Ez a csőd éve volt…

A pozsonyi vár (Oriskó Norbert felvétele)

Elismerem, a cím akár kínrímnek is felfogható, sőt, azon se csodálkoznék, ha Fecó éjfélkor átnyúlna a másik dimenzióból és megcibálná az üstökömet a plágium miatt. Igaza lenne, mert az eredeti úgy hangzik: ez a csönd éve volt… De hadd tegyek rá akkor még egy lapáttal: ez a csöndes kudarc éve volt…

Igen, arra gondolok, hogy egy évvel ezelőtt valósult meg Szlovákiában az utolsó parlamenti választás, s az sok negatívumot hozott nekünk. Most, egy év után egyet tehetünk: nyugodtan átgondoljuk azt, ami történt, s megpróbálunk a hibákból tanulni is. Egyetlen céllal, hogy lehetőség szerint ne kövessük el őket újra.

Meglátásom szerint öt kérdéskörrel kell foglalkozni sürgősen. Az első az országos és a nemzetközi szint. Ennek az a lényege, hogy egy évvel ezelőtt nem csupán a parlamenti képviseletünket vesztettük el, de elvesztettük politikai súlyunk maradékait is. MEGSZŰNT A KOMOLYAN VEHETŐ, ORSZÁGOS SZINTŰ SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIZÁLÁS, ami itt az elmúlt 12 hónapban folyik, nem az. Ezt külföldön, a magyar glóbuszon is így látják, a külhoni magyar politikai szervezetek közül az RMDSZ és a VMSZ maradt az első kategóriában, abban, ahol a résztvevőket komolyan kell venni. Ez a megállapítás nem bántás és nem kritika: tény, amelyet lehet megpróbálni ignorálni, de azzal az, aki ezt teszi, csak magát teszi nevetségessé. Ezzel kapcsolatban egy dolgot lehet és kell tenni: visszaszerezni a potenciált. Ahhoz viszont máshogy kellene viselkedni, mint az elmúlt 12 hónapban láttuk – erről bővebben lejjebb.

A második fontos téma az okok megnevezése. Ismét csak nem azért kell erről szólni, hogy bárkit bántsunk, hanem azért, hogy ha tisztán látjuk a múlt hibáit, ne kövessük el azokat ismét. Az utóbbi időben ugyanis visszatért a közbeszédbe két hazug mantra. Az első: a nagy összeborulást az MKP és a Most-Híd között tavaly Budapest tiltotta meg. Nos, ez egy egetverő hazugság, ezt minden járási MKP vezetés meg tudja erősíteni: a korrekt együttműködést a Most-Híd csalfa javaslata hiúsította meg azzal, hogy olyan MKDSZ-MKP-MostHíd konstrukciót javasoltak, ahol az MKP bármikor kijátszható, leszavazható lett volna. Hogy miért fogadta ezt el a tárgyalóasztaloknál az MKP küldöttsége, azt tőlük kell megkérdezni, de tény, hogy az MKP összes járási elnöksége elutasította ezt.

Nos, megint álljunk meg egy pillanatra: ha most valaki a fenti bekezdés alapján a folyamat részleteiről kezd vitát, nagyon mellé csúszik. A ki-kinek-mikor-mit és mit nem-féle vitának semmi értelme. Egy megállapítás kitisztázása szükségeltetik: kint vagy bent történt-e a hiba? Világos-e mindenkinek, hogy a szlovákiai magyar politika azért jutott ide, mert egyik része, a Most-Híd, részévé vált egy olyan erkölcstelen maffiaállam kiépítésének, amelynek mélységeitől naponta elborzadunk. S még az újságíró meggyilkolása után (akkor, amikor már Kalinák és Fico is lemondott!) sem talált magában annyi erőt, hogy a bűzlő hajóról lelépjen – valószínűleg azért nem, mert akkor még nem voltak a számláikon a províziók. Aki tehát emiatt 2021-ben is Budapestre kíván mutogatni, az az én szememben gyanús, mert úgy gondolom, hogy azzal a saját kétszínűségéről akarja a figyelmet elterelni. Ha az érintettek ezen a ponton nem néznek szembe egyértelműen a valós hibákkal és torzulásokkal – tehát a saját felelősségükkel, akkor azt sejtetik, hogy azokat alkalomadtán újból elkövetnék. S hazudnak az embereknek, azt sugallván, hogy mi bévül, a szlovákiai magyar közösségen belül mindent jól csináltunk, csak az a rossz Budapest akadályozott meg abban, hogy sikeresek legyünk. Nos, ez egyértelmű hazugság, s ha ezen a ponton bárki az árkok betemetéséről kezd el szónokolni a fentiek tisztázása nélkül, akkor tudnia kell, hogy ezzel hozzájárul az emberek megtévesztéséhez. A 2009 óta tapasztalható MKP-s kiállás lényege ugyanis az, hogy mára a legmagyargyűlölőbb szlovák sem mondhatja, hogy az összes magyar közéleti személyiség korrupt, megvehető és kiszolgálta Ficot és Kalinákot. A közösség jobb része tiszta maradt, s ez érték, amelyre vigyázni kell.

A harmadik téma a hatalomhoz, a kormányhoz való viszony. Azt hiszem, mára világossá vált, hogy Duray Miklós tavalyi értékelése Matovičról – Matovič egy államférfi! – irreális volt csakúgy, mint Berényi József politikai fedezet nélküli lelkendezése arról, hogy Matovič mennyire nyitott a magyar kérdések megoldása ügyében. A Csemadok sem jutott tovább egy furcsa ebédnél a kormányhivatalban, mindabból, amiről lelkendezve szóltak – törvény a Csemadokról, kisebbségi hivatal, külön támogatások stb. – semmi nem lett. Nos, hogy világos legyen, miről beszélek: ismét nem azért írom ezeket ide, hogy bárkit froclizzak, hanem azért, mert ki kell alakítani egy stratégiát a hatalom lépéseivel kapcsolatban, amit lehetőség szerint minden magyar politikai és társadalmi aktőrnek EGYSÉGESEN kellene követnie. Mára azt hiszem, világos, hogy az MKP tavalyi elnökségének hozzállása volt a helyes, akik egy memorandumban hívták fel Matovič kormányelnök figyelmét arra, hogy itt konkrét megoldandó problémák vannak. Az akkori reagálás már mutatta azt, hogy nem igazi az irányunkban megnyilvánuló mosoly, de a helyzet most kezd igazán komollyá válni. A történelemben az egyik legnagyobb veszély az, ha felkészületlen emberek jutnak hatalomhoz, s ráadásul ők akarnak nagy reformerekké válni. Meglátásom szerint nagyon nyugtalanító, ami az Oktatásügyi Minisztériumban és a Belügyminisztériumban készül, s nem gerjeszt bizalmat az a kaotikus szél sem, amely az egész kormánykoalícióból árad. Résen kell lenni, ez nem az az időszak, amikor az egyes pártocskák szólót játszhatnak. Attól tartok, hogy bonyolultabb idők jönnek.

Nézzük a negyedik kérdést – bár azt hiszem, ez örökzöld téma marad, sokak naivitásának, butaságának kiáltó ablaka. Ám megkerülhetetlen, hogy megkérdezzük: szembenézett önmagával bárki is, aki tavaly, tavalyelőtt az iránt lelkesedett, hogy majd a szlovák politikai pártok és szlovák politikusok fogják jól kezelni a mi ügyeinket? Esetleg jobban, mint mi magunk? Šimečka meg a többiek… Tudom, hogy a legnehezebb elismerni, hogy „tévedtem”, de ha ez nem történik meg, akkor jövőre, az újabb választások alkalmával tényleg becsukhatjuk a boltot!

Az ötödik kiáltó probléma erkölcsinek tűnik, de lényegi ez is. A szlovákiai magyar politikai térfélen a versengés mindig is érezhető volt, s ha abban nyilvánult meg, ki tud jobb, hatékonyabb megoldásokat konkrét problémákra, akkor az még üdvösnek is volt mondható. Az elmúlt 12 hónapban azonban azt látjuk, hogy bizonyos emberek és csoportosulások közvélemény-kutatásokat vesznek meg saját maguk és csapatuk fényezésére. S nagyon nevetségesek azok a torz eredmények, amelyeket eme simlizés után nyilvánosságra hoznak, semmit nem érnek. Ám a másik módszer, az egymással szembeni alattomos trollkodás még gyomorforgatóbb. Mindezeket azért kellene csírájukban kiirtani, mert hazug, torz pályáról szólnak: nem az lesz a legsikeresebb, aki a legtehetségesebb és dolgozik a közösségért, hanem az, aki a legjobban tud simlizni, másokat lejáratni. Nos, tavaly, a parlamenti választás kampányában az MKÖ berkeiben jelen volt ez az egymással szembeni, öncélú versengés, és több kárt okozott a csapatnak, mint hozott hasznot bárkinek a listán.

Nos, eltelt 12 hónap, s nem tudjuk, mennyi maradt az előrehozott választásig. Nem trükközni, hanem dolgozni kellene, szolgálni közösségünk ügyeit. Kihívás van elég!

Csáky Pál
(fb-jegyzet)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …