Nyelvháború

Valahol paranoid dolog, hogy egy nemzeti többség fél a kisebbségtől. Figyelmeztető az is, hogy tíz hónappal a bársonyosnak mondott forradalom után valakik mások nyelvi jogainak korlátozásában látják az előrehaladás irányát.

Attól tartok, hogy akik most nyelvtörvényért kiáltanak, a saját kicsiségüktől félnek elsősorban. És bizonyára zavarja őket a saját, nem tiszta lelkiismeretük is. Nem tudnak mit kezdeni a több mint félmillió magyar jelenlétével Szlovákiában, akik közül egyiket sem kérdezték meg annak idején, melyik országban akar élni. Most épp nyelvtörvénnyel igyekeznek csökkenteni ezen polgárok lehetőségeit: az úgynevezett maticás nyelvtörvényjavaslat a szlovák nyelv hegemóniáját akarná kiterjeszteni a nyilvános lét minden szegletére. „Szlovákiában kivétel nélkül csak a szlovák nyelv használandó” – hirdetik az úgymond szabad és demokratikus Szlovákiában. Amely épp ettől válna nemzeti diktatúrává. Olyan társadalommá, ahol az Amerikában a saját elméletét németül előadó Einstein még kapus sem lehetne egy egyetemen.

Teszik mindezt hazugságok sorát felvonultatva, mételyezve ezzel a társadalmat. Tömegtüntetéseket szerveznek, éhségsztrájkolnak úgymond a szlovák nyelv védelmében, amelyet Szlovákiában nem fenyeget senki és semmi. Kivéve talán a saját pongyolaságukat – ugyanis azt még a jobb érzésű szlovák publicisták is leírták, hogy a legcsúnyábban, a legtöbb tájszót alkalmazva éppen a magukat nemzetinek kikiáltó képviselők beszélnek. S a legtisztábban a magyarok: ezt is a szlovák nyelvészek állapították meg, tekintettel arra, hogy a magyarok tanulmányaik során éppen az irodalmi szlovák nyelvet sajátították el. S persze, hazugság az éhségsztrájk is, hiszen szintén csak az élelmesebb szlovák újságírók rántották le a leplet arról, ahogy éjjelenként buzgó kollégáik kolbászt és messze illatozó szilvapálinkát csempésztek éhségsztrájkot imitáló kollégáik sátrába.

S itt van az asztalon a másik javaslat is, a mérsékeltebb, amellyel állítólag Havel elnök is egyetért. Csak hát az is azt akarja szabályozni, ami törvénnyel szabályozhatatlan. A nyelv élő fluidum, szabadságra van szüksége. S ha már védeni akarja bárki, az amerikanizmusoktól védje, ne a magyaroktól.

Az is egyértelmű, hogy politikai játszmáról van szó. A magát demokratikusabbnak hirdető kormánykoalícióval szembeni provokációról. Nem bennünket védett tehát a nacionalista Markušsal szemben Mečiar miniszterelnök, hanem a saját hatalmát. Rájött, mennyire veszélyes lehet a februári politikai játék megismétlése, amikor Ján Budaj népvezérrel szemben azt húzták ki legerőteljesebb politikai kártyaként, hogy azért nem lehet a parlament elnöke, mert állítólag magyar gyökerei vannak.

Nem jó irányba megy ez az ország, ha ilyen primitívségekkel lehet manipulálni az embereket. Mi, nem lévén a kormánykoalíció tagjai, akár mosolyoghatnánk is az egészen, a mi hatalmi pozícióinkat nem érinti ez a huzavona.

Érint azonban valami sokkal fontosabbat: a jogainkat. Nem mindegy tehát, hogy milyen vége lesz ennek a küzdelemnek. Nem mindegy, hogy a gyerekeink beszélhetnek-e majd magyarul szülőföldjükön. (1990)