Dél-Szlovákiai városka főutcája, vasárnap délután. Magyar jellegű város, a városkában a magyarok aránya még ma is meghaladja a 30 százalékot. A délután csöndes, verőfényes, sok ember van az utcán.
Bővebben »Néhány mondat Molnár Imréhez – kitüntetése ürügyén
Látod, öregem, így megtréfál az élet bennünket is. Mert amikor már oda jutunk, hogy egymást tüntetjük ki, s egymásról mondunk laudációkat, az menthetetlenül egyet jelent: az idő múlását. Azt, hogy bekövetkezendő félben van az, amiről eddig csak viccelődtünk: öregszünk. Ennek ellenére – vagy ezzel együtt – az is fontos, hogy …
Bővebben »János érsek
Hosszú idő után magyar gyökerekkel is bíró püspök-érsek ül újra Nagyszombatban, az egyházmegye élén. Az első magyar reakciókat két, egymással szembenálló csoportra lehet osztani. Az első fedezet nélkül, zsigerből üdvözli e tényt, a másik – az előzményekre való utalással elsősorban – elutasítja. Magam, aki némileg több információval rendelkezem a dologról, …
Bővebben »Előre nézni!
(A dunaszerdahelyi, ünnepi MKP-kongresszuson elmondott beszéd szerkesztett változata – videó is) Tisztelt Egybegyűltek! Tizenöt éves az MKP. Van, aki azt kérdezi, egy parlamenten kívüli párt mit ünnepel ezen. Legyen csendben, örüljön, hogy él. Örüljön, hogy túlélte az eddigi zűrös időszakokat.
Bővebben »Jancsi elment
Nem jó időszak ez a mostani: sokan hagynak itt minket olyanok, akik értékes emberek voltak, s akiknek lehetne még dolguk idelent. Duka Zólyomi Árpád és Ág Tibor halálhíre között jött a megrázó hír csütörtökön: a pozsonyi ferencesek kolostorában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kubovics János is.
Bővebben »Palachok igaza
Van egy film, amelynek láttán még mindig a hideg futkározik a hátamon, pedig már sokszor láttam. Nem játékfilmről van szó (közöttük is van sok kedves és értékes, amely máig rabul ejt), hanem egy filmhíradós dokumentumról. Lényegében egy propagandafilmről, amely azt mutatja be, hogyan zajlott a nagy felvonulás 1957. május elsején …
Bővebben »István tekintete
Szent István ünnepe nem csak a büszkeségre, belső tartásunk megerősödésére ad okot, de önvizsgálatra is késztet. Hogyan sáfárkodunk azzal az indíttatással, amelyet ő adott nekünk. Ha ugyanis eldobjuk magunktól nemzetünket, megtagadjuk kötődéseinket, azzal az ő művén is csorbát ejtünk.
Bővebben »Kálmán bácsi
Janics Kálmánra emlékezni nem egyszerű feladat. Persze, elemezni lehet a látható felszínt, az írásait, a nyilatkozatait, a politikai tetteit. Meggyőződésem azonban, hogy mindez nem ad igaz képet sem Kálmán bácsiról, sem a korról, amelyben élt, de arról a generációról sem, amelynek tagja volt. Mindez csak felszínes információkkal szolgálhat. Kálmán bácsi …
Bővebben »Szellemiség
Rendszeresen olvasom a Lidové noviny honlapját, a cseh sajtó színvonala vonz. Persze nem hibátlan, s korántsem ideális terület ez, de Európa keleti felében mégis csak az egyik legjobb. Publicistáiktól, íróiktól, filozófusaiktól esetenként sokat lehet tanulni. Mint ahogy politikusaik, gazdasági háttérembereik (kmotři) szolgálnak bőven elriasztó példával is. (Legutóbb pl. Klaus volt …
Bővebben »Egy illúzió vége
A sorsnak igaza van: semmilyen következetlenség nem maradhat büntetlenül. Ha már ugyanis eldöntöttem, hogy a nyáron – a három ifjúsági tábor kivételével – nem foglalkozom politikával és nem írok publicisztikát, annak úgy is kellett volna maradnia.
Bővebben »
Csáky Pál Csáky Pál honlapja