István tekintete

Szent István ünnepe nem csak a büszkeségre, belső tartásunk megerősödésére ad okot, de önvizsgálatra is késztet. Hogyan sáfárkodunk azzal az indíttatással, amelyet ő adott nekünk. Ha ugyanis eldobjuk magunktól nemzetünket, megtagadjuk kötődéseinket, azzal az ő művén is csorbát ejtünk.

Ünnepelni tehát csak őszintén szabad. Az őszinteség alaptétele pedig az is, hogy nyíltan szembenézünk helyzetünkkel, gondjainkkal.

Negyedik éve él belső megosztottságban a szlovákiai magyarság. Az 1998-2009 közötti időszak sok érdekes helyzetet teremtett a szlovákiai magyar közélet számára (8 évig kormányzati jelenlétet, majd utána egy jelentős zuhanást az első Fico-kormány idején), ám egy dolog biztos volt a felvidéki magyarok számára: van egy viszonylag erős politikai képviseletük, amely kormányzati pozíciókból is, de ellenzéki szerepkörből is védi a közösséget, törődik a magyarok dolgaival, ergo: nyugodtabban alhat a szlovákiai magyar.

2009-ben ez a helyzet romlott el. A vegyespárt megalakulása megosztottságot hozott a családokba, a munkahelyekre, a helyi és regionális önkormányzatokba, a mindennapi élet száz fontos területére. Ma sajnos az a jellemző a szlovákiai magyarokra, hogy kérdőn tekintenek egymásra, ki melyik táborhoz tartozik, miért kérdezi, amit kérdez, s mi lehet ezzel a célja. A két párt helyi képviselői éles harcot folytatnak számos önkormányzatban, ezek közül a dunaszerdahelyi és a komáromi egymásnak feszülés a legszembetűnőbb. A legrosszabb hozadéka ennek az állapotnak az, hogy az energiákat fölösleges belső küzdelmekre pocsékolja el, s közben a közösség csak sodródik és annak ügyei csak panganak. Az oly kívánatos összeszedettség és akcióképesség helyett a közösségi élet csak szürkén, csendesen csordogál, mint volt az a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben.

Változás sajnos nem várható 2013-ban, de 14-ben sem. Három fontos választás vár ránk ebben az időszakban (megyei, európai parlamenti és helyhatósági), s ez a helyzet nem éppen együttműködésre, hanem inkább versengésre csábítja a két pártot. Ha most a kedves Olvasó felsóhajt és azt mondja: magyar átok, csak részben van igaza. Két fajta világlátás összeegyeztethetetlensége az, amely egymásnak feszül.

Köztudott, hogy a szlovákiai magyar közélet 1920 óta két nagy csoportra osztható. Az első azt vallja, hogy meg kell felelni a szlovák (csehszlovák) elvárásoknak, s ezért némi gazdasági és pozíciós ellentételezéshez jutni. Ez volt a filozófiája a két háború közötti aktivista pártoknak, ez a szocializmus idején a kommunista pártban aktivizálódó magyaroknak, s ez a kilencvenes években a magukat liberálisnak mondó FMK-tagoknak.

A másik oldal is együtt akar működni a többséggel, természetesen, de ahhoz előfeltételnek a közösségi jogok garantálását, a szabad élethez és a fejlődéshez szükséges feltételek megteremtését tartják szükségesnek. Ez a két vonulat persze jelen volt az egységes MKP-ban is, ám ott 11 évig sikerült kezelni a belső egyensúlyt. A kérdés 2007 után vált élessé, miután az elvi politikát hirdető tábor szerzett többséget a pártban. A másik vonal ezt nem fogadta el és egy új, nem magyar pártot, hanem egy vegyespártot alapított.
Ismerve ezt az antagonisztikus ellentétet és látva azt, hogy a közelgő választás-sorozat inkább versengésre fogja sarkallni a két pártot, elmondható, hogy 2014-ig a helyzet bizonyára nem fog változni. A frontvonalak inkább keményedni fognak, mint puhulni.

A kabátot 2015-ben lehet lesz majd újragombolni, akkorra azonban ez szükségesnek látszik.

Az alapelvárás egyértelmű: magyar fejjel, a magyar közösség érdekeinek megfelelő útkeresés. Ne feledjük: mindannyian felelősök vagyunk azért, mit hagyunk az utódainkra.
Az asszimilációt elősegítő szlovmagyar ideológiát pedig oda kell dobni, ahová való: a szemétre.
 
Készült a Prágai Tükör számára.

Cikkajánló

ERZSI, csupa nagybetűvel

Lehet-e, szabad-e pörölni a Teremtővel, ha az ember egymás után kapja a rossz híreket olyan …