Hunčík Péter és a szakmai ártalom

Mindjárt az elején szeretném leszögezni: ez az írás nem Hunčík Péter személyéről szól, a személyeskedés mindig is távol állt tőlem. Egy káros jelenségről akarok írni, amelynek véleményem szerint Péter az egyik hordozója. Vele egyébként is régóta ismerjük egymást, mindketten ipolysági születésűek vagyunk, ott végeztük el a gimnáziumot is. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években – amikor ő és néhány hasonszőrű szlovákiai magyar társa is még normálisabban gondolkodott, s még nem húzták magukra a liberális világmegváltó mezét – több kezdeményezés kapcsán együtt is működtünk, a Márai Sándor Alapítvánnyal később is, miniszterelnök-helyettes koromban is tudtunk jó közös rendezvényeket megvalósítani.

Péter most megjelentetett egy írást Budapesten, a Népszavában „Beszélni kellene a franciával” címmel, amelyben lényegében a saját szlovákiai magyar történetét, világlátásának fejlődését mutatja be. Viszonylag jó írás, a számos lehetséges szlovákiai magyar narratíva egyik változata, amelyben saját magyarságtudatának fejlődését, annak változásait írja le. Az írás állításainak 95 százalékával egyet tudok érteni (ami Péter írásai esetében részemről kiemelkedő szám), a végén ott van néhány aktuálpolitikai kiszólás, amely talán kötelező lehetett az írás Népszavában történő közlése miatt, de az is lehet, hogy Péter csak szimplán „teljesíteni” akart vele. Azok fölöslegesek, vitathatók.

Emiatt eszembe nem jutott volna egy mondatot is leírni. Viszont párhuzamosan megjelent vele egy beszélgetés a DennikN című szlovák (nacionál)liberális újságban is, ahol a szlovákoknak mást mond. Például ilyeneket: (…)”Az alapvető problémám a Szövetség párttal az, hogy tisztán etnikai pártként definiálja magát. Még nem hallottam semmi konkrétumot arról, mit hogyan akarnak csinálni, ehelyett azonban folyamatosan azt hallom, hogy ‘nekünk magyaroknak be kell jutnunk a parlamentbe’. Még azt sem tudni, hogy jobboldaliak, vagy baloldaliak-e, de azt igen, hogy magyarok. Nekem nem tetszik az a hozzáállás, hogy mint magyarnak erre a pártra kéne szavaznom, csak azért, mert azt állítja, hogy a magyarokat képviseli. Elfogadom, hogy ha valaki liberális, keresztény vagy szociális irányultságú,de azért szavazni valakire, mert magyar, nekem nagyon idejétmúltnak tűnik.”

Ebben a kritikában is van igazság, persze. Ami a probléma, az a látószög, amely csökkenti egy kisebbségi közösség belső kohéziós erejét. A Népszavában magyarul azt írja, hogy magyar léte többé-kevésbé mindig egy alap volt számára, s az írás végén azt kéri, hogy Magyarországon a nemzeti „mainstreamtől” eltérő véleményeket is tiszteljék (ez ügyben Voltaire-re hivatkozik), az ő világlátásában szerepet kapó, saját nemzeti értékrendje se legyen kiszorított. A szlovákok felé viszont azt hangsúlyozza, hogy nagyon idejétmúlt nézet az, amelyik nemzeti szemüvegen keresztül nézi a világot.

Itt megállhatnánk egy pillanatra és tisztázhatnánk: mindenkinek joga van mindenfélét összebeszélni és összeírni, ameddig az nem sért írott vagy erkölcsi törvényt. Persze tudni kell, hogy Péter aktív pszichiáter, s a tudathasadás és a megfelelési kényszer esetleg veszélyes szakmai ártalom is lehet. (Nagyon elnézést kérek, de nem tudom kihagyni a drága Bajnok Pista idevágó bölcselkedését. Maga is pszichiáter volt Komáromban, s gyakran elviccelődött a témával. – Miben különbözik az orvos az ápolttól a zárt osztályon? – szokta kérdezni. – Abban, hogy nála van a kulcs az ajtótól!)

Két dolog viszont veszélyes, elutasítandó és elítélendő. Nem a személyeskedés, hanem a tisztánlátás végett.

Az első: az interjú szlovákul a DennikN című lapban jelent meg, s szövege csöpög attól, hogy kiszolgálja a szlovák értelmiség nagy részének világlátását a szlovákiai magyarokról. A „jó magyar” prototípusaként jelenik meg Péter, aki úgy kíván bevágódni a szlovák értelmiség egy részénél, hogy igyekvő diákként felmondja nekik az általuk hangoztatott torz sémákat rólunk, amelyek alappillére, hogy aki kisebbségiként nemzeti koordinátákban gondolkodik, az avítt, idejétmúlt világlátású.

