Somogyi Alfréd: Az Isten igéje, mint értékrend

SOMOGYI ALFRÉD  református lelkész volt a harmadik vendége a “Beszélgetések a nemzettudatról” sorozatnak. Az MKP pozsonyi székházában megtartott  rendezvény házigazdája Csáky Pál politikus-közíró volt.

Somogyi Alfréd református lelkész volt a harmadik vendége a “Beszélgetések a nemzettudatról” sorozatnak. Az MKP pozsonyi székházában megtartott  rendezvény házigazdája Csáky Pál politikus-közíró volt.

A beszélgetés központi témája az “Erkölcs és megmaradás – a hit és az egyházak szerepe megmaradásunkban” volt. Somogyi Alfréd szerint megmaradásunk és gyarapodásunk kulcsa az volna, ha valódi keresztény szellemiségben élnénk, Jézus Krisztus tanítása szerint. Ha ez így volna, akkor nem fordulhatna elő, hogy nem vállaljuk önmagunkat, magyarságunkat. “Az Isten igéje az egyedüli elfogadható értékrend” – mondta. Pozitív példaként említette Orbán Viktor kiállását a magyar érdekek mellett, még akkor is, ha tudta, hogy a brüsszeli honatyák haragját zúdítja ezzel magára. A tiszta lelkiismeret a fontos. “Optimizmusra ad okot, hogy naponta 24 órával közelebb kerülünk ama végső naphoz” – mondta.

A magyar öntudadat erősítésében a református egyház nagy szerepet vállal. A százezres felvidéki közösség a legjobban szervezett szlovákiai magyar közösséggé nőtte ki magát.
Az aktuális politikai eseményekkel kapcsolatban rámutatott, hogy a “liberálisok” éppen csak azokkal szemben nem szabadelvűek, akik ragaszkodnak a hagyományos értékrendekhez, és nem osztják az ő nézeteiket. Itt van például az azonos neműek párkapcsolatának kérdése, mely az utóbbi időben gyakran témája a szlovák parlament vitáinak is. Somogyi figyelmeztetett, a Szentírás szerint egyértelmű, hogy “erkölcstelen magatartás az azonos neműek élettársi kapcsolata”.

A napi aktualitások közül szóba került a belügyminisztérium új állampolgársági törvénytervezete, mely szerint azok megkaphatják a kettős állampolgárságot, akiknek  a határon túl van állandó lakhelyük. Csáky Pál szerint ez a tervezet nem más, mint a hírhedt “Magyarok a Dunán túlra! (Maďari za Dunaj!)” magyarellenes szlovák szlogen áramvonalasított, modern változata!

Csáky Pál beszélgető-sorozatában Somogyi Alfréd a harmadik vendég volt, előtte Glatz Ferenc akadémikus és Bordás Sándor pszichológus voltak a vendégei. Az Esterházy János Polgári Társulás és a Pro Futuro Hungarica szervezésében tartott beszélgetések 2013 elején folytatódnak, majd jövőre könyvben is megjelennek majd.

Felvidék.ma, ON

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …