Veszélyben a pozsonyi parlament?

(Fotó: Tomki Neměc)

Olvasom az egyik honlapon a talán költőinek szánt kérdést, elképzelhető-e, hogy tüntetők Pozsonyban is úgy betörjenek a parlament épületébe, mint történt az Washingtonban, a múlt héten. Nos, Szlovákia ebben a kérdésben kerek 30 esztendővel megelőzte az USA-t. 1990 őszén, szűk egy évvel a bársonyos forradalom után az akkori nemzeti főerő, a Matica Slovenská egy (volt?) STB-s ügynök, a Magyarországon született Jozef Markus vezetésével át akarta erőszakolni fasisztoid nyelvhasználati törvényét, amely „bez vynimky”, tehát kivétel nélküli szlovák nyelvhasználatot írt volna elő. A fő pozsonyi téren fura figurák éhségsztrájkoltak eme „nemes célért”, s komoly tüntetések sorozatával, komoly csőcselék-tömeg mozgósításával próbáltak nyomást gyakorolni a parlamentre. Végül is sikertelenül.

Részlet a készülő, A PENGE ÉLÉN című kötetemből:

„…Október 25-én este viszont még csak ott tartunk, hogy kb. hetvenezres tömeg őrjöng a Vármegye téren. Odakint már sötét van, a parlament ülését megszakítja az elnök, én kimegyek az előcsarnokba megnézni, hogy mi történik, néhány kollégámmal egyetemben, s azt látom, hogy bent sejtelmes félhomány uralkodik (később a belügyminiszter azt mondta, azért, hogy a bent lévők ne szolgáljanak nyílt célpontul, ha az – egyébként megerősített – ablakokon keresztül valaki be akarna lőni). A nagy, vastag fából készült bejárati ajtó zárva, sőt keresztrudakkal megerősítve. Az első emelettől lejjebb már nem engednek a rendőrök, az ajtó előtt egy méterrel beöltözött rohamrendőrök állnak sorfalat – ők fognák fel a tömeget, ha betörik az ajtót. Jó fél perc múlva azt látjuk, hogy egy szekerce éle áthatol az ajtón, s kintről kezdik szetverni a vastag faajtót. Minket hátra parancsolnak, a rendőrök vezényszóra gázálarcot vesznek fel, állítólag kinti ügynökeiktől azt az információt kapták, hogy valakik könnygázt akarnak bedobni az ajtórésen. Egyszer csak észreveszem, hogy két méterre mellettem állt a parlament illetékes bizottságának elnöke, Ladislav Pittner, aki pár nappal ezután belügyminiszter lett, s mellette az országos rendőrfőkapitány. Pittnerrel mindig is viszonylag korrekt volt a kapcsolatom, odasomfordáltam mellé, fiatal, zöldfülű képviselő, és azt mondtam neki: – Elnök úr, láttam itt, a tér sarkán délután két rendőrségi páncélozott járművet. Miért nem szorítják ki velük a tömeget legalább innen, az ajtó elől?
Pittner rám nézett, kicsit kivárt, majd azt mondta: – Tudja, kolléga, a rendőrfőkapitánynak is az a véleménye, hogy alig egy évvel az 1989 novemberében történt diákverés után érzékeny kérdés bevetni a rendőrséget civilek ellen. Majd egy pici csönd után hozzám hajolt:

– Meg az az igazság, nem vagyunk benne biztosak, hogy a rendőrök engedelmeskednének-e a parancsnak. A jelek szerint többen szimpatizálnak közülük a tüntetőkkel. De ne féljen – kacsintott rám -, most kaptuk a hírt, hogy a Kassáról átvezényelt osztag húsz perc múlva ideér. Akkor majd lépünk.

S tényleg úgy történt. A Kassáról áthozott, megbízható rohamosztag utána kiszorította a tömeget az ajtó elől. Nem volt egyszerű: sebesültjeik is voltak. Minket, képviselőket éjjel fél kettőkor mentettek ki a pincéken és a hátsó ajtókon keresztül. Zilált, megtépázott rendőrök álltal sorfalat, mögöttük még akkor is megjelent egy-egy üvöltöző tüntető, s dobott is felénk ezt-azt. Egy rendőrségi autóbusz várt az utca végén, azzal vittek el a szállásunkra, ahol szintén rendőrök vártak. Emlékszem, előttem František Mikloško, a parlament elnöke szállt be a buszba. Amikor leültem a busz ülésére, valamibe beleakadt a lábam. Rendőrségi pajzsok és rohamsisakok voltak ott, akár be is öltözhettünk volna rohamrendőrnek.

