(Videó is) Léván, a Reviczky Házban 2014. november 30-án tartották Csáky Pál Ördögtánc című könyvének bemutatóját. A szerzővel Újváry László beszélgetett.
A rendezvény elején a szervezők arra kérték Csáky Pált, próbálja ki a zsinagógából hozott zongorát. (erről videó itt.)
A rendezvényről a következő bejegyzés olvasható a Reviczky Társulás fb-oldalán: „2014. november 30-án, vasárnap 17 órakor a karácsonyi könyvvásár megnyitója zajlott a Reviczky Házban, a Reviczky Társulás és a Lévai Magyar Asszonyok Ligája szervezésében. A megnyitón bemutatásra került Csáky Pál: Ördögtánc című könyve a szerző jelenlétében. Wirth Jenő, üdvözlő beszédében megköszönte a tulajdonképpen hazai Csáky Pálnak a lévaiak felé intézett sok önzetlen segítségét, üdvözölte távollétében kedves feleségét, Csáky Erzsébetet, a lévai újkori cserkészet első parancsnokát, mivel két nappal ezelőtt nyílt meg éppen a helyszínen, a Reviczky Ház nagytermében a 100 éves a lévai cserkészet című kiállítás. Ezután, ismervén az író zenei vénáját is, felkérte a szerzőt a társulás új zongorájának kipróbálására, aminek Csáky Pál készségesen, kapásból eleget is tett, úgyhogy egyik kedvenc Elvis Presley számának elzongorázása egyben a könyvbemutató zenei betétjének is beillett… Az elnök, az író beszélgetőpartnerének ki mást is kérhetett volna fel, mint tiszteletbeli elnökünket, Újváry Lászlót, aki büszkén, személyes barátjának is tudhatja a jelenleg már Európa Parlamenti képviselőt. A könyvvásár közel 2000 kötete között megtalálható természetesen ez a könyv is, melyet az érdeklődőknek a szerző a rendezvény után a helyszínen szívesen dedikált.”
Az Ördögtánc című könyvről itt olvashatnak ismertetőt.
-fb-