Trianon most is él – kiállítás nyílt Esztergomban

A magyar-magyar kapcsolatokat erősíteni kívánó egyesület képviseletében Zoltai Dániel köszöntötte a június 28-i kiállításmegnyitó közel 100 érdeklődőjét, valamint Csáky Pált, Lomnici Zoltánt és Varga Istvánt.

Az első világháborút elindító szarajevói merénylet 100. évfordulóján rendezett Trianon-emlékkiállítást Esztergomban az alapítás előtt álló Ezredév Polgári Egyesület.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, a határon túli magyarok jogvédelme során tapasztalja, hogy a békekötés után létrejött államalakulatok a mai napig folytatják 1920-ban elkezdett politikájukat, minden eszközzel egységes nemzetállamokat akarnak létrehozni, és be akarják olvasztani a magyarságot.

Lomnici Zoltán kijelentette, a magyarságra kifejtett nyomás nem volt eredménytelen, mert Erdélyben és Szlovákiában összesen egymilliónál több magyart vesztettünk, akik a népszámláskor már nem vallották magyarnak magukat, a határon túli magyarság támogatásában ezért is nagy a mai politika szerepe.

Varga István úgy vélte, a külhoni magyarság megmaradásának záloga az autonómia, és szerinte az Európai Unió vezetőinek felelősségét is felveti, hogy képtelenek biztosítani azoknak a magyaroknak az emberi jogait, akik sohasem hagyták el szülőföldjüket, és 90 év elmúltával sem használhatják szabadon anyanyelvüket.

Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja EP-képviselője rámutatott: az emlékezés üzenete, hogy soha nem szabad magunkat megadnunk, soha nem szabad olyan helyzetbe kerülnünk, hogy önmagunknak ártsunk.

A megemlékezés hangulatához R. Kárpáti Péter és Maronka Csilla színművészek verssel, az Áldás együttes zenés műsorral járult hozzá. A rendezvényt Gazda József könyvismertetője követte, mely „Harmadik ág” címmel mutatja be 54 ország magyarságát.

Felvidék.ma

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …