Az állatok agyműködését tanulmányozó tudósok azt írják, hogy egy átlagos pocoknak kb. húszezerszer kell megismételni egy helyzetet, amíg rájön, melyik a helyes út. A kísérleteket úgy végzik, hogy egy viszonylag egyszerű labirintus egyik végébe az ételt, a másikba az állatot teszik.
Bővebben »Zrínyik és vadkanok
Négy éve tartó törés terheli a szlovákiai magyar társadalmat, nyugtalanítja a felvidéki magyar lelkeket. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a folyamat civilizációs küzdelem-volta mellett megmaradásunk alapkérdése is.
Bővebben »Csend és lélek
Nézem az arcot és azt firtatom, miben más, mint egy mai ember arca. Mi az, amit ez a félezer éves alkotás úgy hordoz magán, hogy az ma is üzenetként értelmezhető. Az, hogy a mester keskenynek, szinte természetellenesen hosszúkásnak ábrázolja, érthető: a késői gótika eme egyértelmű lenyomata akár korrajz is lehetne …
Bővebben »Vörös Dél
Nézem a térképet, Szlovákia tegnapelőtt nyilvánosságra hozott térképét, amelyen az új, kedvezőtlen munkanélküliségi adatokat tüntették fel vizuálisan is. Minél vörösebb, annál magasabb a munkanélküliség: a „király”, a szinte már lilába hajló, bíbor színű Rimaszombati járás (35,59 százalékos „eredménnyel”).
Bővebben »Visszafordítható?
Véget értek az ünnepek, véget a lazább életvitel, a fogadkozások, a társadalmilag elvárandó (politically correct) megnyilvánulások, s lassan lecsengenek a 2013-as évvel kapcsolatos elvárások elemzései is. Számunkra is időszerű hidegebb fejjel, tárgyilagosan megnézni, hol tartunk, milyen kihívások várhatnak ránk az új évben. Természetes, hogy a szlovákiai magyar mikrotársadalom tagjaiként mi …
Bővebben »Két mozgalmas évtized
Húsz évvel ezelőtt jött létre a huszadik században a második szlovák állam. Története iskolapéldája annak a tézisnek, hogy nem csupán az állam létrehozatala a nagy feladat, hanem a működtetése legalább olyan nagy kihívás: milyen életminőséget képes garantálni polgárai számára.
Bővebben »Sírni szabad – de nem érdemes
Ezekben a hetekben sokan Csehszlovákia elmúlására emlékeznek. A csehek bizonyára joggal: 1918-ban létrejött egy olyan államuk, amely kiemelte őket a monarchiabeli anonimitásból és a közép-európai térség egyik fontos országává tette őket. Az már más kérdés, hogy az első világháború végén létrejött ország egyfajta švejki együgyűséggel önmagát túlontúl csodáló, határaiban túlkalibrált …
Bővebben »Karácsony ereje
Még rohannak körülöttünk az emberek, ajándékokat vásárolnak, fogyasztási cikkeket, élelmiszert, innivalót – talán azért, hogy megnyugtassák magukat, nem lesz szegényes a karácsony az idén sem, jól érzi majd magát együtt a család, a rokonság, ajándékot is kap mindenki, mintegy engedelmeskedve a fogyasztói társadalom normakényszerének.
Bővebben »Címeres furcsaságok
Gyakran mondogatjuk, zavar van a felvidéki magyar fejekben. Most – ezt bizonyítandó – néhány olyan történetet szeretnék elmesélni, amelyekbe személyesen botlottam bele az elmúlt hónapokban. A neveket igyekeztem megváltoztatni, ugyanis nézetem szerint nem a konkrét személy, hanem a jelenség a fontos – és remélem, elgondolkodtató.
Bővebben »Nem szabad sodródnunk, deklasszálódnunk!
Felszólalás a Magyar Közösség Pártja tisztújító kongresszusán. (Kürt, 2012.12.08.) Hölgyeim és Uraim! Itt vagyunk Kürtön, ebben a szép kultúrházban, örülünk egymásnak, döntéseket mérlegelünk, testületeket hozunk létre – ám ez pár óra múlva befejeződik, s ebből az inkubátor-melegségű teremből visszatérünk majd a valós életbe. S ha ott esetleg megkérdezik tőlünk, mivel …
Bővebben »
Csáky Pál Csáky Pál honlapja