Nos, akkor melyik nézete az igaz? A Népszavában hangsúlyozott tolerancia, amely szerint Magyarországon a jobboldali nézetekkel ellentétes véleményeknek is joguk van a napsütésre, vagy a szlovákiai, ahol a nemzeti érdekeket is figyelembe vevő nézet elítélendő és elvetendő? S hogy mennyire egyoldalú (nacionál)liberális kontextusba illik ez, mutatják azok az interjúk és írások, amelyek néhány hónappal ezelőtt láttak napvilágot a magát liberálisnak mondó Sme és DenníkN lapjain. Akkor, amikor a szlovákiai magyar értelmiség egy része meglepetéssel tapasztalta, hogy a hátuk mögött a Most-Híd volt kormánytagjai megváltoztatták a népszámlálás filozófiáját, s egy nemzetiség bevallása mellett a vegyes kötődést is belecsempészték a rendszerbe, érdemi vita nélkül. Megint csak hangsúlyozom: nem az egyik vagy a másik modell mellett akarok most ágálni, hanem azt kifogásolom, hogy a magát liberálisnak mondó szlovák értelmiség egy része „bedobta magát” a „vitába” olyan módon, amely szerintem a számunkra veszélyesebb, előkészítés nélkül bedobott improvizációt támogatta. A népszámlálás fontos dolog, az eddig ismert gyakorlattól eltérő módszert meg kellett volna vitatni, s a közt erre felkészíteni. Nem ez történt, s ennek lehet böjtje: viszont az is érdekes, hogy a vitában megszólaltak olyanok is, akik eddig magyar témákban nemigen mutatták meg magukat, főleg nem olyankor, amikor magyarokkal szembeni jogsértések ellen kellett volna tiltakozni (pl. Milan Kňažko). A mélypont kétségkívül a Sme–ben megjelent „Aki az asszimilációval ijesztget, a saját korlátoltságával harcol” című durva és buta írás, amely arról szól, hogy aki komolyan veszi az asszimilációt, mint reális veszélyt, az korlátolt. https://plus.sme.sk/…/kto-sa-boji-asimilacie-bojuje-s…

Szép, demokratikus, toleráns világlátás, ugye? Mondják ezt nekünk akkor, amikor ismertek az elmúlt évtizedek népszámlálási adatai, s a szlovákiai magyar politikai és civil szervezetek egyhangúlag amellett kampányolnak, hogy Szlovákia magyar nemzetiségű polgárai vállalják identitásukat a népszámlálás kapcsán is. Csak megjegyzem, hogy a Sme jelenlegi főszerkesztője egy magyar gyökerű hölgy, s a DenníkN-ben is a legtöbbet magyar kötődésű szlovák újságírók foglalkoznak a szlovákiai magyarokat is érintő témákkal, szlovák világlátás alapján.
Nos, ha valaki nagyon toleráns, még ezen a ponton is csak legyinthet a jelenségre. Ám ez hiba lenne, ugyanis ez a háttérmunka torkollott bele abba a torzszülött folyamatba, ahol programszerűen, magyar nyelven, saját közéleti embereink által hirdetve jelent meg az ideológia 12 évvel ezelőtt, amely szerint mindegy, milyen az orvos, a tanító … nemzetisége, mindegy, milyen az anyanyelve, csak gyógyítson, tanítson… S a felvidéki magyarok egy része évekig megette ezt a maszlagot, azt gondolván, hogy ez modern, új, ez az innováció. Attól tartok, hogy nemzetiségi szempontból az éppen folyamatban lévő népszámlálás fogja visszaigazolni ezen káros ideológiák hatásait, politikai szempontból pedig az ügyben is megnyilatkozhatna Hunčík Péter, hogyan sikerült eljutnia az általa megálmodott vegyespártnak oda, hogy az még Kuciak újságíró meggyilkolása után is hajlandó volt tovább támogatni a Fico és Kaliňák által összeeszkábált korrupt és erkölcstelen kormánykoalíciót.

Most jutottunk el a lényeghez. Előfordulhat ugyanis, hogy néhányan tisztelt olvasóim közül azt mondják, hogy ne bolygassuk a múltat. Akik politikailag becsapták a felvidéki magyarságot (is), azok megbűnhődtek a tavalyi választások alkalmával, az emberek ítéletet mondtak felettük, a megbillent pszichiáterek pedig mondják a fals igéiket azoknak, akik hajlandóak meghallgatni azokat. Csak hát az történik, hogy éppen egy nagy politikai összeborulás előtt állunk, ahol mégis csak tisztázni kellene alapelveket. Látható, hogy a Most-Híd vezetői között többen vallanak a Péteréhez hasonló nézeteket. Azt is figyelembe kell venni, hogy az MKP, amely eddig viszonylag ragaszkodott a tiszta elvekhez és tartotta a nemzeti alapú világlátás fáklyáját, a jelen formájában meg fog szűnni. És az is látható, hogy IQ szempontjából épp az eddigi legerősebb kisebbségi magyar formáció van eleresztve a leggyengébben. A múlt árnyai nemhogy visszaköszönhetnek, hanem itt vannak az előszobában, s nagyon nem lenne jó, ha az, ami létrejön, egy átláthatatlan keverék lenne.

Csáky Pál / fb-jegyzet

Cikkajánló

Missa Missio – avagy: misék ideje?

Nem volt kedvem végignézni azt az agóniát szeptemberben, amit az MKP produkált Rimaszombatban, így inkább …