Az MKP-nak új energiákra van szüksége

Csáky úr, az MKP ezekben a napokban emlékezik megalakulása 15. évfordulójára. Az MKP elnökségében Ön az egyedüli, aki a párt és elődpártjai küzdelmeit a kezdetektől végigharcolta. Milyennek látja ezt az utat?

Én erős antikommunista családból származom, s nem véletlen, hogy a Nemzeti Emlékezet Hivatala dokumentumai szerint is a volt szocialista rendszer az ellenségének tartott, 18 hónapig megfigyelt személy is voltam. Az egyetemet Csehországban végeztem, ott építettem ki kapcsolatokat a cseh másként gondolkodók felé, ott találkoztam kétszer Václav Havellal is. Magyarországi másként gondolkodókkal is sikerült kiépíteni kapcsolatokat, a lévai Csemadokban gyakran megfordultak olyan személyiségek, akiket az akkori csehszlovák rendszer (de legtöbbször a magyar sem) nem látott szívesen. Az is igaz, hogy 1989. november 18-án magam is ott voltam az azóta híressé vált vágsellyei összejövetelen, s később, Tóth Károlyék lakásán a Független Magyar Kezdeményezés megalapításában is részt vettem. Ez a politikai szervezet volt az első nem kommunista szervezet a volt Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Nemsokára azonban kezdett világossá válni, hogy az FMK kezdi felvenni egy liberális párt kontúrjait. Mivel úgy gondoltam, hogy egy keresztény-konzervatív néppárt jobban meg tudná szolítani a szlovákiai magyar közösséget, magam is aláírtam (Püspöki Nagy Péter, Gyurgyík László és Janics Kálmán társaságában) azt a felhívást, amely keresztény klubok és keresztény irányultságú mozgalom létrehozatalára szólította fel az embereket. 1990 márciusában tehát aktívan részt vettem azon az összejövetelen is, ahol a volt MKDM megalakult. Ebben a mozgalomban dolgoztam azután különböző posztokon 1998-ig.

Igaz, hogy a Magyar Koalíció Pártja „keresztapja“ lényegében Vladimír Mečiar?

Bizonyos fokig igen, de én finomítanám a képet, s hangsúlyozni szeretném, hogy a pártegyesüléshez két oldalról érkezett az impulzus. Az igazság ugyanis az, hogy a szlovákiai magyar közösségben, de  a szlovákiai magyar politikusok között is az elejétől fogva voltak olyanok, akik az egységes párt kialakítását szorgalmazták. A volt Együttélés Politikai Mozgalom politikusairól és támogatóiról van szó elsősorban, de nem kizárólagosan. 1998-ig azonban ezek az elképzelések mindig ellenállásba ütköztek. 1997-ben  a Vladimír Mečiar által uralt szlovák parlament megváltoztatta a választási törvényt úgy, hogy az izolált kis pártocskáknak nem volt esélyük a parlamentbe kerülésre az 1998-as választásokon, de erősen szigorodtak a feltételek a koalíciók számára is. Ez a lépés valóban erős ösztönzést jelentett a pártegyesítés irányában.

Az emlékezők azt mondják, hogy néhány lépésben az Ön szerepe is fontos volt.

Kollektív munka volt a pártegyesítés, bár valóban voltak olyan fázisok, amikor szükség volt az egyéni kezdeményezésekre. Nekem két olyan lépésem volt, amely komolyabban befolyásolta a történéseket. Az első az volt, amikor a volt MKDM intellektuálisan a volt MPP (Magyar Polgári Párt, az FMK utódpártja)  rabjává vált. Az MPP-MKDM tandem maga alá akarta gyűrni az Együttélést és diktálni akart. Én akkor kidolgoztam egy paritásos elven alapuló megoldást, amit odaadtam mindhárom pártnak. Ennek a tartalma fontos nyomvonallá vált a pártegyesítés folyamán. Tény, hogy az MPP és az MKDM több politikusa megorrolt ezért, de nem tehettek semmit, mert ha az MKDM-ben szavazásra bocsátottuk volna a dolgot, elvesztették volna a szavazást. Így inkább elfogadták a javaslatot. A második „keresztbe húzás“ pedig akkor következett be, amikor az MKDM Galántán átalakult MKP-vá, ebben is szerepem volt, a sajtótájékoztatón is én jelentettem be a döntést. Igen, jól hallja: az egyik elődpárt egyoldalúan átalakult a Magyar Koalíció Pártjává. Ez sem tetszett mindenkinek, ez főleg az Együttélés tagjainak nem, de az MPP sem rajongott érte. A dologban azonban volt logika. Attól tartottunk ugyanis, hogy Mečiar belügyminisztériuma nem fogja bejegyeztetni az új, egységes pártot a választások előtt, s így az nem is indulhat majd a választásokon. Ezt kikerülendő tettük  meg a fenti lépést: a három párt közül az egyik átalakult az új párttá, s miután azt törvényesen bejegyezték a belügyminisztériumban, utána ebbe a pártba lépett be az Együttélés, majd fogcsikorgatva az MPP is.

S utána Önök együtt szárnyaltak és buktak Dzurindával.  

Én egy picit másként fogalmaznék. 1998-ban közös platformot találtunk a demokratikusabb szlovákokkal abban, hogy Szlovákiát visszahozzuk a demokrácia keretei közé, illetve helyrehozzuk az ország szétzilált gazdaságát. Nagyon fontos decentralizációs lépéseket is meg kellett tenni, és sok tennivaló várt bennünket az emberi jogok és a kisebbségi jogok törvényi garantálása terén is. Ez utóbbi kapcsán némi malíciával jegyzem meg, hogy én úgy váltam Szlovákia miniszterelnök-helyettesévé 1998-ban, hogy közben nyílt perem volt az országgal a strasbourgi emberjogi bíróság előtt a kétnyelvű bizonyítványok kérdésében. Bizony így volt: ma már sokan hajlandóak megfeledkezni arról, hogy a mečiari-slavkovskái-slobodníki gyakorlatból kellett elindulnunk. A fiatalabb generáció nem is tudja, miről beszélek, s talán így van ez jól, de a tények attól tények maradnak. A pert meg is nyertem volna az európai bíróság előtt, csak a sors időközben egy olyan grimaszt produkált, hogy Ftáčnik oktatási miniszterrel én magam is társfelelősévé váltam a kisebbségi oktatásügynek, s így 1999 elején meg is változtattuk a törvényt. A beadványt utána visszavontam, mivel okafogyottá vált.

Milyen volt Szlovákiában magyar kormánytagnak lenni?

Nem öröm, kétszer is le akartak váltani az első időszakban, a másodikban már csak egyszer, de nem sikerült. A nacionalisták szemében tüske voltam, s örülök neki, hogy 2006-ra kormányzati teljesítményünk elismerést váltott ki. Nem azt mondom, hogy fényes volt, azt sem, hogy hibátlan, de magyar szívvel is vállalható.
Az első Dzurinda-kormány heterogén volt, jobb-bal oldali koalíció. Ott az SDK – majd SDKÚ – stratégiai partnerévé váltunk, stabilizáltuk a kormányt a posztszocialista SDL-SOP blokk ellenében. Számunkra az első ciklusban az egyértelmű prioritás az volt, hogy ne bukjunk meg. Bizonyítsuk be mindenkinek, hogy az MKP kormányzóképes, komoly párt. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, s azok a törvények, amelyeket akkor kiharcoltunk, máig az önkormányzatiság és a magyar okatásügy pilléreit jelentik. Azt sem feledhetjük, hogy jelentős lépések történtek akkor a mezőgazdaság területén, Harna István miniszter úrral akkor teremtettük meg a regionális politika pilléreit, s az anyanyelvhasználat terén is több olyan törvényt fogadtunk el, amelyek máig érvényesek. Az már persze egy másik – sokkal szomorúbb – kérdés, hogy a felvidéki magyarok egy része nem él ezekkel a jogaival.
A második Dzurinda-kormány lényegében egy kisebbfajta csoda hatására került hatalomra. Kis többsége volt csak a parlamentben, ugyanakkor az MKP ebben a koalícióban a második legerősebb párt volt. A viszonyok akkor eléggé megváltoztak: Dzurinda, aki az első kormányban kiegyensúlyozó szerepet próbált játszani – ám ezért a sajtó és az elemzők gyakran határozatlansággal vádolták meg őt -, most úgy érezte, eljött az ő igazi deje. Hatalmi játszmákba fogott a saját pártján belül, de velünk szemben is. Az eredmény a koalíciós többség gyors lemorzsolódása lett. Dzurinda nehéz helyzetbe került, de akkor magam is a koalíciós stabilitás oldalán álltam. Akkor, egy nehéz helyzetben, végre építkezni tudtunk, sok mindent meg tudtunk csinálni, mert a kormánypárti partnereknek szükségük volt ránk. Azt hiszem, a második Dzurinda-kormány időszaka Szlovákia eddigi legjobb kormányzása volt, az ország gazdaságilag is megindult felfelé, s magyar szempontból is akkor sikerült a legtöbbet elérnünk.

