Szeptember elsején Szlovákia végérvényesen rálépett egy útra, amelyről most már nincs visszatérés. A szuverenitási nyilatkozat, a politikai egyezkedések és egymásra mutogatások még nem jelentettek visszavonhatatlan döntést, az alkotmány elfogadása már igen.
Az alkotmánytervezet áttanulmányozása után világossá vált a szlovákiai meghatározó politikai erők szándéka, s az is, hogy ez a szöveg csupán alapos elemzés és bizonyos korrekciók által válhat elfogadhatóvá számunkra. Háromhetes aktív igyekezettel megpróbáltuk rádöbbenteni elsősorban a (látens) kormánykoalíció vezető politikusait ennek a lépésnek bel- és külpolitikai, valamint szakmai következményeire, hiába. Amikor pedig a nemzetiségi jogok kérdésköréhez értünk, mint a nebántsvirág, úgy csukódott be előttünk mindenki – ellenzéki és kormánypárti egyaránt.
Van, aki azt mondhatja erre: nem értünk el sikert. A megállapodáshoz azonban legalább két partner kell. S ha nem jön létre egyezség, az okok megállapításához alaposan szemügyre kell venni a felek nézeteit.
A mi álláspontunk világos, tisztán olvasható mindenki számára. A megegyezés elmaradásáért a felelősséget elutasítjuk. Választóink elé pedig tisztán állhatunk oda: tárgyilagosan, kulturáltan megállapodásra törekedtünk – s azt senki ne rója fel nekünk, hogy ezeken a tárgyalásokon ragaszkodtunk az elveinkhez. Más alapon történő megállapodás elfogadhatatlan számunkra.
A „létező szocializmus” nevű volt (?) politikai rendszerrel kapcsolatban nem az volt a bajunk, hogy úgy hívták. A tartalma, a módszerei ellen voltak erős kifogásaink. S most újra hasonló tartalmakkal és ismerős módszerekkel találkozunk. Csoda, hogy összeütközésbe kerültünk velük?
Tanulságos talán az is, hogy az új szlovák parlament eddigi három legfontosabb lépésekor – kormányprogram, függetlenségi nyilatkozat, alkotmány – a mi meg nem oldott problémáink nagy hangsúllyal kerültek felszínre. Felelős politikus szerintem ebből azt a következtetést kellene, hogy levonja: ezzel a témával foglalkoznunk kell. A csehszlovákiai magyar politizálás kétségkívül átlépett egy kritikus küszöböt: én azt mondanám, hogy a nagykorúsodás küszöbét.
Ismételten szeretném hangsúlyozni: nem vagyunk felforgatók, és tisztességes megegyezésre törekszünk. Mindenkivel, aki hajlandó minket partnernek elfogadni. A javaslatainkat persze a túlerő leszavazhatja – csak hát a túlerő ezzel önmagát is minősíti. Mi – demokraták lévén – nem vagyunk hajlandók asszisztálni senki megalomániás terveihez. Ha mások nem is, mi tudjuk: nem a pozsonyi parlamentben székel az Atyaúristen.
Az elfogadott alkotmányt két síkon kell minősítenünk. Szakmai téren több kitételével nem érthetünk egyet – erről a nyilatkozatunkban részletesen szóltunk, ezért ezt az alkotmányt nem fogadhatjuk el. Az alkotmány megtárgyalása során azonban intoleráns, antidemokratikus légkör alakult ki, a féligazságoknak, csúsztatásoknak és nyilvánvaló valótlanságoknak egész arzenálját vetették be ellenünk, amit határozottan el kellett utasítanunk. Nem fogadhatjuk el azt a beskatulyázást, amely szerint azzal, hogy jogokat kérünk, megbízhatatlanokká válunk. Nem vagyunk a szlovákok ellenségei, mi békét, toleranciát, demokráciát, gazdasági felemelkedést kívánunk a térség minden népének.
Megalázni azonban nem hagyjuk magunkat – annál is inkább, mert ha minket aláznak meg, rajtunk keresztül azokkal teszik ezt, akiket képviselünk. Ezért döntöttünk úgy, hogy az egyszerű „nem” szavazás helyett egy ennél hangsúlyosabb ellene szólást választunk: a demonstratív elutasítását mindannak, ami – és ahogyan – a parlamentben történt. Ezért vonultunk ki a szavazásról. Reméljük, hogy választóink megértik: mindannyiunk érdekében cselekedtünk így. *
(Csáky Pál, 1992)
* 1 Az MKDM–Együttélés frakció több mint 30 pontból álló javaslatcsomagot terjesztett be a szlovák alkotmány konkrét részeinek módosítására. A javaslatok kb. egyharmada foglalkozott a kisebbségi jogokkal, a többi az állam demokratikusabb működését segítette volna elő. A javaslatok közül a szlovák parlament egyet sem fogadott el