Közben történtek a dolgok más helyszíneken is. A szlovák közszolgálati tévé megváltoztatta a műsorát, s este fél tíz körül rögtönzött dialógust közvetített előben Vladimír Mečiar akkori miniszterelnök és Jozef Markuš akkori Matica-elnök között. Az volt az az emlékezetes vita, ahol Mečiar nagyon letörölte Markušt. Mi, magyar képviselők ezt még a parlamentben néztük, együtt ültünk egy nagy helyiség sarkában, s néztük a vitát. Közben Peter Zajac, a VPN egyik vezetője, a nyelvtörvényük szerzője, Peter Tatár, a VPN frakcióvezetője, A. Nagy László és Zászlós Gábor is odajöttek hozzánk, s diadalmas arccal kérdezték: – Hogy tetszik a dolog, fiúk? Ne féljetek, Mečiar már jó sínen van!

Nos, hogy ez mennyire reális értékelés volt, megmutatták a későbbi történések: Mečiar akkor is és később is a saját hatalmát féltette és védte. Itt van előttem Miklósi Péter Új Szó-beli interjúja az ominózus eseményekről a legilletékesebbel, Vladimír Mečiarral. Nézzük, mit mondott 1990. novemberében:

„… Mečiar úr, mit szól a korábban nagyhangúan magabiztos Szlovák Nemzeti Párt csúfos vereségéhez a novemberi helyhatósági választásokon?

– Nem mondhatok mást, mint azt, hogy ez csak a logikus következménye mindannak, amit a Szlovák Nemzeti Párt tesz: krízisbe hajtja a társadalmat és önönmagát, a pártot is. Mindez ennek a pártnak a belügye, az államnak addig nincs mit törődnie ezzel, amíg az SZNP törvényes eszközökkel hazardírozik az emberek rokonszenvével. E kudarc ellenben azt is mutatja, hogy Szlovákiában is rossz kártyára tesz, aki a nacionalizmust akarja meglovagolni. A többség ma már tudatosítja magában, hogy az indulatveszélyt gerjeszt és zsákutcába vezet. A korszerű társadalmakban egyszerűen nincs helye a gyűlöletszításnak. Amikor október 25-én azt a négyszemközti vitát folytattam Jozef Markušsal, akkor arra is felhívtam a figyelmet, hogy a demokratikus társadalmakat sohasem a többség ereje, hanem a kisebbségeknek tett ígéretek mértéke és hitele gazdagítja igazán. Az agresszivitás bármely formája – mind a többség, mind a kisebbség részéről – az emberi kapcsolatok megmételyezésének és a társadalmi széthullásnak egyik csírája. Mindaz, ami a nyelvtörvény ürügyén, valamint a helyhatósági választások előzményeként történt, már a nacionalisták kezdeményezte hatalmi harc kicsúcsosodása volt. Olyannyira, hogy a hatalomátvételre kész körök a Szlovák Nemzeti Tanács által meghozott törvények megtagadására, a szlovák kormány lemondására, polgári engedetlenségre és általános sztrájkokra mozgósítottak. Nyílt titok az is, hogy a Matica vezetőségéből többen mindmáig a szlovákiai nacionalista pártok képviselőivel tárgyalgatnak, és akik nem kívánnak velük egy húron pendülni, azokat be se engedik a tárgyalásokra. Az efféle megbeszélések aligha szolgálhatják a Matica slovenská igazi érdekeit.

– Miként látja az október 25-én kezdődött és hosszú hetekig tartó éhségsztrájkot?

– A legelső pillanattól kezdve nem értettem egyet az éhségsztrájkot kezdeményezőkkel. Azután pedig végleg elítéltem őket, amikor kiderült, hogy a többségük csalt és csupán színlelte az éhezést. Becstelen trükkel akarták befolyásolni a közhangulatot.

– Kérem, ne haragudjon a tamáskodásért, de honnan származnak az információi?

– Azoktól az orvosoktól, akik a vizeletmintákat vették tőlük. Sőt! Mint utólag kiderült, a szlovákiai csúcsintézmények egyike egyenesen utasította a pozsonyi városházát, hogy ne csak autóbuszt és ízesített teát biztosítson az SZNT épülete előtt, hanem virslit is. Ez eléggé aljas módja az éhezésnek.”

Vladimír Meciar későbbi pályáját figyelve meglepő amit mond, ugye? Egy év múltán viszont már vígan használta a nacionalisták szolgálatait. …”

Cikkajánló

ERZSI, csupa nagybetűvel

Lehet-e, szabad-e pörölni a Teremtővel, ha az ember egymás után kapja a rossz híreket olyan …