Szélhámosok / Szlovák nemzeti összefüggések öt felvonásban

Modern korunkban az ember hajlamos arra, hogy csupán az orra elé tolt tényeket vegye figyelembe. Azt se mindig, hiszen az elképesztő manipulációk korát is éljük, s az emberek nagy része örömmel fogyaszt mindenféle hamis információt is. (Ezen a ponton ki nem hagyhatom a klasszikus viccet: a férj hazajön és feleségét egy idegen férfi társaságában találja az ágyban. A feleség kitalál egy nagy történetet, de a férj csak hitetlenül csavargatja a fejét. A feleség rákiált: – Most nekem hiszel vagy a szemednek?) Arra pedig már alig gondolhatunk napjainkban, hogy a tömeg mélyebb összefüggésekre is vevő legyen. Tegyünk most mégis kísérletet egy izgalmas gondolatmenetre. Nézzük – megcáfolhatatlan tények alapján -, milyen játékot játszott néhány élnacionalista az elmúlt 30 évben.

I. A szlovák nemzeti álom igazi arca
Néhányan már 1992-ben is mondogattuk, hogy Szlovákia létrehozatalakor a szlovák emancipációs törekvések betetőzése sokak számára csak fedőtörténet volt. Többen a saját pecsenyéjüket sütögették a folyamat során, lásd az 1994 és 98 közötti vadprivatizációt. Aki még emlékszik rá, tudja, milyen erős befolyással bírt Mečiar kormányaira a nacionalista Matica slovenská nevű szervezet, amely a szlovák nemzeti érdekek képviselőjének adta ki magát. 1992 végén, amikor már világos volt, hogy létrejön az önálló Szlovákia, nemzeti gyűjtést kezdeményeztek az új szlovák korona stabilizálása érdekében. A gondolat nem volt új: eleik ugyanezt csinálták 1939-ben, a fasisztoid szlovák állam megalakulásakor.
Nos, négy évig tartó folyamat után most is összegyűlt állítólag több, mint 22 millió koronányi érték. Vállalatok pénzt, de sok magánember (az USA-ból és Kanadából is, ahol erős szlovák emigráció él) arany- és ezüsttárgyait küldte el az alapba, amely azután – kalandos csavarok után – szőrén-szálán eltűnt.

II. El kell terelni a figyelmet: itt vannak a magyarok
Mi, Szlovákiában élő magyarok ebből két dolgot láthattunk. A felhívásról tudtunk, azzal kapcsolatban – újságírói kérdésre – a kételyeinket fogalmaztuk meg. Ugyanakkor őrült magyarellenes támadások sorát kellett elviselnünk, amelyek során Jozef Markuš, a Matica slovenská akkori elnöke fő magyarfalóként és a 3. Mečiar-kormány ultranacionalista lépéseinek kezdeményezőjeként lépett fel. Szigorították a nyelvtörvényt, kétnyelvűsíteni (alternatív oktatás) akarták a magyar iskolákat, még a bizonyítványokat sem engedték két nyelven kiadni. Számos magyar intézmény jogalanyiságát szüntették meg, intendatúrákat hoztak létre a fejük felett, több magyar intézmény igazgatóját váltották le…

III. Az igazi játék
Közben pedig vad lendülettel folyt az állami vagyon szétlopkodása, és folyt a nemzeti kincsalap feltöltése. Az elsővel kapcsolatban is számos kifogás merült fel, a kincsalap esetében pedig soha nem is készült pontos leltár. Jellemző, hogy a mellékelt fotón (Martin Benko festőművész képeinek sninai aukcióján) is az akkori kormánykoalíció legbutább vezetője, Ján Lupták kőműves, a szlovák parlament akkori alelnöke látható Jozef Markuš Matica-elnökkel, 1996-ban. Később kiderült, hogy Markuš az összegyűjtött arany- és ezüsttárgyakat úgy kezelte, mint a saját tulajdonát, s 1995-ben megvételre ajánlotta fel őket egy John Grexa nevű ausztrál milliomosnak. Erről levelek sora tanúskodik. 2010 után, mivel ez már a hithű maticásoknak is sok volt, s leváltották Jozef Markušt, majd miután Markuš még akkor sem engedett betekintést az új vezetésnek abba a trezorba, ahol az értéktárgyakat állítólag őrizték, büntetőfeljelentést tettek ellene.

IV. Alma és fája
Itt most tegyünk egy rövid, de fontos kitérőt, s hozzuk be a képbe a papát, a Léván élt Ondrej Markuš lelkészt, akinek Jozef saját bevallása szerint a legkedvesebb fia. Péterfi Szonya 1990-ben hosszú beszélgetés közölt vele, a Vasárnapi Új Szó-ban, ebből idéznék egy részletet, amely apja és fia jelleméről és világlátásáról tanúskodik.
„• Szívesen emlékszik vissza gyermekkorára?
– Igen. Nyíregyháza Magyarország szlovák szigete volt, ahol 250 évre visszamenőleg is szlovákok éltek. Szüleim gazdálkodók voltak, akiknél nagy munkák idején az óturai, felvidéki szlovákok dolgoztak. Akkoriban az evangélikus egyháznak 22 ezer szlovák hívője volt, de a görögkatolikusokkal lehettünk vagy 25 ezren. Az istentiszteleteket is szlovákul tartották, s hiába erőlködött a hatóság, a gyülekezetét betiltani nem tudta. Magyar evangélikus iskolába jártam, habár nagyapám egy szót sem tudott magyarul. A szlovák származású tanítóm – nagyszerű ember volt, ám nagyon magyar érzelmű, bevallom, engem is átformált.
• A szülői házban milyen nyelven folyt a társalgás?
-Apám és anyám egymás között szlovákul beszéltek, de a mama velünk, gyerekekkel magyarul. Okos asszony volt nagyon, úgy gondolta, a legidősebb testvérem gazdálkodni fog, mi hárman pedig továbbtanulunk. Meg is tettek mindent ennek érdekében, s középiskolába íratták gyermekeiket. Nem tagadom, ötödikes koromig magyar érzelmű voltam. Ám aztán minden megváltozott. A magyar osztályban az egyik osztálytársam szlovákul kiáltotta el magát, s a belépő tanító úr kegyetlenül verni kezdte. A szerencsétlen fiú megígérte, hogy már soha nem szólal meg szlovákul, de mindhiába. Az eset felháborított, s akkor tudatosodott bennem, hogy én is szlovák vagyok
• Iskoláit hol végezte, s mikor, hogyan került közelebbi kapcsolatba az egyházzal?
– Nemzedékem sorsa nem volt egyszerű. Nyíregyházán jártam iskolába, később, hála szüleimnek, Németországban, Ausztriában, de Angliában is. Amikor Nyíregyházán – húszéves lehettem akkor – betiltották gyülekezetünket, elmentünk Pestre, hátha találunk kiutat áldatlan helyzetünkből. A kékkeresztes mozgalmat kerestük, s mert nem találtunk senkit, beálltunk a metodisták körébe. Amikor áttelepültünk, Csehszlovákiába, evangélikusként jöttünk.
• Ne olyan gyorsan lelkész úr, az áttelepítés még odébb van. Mondana valamit a családjáról?
-Az első feleségemmel öt gyerekünk született. Akkor még senki sem félt a gyermekáldástól. Nyíregyházán azt szokták mondani, hogy a szlovák veszélyes szomszéd. Ahol letelepszik, ott egy csomó gyerek lesz. De tizenkét évi házasság után, amikor István fiam tízhónapos volt, feleségem váratlanul meghalt. Erzsébettel, második feleségemmel annak ellenére, hogy kiválóan megtanult magyarul, németül beszélgettünk. Csodálatos asszony volt, nem mostohája, hanem anyja az árváknak. El kell mondanom, gyerekeim – ismert okok miatt – nem beszéltek szlovákul.
• Jozef fia anyanyelve tehát német. Erzsébet asszony tudott szlovákul?
– Nem, honnan tudott volna! A gyerekekkel németül és magyarul beszéltünk. Csak amikor áttelepültünk, akkor kezdtek el szlovákul tanulni.
• ön közel ötven évesen cserélt hazát, áttelepült. Beszélhetne az áttelepülés körülményeiről?
– A helyzet az, hogy nem szívesen hagytam el Nyíregyházát. Nekem ott volt a hivatalom, az evangéliumot szlovákul hirdettem – de végül is az őshazába jöttem. Még előtte, vagy tizenöten, eljöttünk körülnézni Csehszlovákiába. Tudtuk, ha teljesen magyar területre kerülünk, a gyerekeink magyar iskolákba kényszerülnek, s végül elmagyarosodtunk volna mi is. Mert vannak áttelepült szlovákok, akik így jártak. Az első években nagy harcot vívtam, hogy gyermekeink szlovákul beszéljenek, hogy a bibliát szlovákul olvassák. 1947-ben jöttem át a családommal és kb. 6 ezer hívővel. Nyíregyházi lelkészbarátaim kérdezték, nem félek-e hazát cserélni, nem félek-e a beilleszkedés nehézségeitől. Nem féltem. Tudtam, nekem a szlovák nép körében küldetésem van. És ez így van azóta is. A Markus-fiúk küldetést teljesítenek.
Léván kellett volna laknunk egy családi házban, ezt még Pesten ajánlották fel. De a tulajdonosnő reszlovakizált, ezért Okáli doktor közölte, oda nem költözködhetünk. Felsőszecsében, az unokatestvéremnél húzódtunk meg. Ekkor Okáli doktor Budapestről személyesen jött el Lévára, s beszélt a háztulajdonossal. Képzelje, szlovák létére a vendégekkel nem akart szlovákul beszélni. Ekkor adta ki Okáli doktor a parancsot, hogy az a szlovák, aki csak magyarul akar beszélni, menjen Magyarországra.
• Tehát ennyi elég volt ahhoz, hogy kisemmizzék az embert. Ön hívő, lelkész létére ezt helyesnek tartotta?
-… haza jöttünk, mi, szlovákok… A házat megkaptuk, később megvásároltuk a szomszéd ház kertjét is, mert eldöntöttem, felépítjük imaházunkat Léván is. A gyerekeim közül bevallom, a legkedvesebb a legfiatalabb, a Jozef fiam. Közgazdász, ekonóm. Nemrég jelent meg a hatodik könyve, A szlovák mezőgazdaságról című. Kérdeztem tőle, jó lesz ez a könyv? Azt felelte, prófétai lélekkel előrelátott mindent, a könyv jó lesz, nincs mit visszavonnia. Jozef Amszterdamban is tartott előadásokat, természetesen beszél angolul, de németül is, hisz említettem édesanyja származását

Büszke vagyok a fiamra, aki elsőként nyilvánosan beszélt hitéről, ő nem soviniszta, csak hithű szlovák. És azt is nyíltan megmondom, amikor összejönnek a maticások, ő beszél a legokosabban. Nem támadja a magyarokat, csak megemlíti, hogy mi szlovákok mindig kisebbségben éltünk és elmagyarosítottak bennünket. Nem titok, Magyarországon félmillió szlovák tűnt el. De hagyjuk ezt…
• A magyarok és a szlovákok együttélését hogy látja?
– Nem vagyok a magyarok ellensége, szlovák vagyok. Jozef fiam is az. És mi itt a járásban többségben vagyunk, hiszen a magyar lakosság aránya csak 15 százalék. Büszke vagyok arra is, hogy a gyülekezetem nem magyarosodott el. Mostanság ha összejövünk, többnyire szlovákul társalgunk, de vannak közöttünk, akik magyarul, illetve németül beszélnek. Szlovák létünkre nem akarunk elnyomni senkit sem.

Az együttélésről kérdezett. Nem könnyű… A múltkor maticások jártak nálam, Jozef címét akarták. Itt Léván az iskolaügyet egy magyar akarja irányítani. Pedig mint mondták, van közöttünk egy rátermett szlovák is. Fel is keresték a fiamat, aki megígérte, utánanéz a dolognak … Nagyon bánt, hogy Jozef fiamat gyakran megalapozatlan vádak érik. Tagja volt a kormánynak, tudjuk, mit hordtak össze szegény fejére, hívták a szövetségi kormányba is… Tudjuk a magunkét… Hát igen.
• Beszélgetésünk alatt többször hozta szóba a magyar „nyomást“. Ismert gondolatok ezek, a fia is előszeretettel emlegeti. Ön jó, hithű szlováknak tartja magát, mi magyarok pedig – szülőföldünkön – jó magyarok és állampolgárok akarunk lenni. Ezt illene elfogadni önnek is. Másképp látja?
-A magyar rátarti, kemény akaratú… Mi, Márkusok nem adjuk meg magunkat. A szenvedés életünk örök törvénye.”
Miután évekig Léván éltem, jól ismerem a történetet. Két megjegyzést fűznék hozzá:
– Léván, a Káka városrészben az említett villa az egyik legszebb. Egy tősgyökeres lévai család lakta. Ezt nézte ki magának Markuš lelkész úr 1947-ben első lévai látogatása alkalmából. A magyar család azonban megtudta, hogy házuk elkobzása kerül. Elmentek tehát a városházára, s hogy ezt megelőzzék, reszlovakizáltak. Mire Markuš úrék ideértek, egy formálisan szlovák családot találtak a villában. Ekkor mentek el ingóságaikkal a szomszédos Felsőszecsére, ahonnan felhívták Okáli áttelepítési kormánybiztost. Az azon nyomban Léván termett, s a villa lakóival szlovákul kezdett el beszélni. Azok nem tudtak válaszolni, mivel nem tudtak szlovákul. Erre mondta azt Okáli, hogy hiába reszlovakizáltak, akik nem szlovákul beszélnek, azokat is ki kell telepíteni. S ott helyben írta alá előttük a kitelepítési végzést…
– Jozef, a nagy Matica-vezér, aki szélsőséges magyarellenességével vált hírhedtté 1990 és 2010 között, magyarul és németül beszélt gyerekkorában, szlovákul nem tudott, azt csak később, kamaszként, az áttelepülés után tanulta meg Szlovákiában.
V. Igazságosság? Ugyan!

Vissza Jozef Markuš történetéhez és a Markuš-család „elhivatottságához”: Markušt bíróságra adták, a pozsonyi bíróság 2016-ban bűnösnek találta őt az nemzeti kincsalap elsikkasztása ügyében, s feltételesen 1 évnyi börtönbüntetésre ítélte. Markuš fellebbezett, a per napjainkban is tart.

Némileg kiegészíti a képet, hogy egy Jozef Markuš nevű, Nyíregyházán, ugyanaznap született személy a volt csehszlovák kommunista politikai rendőrség besúgója volt „ekonóm” fedőnéven.

Csáky Pál fb-jegyzet

Cikkajánló

Missa Missio – avagy: misék ideje?

Nem volt kedvem végignézni azt az agóniát szeptemberben, amit az MKP produkált Rimaszombatban, így inkább …