futuro Hungarica célja elsősorban a Szlovákiában élő magyar kisebbség nemzeti identitásának erősítése, hagyományainak megőrzése, védelme, a kisebbségi népcsoportok értékeinek védelme, érdekeinek érvényesítése, valamint a jogtudat fejlesztése, illetőleg szociális és gazdasági fejlesztési programok, régiófejlesztési elképzelések támogatása.”

Csáky Pál nem politikusként lépett az irodalomba, vegyészmérnöknek tanult, és még a szép emlékű Főnix Füzetek sorozatban jelent meg az Emlékek könyve című regénye közvetlenül a rendszerváltás után. Ezt követte a Csillagok a falu felett és az Úton. Majd Csákyt is elsodorta a nagypolitika, s amolyan „felvidéki Bánffy Miklósként” két ciklusban miniszterelnök-helyettesként, pártelnökként, majd európai parlamenti képviselőként szolgálta a felvidéki közösséget. Ekkortájt tért vissza a publikáláshoz is.

A 2008-ban megjelent Harmatos reggelek álmai című regény példaképének, Újváry Lászlónak az életútját rajzolja meg. Mellette folyamatosan teszi közzé a közéletben eltöltött esztendeinek számunkra is tanulságos önkritikus lenyomatait. De drámaíróként is debütált, ennek eredménye eddig két drámakötet, s több színházi bemutató.

Pozsonyban 2010 és 2019 között a Pozsonyi beszélgetések sorozatban több, mint félszáz beszélgetés valósult meg, ezekből válogatott a szerző tízet a kötetbe. S nem is akármilyeneket. Ez a tíz beszélgetés akár szubjektív történelemkönyvként, vagy oral historyként is olvasható. Nem klasszikus interjúkról van szó, hiszen beszélgetőestek leiratai, amelyeken Csáky nem csak kérdez, hanem véleményt nyilvánít, esetenként provokál és kritizál is. A tíz beszélgetőpartner kiválasztása sem véletlen, hiszen általuk bőséges összefoglalóját kapjuk a Trianon óta eltelt száz esztendőnek, hellyel-közzel megmerítkezhetünk az európai történelem sorsfordulóiban is, de a Trianonig elvezető folyamatokat is több szemszögből láttatja.

Első beszélgetőpartnere egy magyar származású cseh történész, Andrej Tóth elsősorban a Trianonhoz vezető cseh és szlovák folyamatokat vázolja fel részletesen, hogyan lettek az Osztrák-Magyar Monarchiából nemzetállamok helyett ismét soknemzetiségű kisállamok, amelyek képtelenek voltak megbirkózni a saját nemzetiségeikkel, s később rohantak a végzetükbe. Csáky közli a máig legvitatottabb szlovák politikussal, Ján Čarnogurskýval készített beszélgetését, de a szlovák politika meghatározó képviselői közül szerepel a kötetben Frantisek Mikloško is, aki Németh Zsolttal közösen ült Csáky asztalához.

A magyar közélet meghatározó szereplői közül a rendszerváltás kulturális minisztere, a történész Glatz Ferenc, a szocialistákat a 2004-es népszavazás kudarca után otthagyó Szili Katalin, s a rendszerváltás utáni két évtized talán legnagyobb hatású kultúrpolitikusa, Pomogáts Béla mondja el a véleményét tabuk és szalvéta nélkül. Szerepel a kötetben Duray Miklós is, aki arra mutat rá, hogy a külhoni formációk közül a legkorruptabb a felvidéki magyar politika. A politikusok mellett megszólaltatja Csáky Korzenszky Richárd tihanyi perjelt és Bordás Sándor Vajdaságból Szlovákiába elszármazott pszichológust is. Utóbbi nagyon pontos elemzését adja, miben különbözik a vajdasági, az erdélyi és a felvidéki magyar mentalitás, hol, mennyire működik az önkéntes asszimiláció, s mennyiben veszélyesebb ez, mint az erőszakos fajtája. Ilyen szempontból tartja rendkívül kártékonynak a Most-Híd hitvallását, miszerint ha én magyarként szlovákul beszélek, attól én különb ember vagyok.

„A szél kihívásaira a fa a gyökereivel felel” – idézik a könyvben Illyés Gyulát, s nem véletlenül „igazodási pontok és példamutató személyiségek kellenek ebben az identitásválságtól szenvedő, pénzhajhász világban” – üzeni Korzenszky Richárd. S ehhez teszi hozzá Bordás Sándor, hogy „olyan helyen stabil a lét, ahol a tisztesség, a tisztességes munka, nem pedig a lopás, a csalás, és a hazugság számít.”

Csáky Pál ebben a kötetében csupa olyan személyiséget mutat be, akik nemcsak segítenek eligazodni az elmúlt száz esztendő útvesztőiben, hanem maguk is igazodási pontként is szolgálnak a múlt feldolgozásához, a jelen megértéséhez és a jövő értelmes megtervezéséhez. S mi is válaszolhatnék újságíró kollégámnak: megtisztelő, hogy Csáky Pált (is) olvashatok. Fehérek közt egy európait.

Ajánlom elolvasásra mindannyiunknak.