Tudna konkrétumokat is mondani?

Hogyne. Sorolhatnám, de a legnagyobb siker kétségkívül a Selye Egyetem létrehozatala. Magam írtam a törvény első változatát egy politikailag feszült időszakban, 2003-ban. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a legfontosabb pont a törvény megszavazása volt. Nos, az is fontos volt, ez kétségtelen, a kormányban is keményen meg kellett küzdeni érte. De a legnehezebb mégiscsak az akkreditációs folyamat lebonyolítása és az egyetem de facto felépítése volt. Gondoljon csak bele, kérem, most mennyien siránkoznak az akkreditáció nehézségei miatt. Akkor egy nem létező egyetem három karát kellett akkreditáltatnunk, s megcsináltuk. És felépítettük az egyetemet. A dolog ugyanis úgy indut, hogy Albert Sándor, az egyetem megbízott rektora a folyamat elején egy kölcsönasztal mellett egy kölcsönszéken ült. Ezen a ponton ma is hálával gondolok vissza Dzurinda miniszterelnök és Ivan Mikloš pénzügyminiszter hozzáállására ehhez a kérdéshez. Soha magyar intézmény még annyi plusztámogatást nem kapott, mint a Selye Egyetem akkor. S tisztelettel köszönöm meg a rendkívüli támogatásokat Magyarország kormányainak is, a szocialista kormányoknak is. Ebben a kérdésben nagyon konstruktívak voltak, voltak helyzetek, amelyeket 48 óra alatt kellett megoldanunk. És sikerült.

Valami azonban mégsem sikerült, hiszen az MKP 2009-ben mégiscsak szétszakadt.

Igen. Már a második Dzurinda-kormány regnálása idején kezdtek megjelenni olyan információk, hogy a pártok mögött (az MKP mögött is), sőt, a pártokon belül is megjelentek olyan gazdasági csoportok, amelyek a saját szakállukra (vagy a párt bizonyos vezetőinek támogatásával) nem mindig etikusan, vagy a törvényekkel nem mindig összeegyeztethető módon viselkednek. A későbbi Gorilla-anyagok is erről szólnak. Az MKP néhány volt tagja, akik megyei, járási szinten bizonyos funkciókba kerültek, csúszópénz elfogadása miatt lebuktak. Az MKP egyre erősebben két csoportra vált: a magyarság ügyeinek elkötelezett híveire és az egyéni vagy csoportos gazdasági érdekek megvalósítását hajszolókra. Én 2007-ben annak a csoportnak az élére álltam, amelyik elítélte ezeket a praktikákat. Győztünk, s így kerültem én az MKP élére. Elmondhatom tehát, hogy az egyedüli szlovákiai párt, amely szembeszállt a korrupció hidrájával, az MKP volt. Az már egy más kérdés, hogy a sértett gazdasági lobbi összefogott egy mediális lobbival és egy ellenpártot hoztak létre. S mindannyian nagyon meglepődtünk, hogy a 2010-es választásokon ez a vegyespárt sikeres lett.

