Két alkalommal is felszólalt Csáky Pál, az MKP EP képviselője az Európai Parlament e heti ülésén. A hétfői, november 23-i szakmai ülés Európa biztonságpolitikai helyzetével foglalkozott, amely a november 25-i politikai vitát készítette elő.
„Vegyük észre, hogy a nemzetközi terrorizmus egyértelmű igyekezete napjainkban, hogy áttolják a konfliktusfelület egy részét Európába is, és éppen a karácsonyi ünnepkörben. El akarják bizonytalanítani, meg akarják félemlíteni ezzel Európa polgárait.
Nyugtalanít, hogy ebben a parlamentben is többen alábecsülik ennek a helyzetnek a komolyságát. Meggyőződésem, hogy Európa polgárai tetteket várnak tőlünk, s ezeket a döntéseket meg kell hoznunk, ha azt akarjuk, hogy a polgárok bizalma megmaradjon az Európai Parlament iránt. Most nem szabad a klasszikus politikai játszmákat játszani, ne az legyen a kérdés, hogy ki győz le kit, hanem az, hogy találunk-e ésszerű megoldásokat a kialakult helyzetre.
Az Európai Néppárt kidolgozott egy megoldási javaslatcsomagot, amely Európa polgárainak biztonságát hivatott növelni. Szeretném megkérni a tisztelt kollégákat, tanulmányozzák át ezt az anyagot, hogy annak elemeit mielőbb el tudjuk fogadni. Meggyőződésem, hogy ebben az irányban kell haladnunk, különben félő, hogy a politikai szélsőségesek szavára fognak hallgatni a polgárok” – hangsúlyozta felszólalásában Csáky.
Kedden, november 24-én a nemzetközi terrorszervezetekben harcolók elleni küzdelemmel és az európai radikalizációval szembeni fellépéssel foglalkozott az Európai Parlament.
„A legfontosabb, amit ki kell emelnünk ezzel a kérdéssel kapcsolatban az, hogy hangsúlyozzuk az európai együttműködés szükségességét és azt, hogy most tettekre, és nem magyarázkodásra van szükség. Be kell bizonyítanunk a polgároknak, hogy a demokrácia nem puhányságot és tanácstalanságot jelent, hanem képesek vagyunk cselekedni is a közös ügy érdekében.
Meg kell erősítenünk az Europol szerepét, az egyes országok rendőrségeinek és hírszerző szolgálatainak együttműködését, a válságövezetekből hazatérő „harcosokat” bíróság elé kell állítanunk, és biztonsági felügyelet alá helyeznünk. El kell végre vágni a nemzetközi terrorizmust finanszírozó csatornákat, a fiatalokkal kapcsolatban pedig hatékony oktató-nevelő programokat kell megvalósítanunk, hogy megelőzzük körükben az agymosást.
S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sajnos Európa nem tudja megfelelően kezelni a migrációs kérdést sem. Ez persze nem egyszerű feladat, be kell vallanom, hogy ez a téma megosztja közösségemet, a felvidéki magyar közösséget is. Pártom, az MKP a határozott politizálást támogatja, míg politikai vetélytársa, a Most-Híd nevű párt inkább az európai liberálisok és szocialisták álláspontját képviseli, és azt hirdeti, hogy Szlovákia legyen jó példa, fogadjon be muzulmán migránsokat az EU által leosztott kvótán felül is.
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a mostani szlovák kormány előszeretettel telepít migránsokat a szlovákiai magyarok által lakott régiókba. Ez ellen itt is tiltakoznom kell!” – hangsúlyozta Strasbourgban Csáky.
Felvidék.ma