Bizonytalan idők

(Kattintással nagyítható)
(Kattintással nagyítható)

Csáky Pál könyve teljes egészében elérhető a honlapon! Kiadta a Pro Futuro Hungarica p.t., Felelős szerkesztő: Dunajszky Rácz Éva, Nyomdai előkészítés: Oriskó Norbert, Nyomta: Print Invest Magyarország-H Zrt.

„Fülszöveg”: Huszonöt évvel az első szabad választás után bizonyára indokolt visszanézni arra az útra, amely mögöttünk van. És talán szükséges feltenni a kérdést önmagunk számára is, mi az, amit sikerült megvalósítanunk az álmainkból, és mi az, amit nem. Annak is a tudatában kell lennünk, persze, hogy a végső értékelést majd az utókor alkotja meg. Mi részesei voltunk a folyamatnak, s történelmileg ilyen rövid idő távlatából nem kerülhetjük el a szubjektív hatásokat sem, amelyek torzíthatják értékelésünket.

Tudósítás a könyvbemutatóról – itt.

Tartalom

 

Cikkajánló

Nézzünk szembe a történtekkel!

Ajjaj! Hektikus hét áll mögöttünk. Vannak, akik a remény hetének gondolták: most, visszatekintve rá, inkább …