Akkor sok ember méltányolta, hogy Ön olyan lépést tett meg, amelyre nincs példa ebben a régióban, Szlovákiában sem. Egyedüliként lemondott a posztjáról. Ha megnézi a mostani MKP mélyrepülését, nem sajnálja ezt?

Nem. Az ember legyen elvszerű minden helyzetben. Azóta megírtam két könyvet, a harmadikat most fejezem be. Ezek megmaradnak, s az utókor jelentős mértékben ezek alapján is fog majd bennünket megítélni. Ráadásul most is van érdeklődés irántuk, szokatlanul magas példányszámban keltek el. Gyakran veszek részt különféle rendezvényeken, megtisztelő volt számomtra, hogy ezen a nyáron is négy ifjúsági táborba hívtak meg előadónak. Az interneten azt is nyomon tudom követni, hogy az írásaimat néha 20 ezren is elolvassák. S persze értem az Ön kérdésének második részét is. Hangsúlyosan azt mondom, itt az ideje, hogy az MKP új energiákat kapjon. A bizonytalankodás időszakát le kell zárni, ha azt akarjuk, hogy az esélyeink nőjenek a jövőben.

Árulja már el, milyen tervei vannak.

Napjainkban lényegében már tart a megyei választások kampánya. Az MKP jelöltjeinek versenytársai részben a függetlenek, részben a Smer jelöltjei lesznek, de mindenekelőtt a Most jelöltjei. Mondhatunk mi bármit is, decemberben mindenki azt fogja nézni, mennyi megyei képviselője van az MKP-nak és mennyi a Most-nak. Ezt fogják a reális erőviszonynak tartani. 2009-ben ez az eredmény 40 a 2-höz volt javunkra. Világos, hogy most más lesz az eredmény, de én úgy gondolom, az MKP-nak reális esélye van arra, hogy több megyei képviselője legyen, mint riválisának. Ezzel megfordíthatja azt a tendenciát, amit a közvélemény-kutatók sugallnak: hogy az MKP a gyengébb párt. Szerintem nem így van, és azt tapasztalom, hogy az elmúlt időszakban erősödtünk. Persze, már előre látom a kommunikációs trükköket is. Látom, hogy a Most-Híd képviselői számának növekedését nagy győzelemként fogja beállítani. Ugyanazt a játékot fogják játszani, mint 89 előtt a kommunista kommunikátorok, akik arról győzködtek bennünket, hogy 12-szer jobban élünk, mint pl. Etiópia polgárai. S ez így volt igaz, bár csak annyi történt, hogy ügyesen választották meg az összehasonlítási alapot. A Most is azt fogja mondani, hogy minden jobb, ami több kettőnél – ám minden értelmes ember számára világos, hogy a lényeg a képviselők abszolút száma lesz a megyei parlamentekben. Én, ha felkérnek rá, kész vagyok részt venni konkrét megyei képviselők kampányában. Ám így is, a médián keresztül is azt üzenem az MKP tagjainak és szimpatizánsainak: fokozni kell a győzni akarást a pártban. Odaadás, komoly munka nélkül nincs siker. Márpedig az MKP-ban benne van a siker ígérete.

Néhányan viszont azt veszik komolyan, hogy Ön lesz az MKP listavezetője az EP-választásokon. Azt is hallottam már, hogy az Európai Néppárt berkein belül is számítanak Önnel, mint tapasztalt politikussal, volt kétszeres miniszterelnök-helyettesel, akinek a munkáját és szakmai hozzáértését sokan tisztelik Európában. Árulja már el, indul a választásokon?

Az Európai Parlament-beli választásokon nem az állampolgárok indulnak, hanem a politikai pártok jelölnek listákat a választás alkalmával. Hiába keres meg engem bárki is az Európai Néppártból, ha a pártom nem jelöl és a választóink nem tisztelnek meg a bizalmukkal, semmi nem lesz a dologból. Az MKP Országos Tanácsáé ez a jog és felelősség, az őszi időszakban születik majd meg a döntés. Ez komoly politikai döntés lesz, mert az MKP számára óriási tétje van a sikeres EP választásoknak: a párt itt fog megmérettetni országos szintű választáson, s itt kell átugrania az 5 százalékos küszöböt. Alaposan át kell gondolni, mely jelöltekkel, milyen programmal, milyen taktikával és milyen kampányal sikerül ezt elérni, mert ez nagyban fogja befolyásolni az MKP jövőjét. Ha sikerül, az MKP tovább fog erősödni. Ha nem, lecsúszhat az erodálódás lejtőjén. Ez mesze nem olyan helyzet, mint amilyen az eddigi két európai parlamenti választás volt.

Az interneten azt is olvastam, hogy Ön az önálló elnökjelölt-állítást preferálja a köztársasági elnök-választáson. Néhány kommentelő azt is írta, hogy íme, Csáky magát javasolja elnökjelöltnek.

Szomorú vagyok, amikor az ellenzék megosztottságát látom ebben a kérdésben is. Én elvileg ugyanazt a politikai játékot javasolnám, amit 2009-ben játszottunk: egy közös jelölt masszív támogatását. Emlékszik az akkori, zöld színnel jelölt régiókra? Az egész Szovákia vörösbe borult, csak a magyarlakta régiókban győzött Radičová. Máig büszke vagyok erre, hogy az MKP és a magyar választók az én vezetésemmel utasították el a baloldali nacionalista-szocialista jelöltet. Büszke vagyok arra, hogy nem szavaztunk a Gasparovič-féle kreatúrára.  Tiszták maradtunk, a történelem előtt is.
Ez a lehetőség azonban napjainkban már irreális. Így az MKP-nak három lehetősége maradt. Az első: valamelyik szlovák ellenzéki jelöltet támogatni azzal a tudattal, hogy egy biztos vesztes támogatására szólítjuk fel az embereinket. Ez zsákutca, én biztos vagyok benne, hogy a magyar választók Hrušovskýra sem fognak szavazni nagy számban. A második lehetőség, hogy azt mondjuk nekik, maradjanak otthon, mivel nincs elfogadható jelölt, ne vegyenek részt ebben a kutyakomédiában. Ez komoly politikai hiba lenne, amely biztosan megbosszulná magát a jövőben. Marad tehát a harmadik lehetőség, amely bizonyos fokig tényleg kényszer: saját jelöltet állítani azzal a céllal, hogy összébb kovácsolja a magyar választótömböt. Meg vagyok róla győződve, hogy azon szavazók nagy része is, akik az elmúlt parlamenti választáson a Mostra szavaztak, most inkább a magyar jelöltet fogják támogatni Hrušovský helyett. Természetesen vannak tippjeim arra is, kik lehetnének az esélyes magyar jelöltek. Mármint esélyesek arra, hogy 6-8 százalékot elérjenek, s megerősítsék a magyar választótömb kohézióját. Magam nem vagyok közöttük, én itt nem akarok indulni.

A jövő évben parlamenti választásokat tartanak Magyarországon is. Rajta lesz a Fidesz listáján?

Nem.

Az interneten azt is olvastam, hogy egyesek azt mondják, Önnek vissza kellene térnie az MKP élére. Az Ön egyénisége alkalmas lenne arra, hogy az MKP-t kihúzza abból a bénultságból, amelyben 2010 óta van. A blogolók egy része ráadásul azt is mondja, hogy ha Ön lenne az MKP elnöke, felgyorsulhatna a Most-Híd eróziója is. A hitüket vesztett emberek Önben láthatnának egy új vezért.

Látom, hogy Ön többet tud, mint én (nevet). Úgy tűnik, többet kell majd tanulmányoznom az internetet.

(Sita, Kossuth Rádió, Euroreport, Webnoviny)

Cikkajánló

nagy_kadar_1

Megelevenedik Nagy Imre és Kádár János „hitvitája”

Egy nap az örökkévalóságból címmel nemzeti ünnepünkön mutatja be Csáky Pál új drámáját a budapesti József …