Káosz Szlovákiában

HETEK.HU – interjú, Budapest

Névjegy
Csáky Pál, író és politikus, 2014-19 között európai parlamenti képviselő volt, korábban 20 éven át a szlovák parlament képviselője, 2002-2006 között a szlovák kormány európai ügyekért, emberi jogokért és kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese és a Magyar Koalíció Pártjának elnöke
*
Az évek óta tartó politikai bizonytalanság újabb fejezethez ért Szlovákiában, miután lemondott az Eduard Heger vezette – már amúgy is ügyvezetőként működő – kormány. A szeptemberi választásokig egy magyar származású bankszakértő, Ódor Lajos fogja vezetni Szlovákia történetének első szakértői kormányát. Az egyik legismertebb felvidéki magyar politikust, Csáky Pált kérdeztük a váltás hátteréről.

Hogyan jutott Szlovákia ilyen helyzetbe, hogy egy már mandátumát vesztett kormány a választás előtt fél évvel lemondásra kényszerül, és erre az időszakra is egy ügyvezető kormány áll fel?

– Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a szlovákiai politikában kialakult helyzet a káosz kifejezéssel írható le legpontosabban. 2022 végén a regnáló szlovák kormány megbukott a pozsonyi parlamentben, nem kapott többséget egy bizalmi szavazáson. Caputová köztársasági elnök asszony hibát követett el, mert akkor kellett volna a hivatalnokkormányt kineveznie. Ha ezt teszi, akkor ő határozhatta volna meg az előrehozott parlamenti választás időpontját is. Ezt nem tette meg, és azóta kiderült, hogy a hivatalban maradt ügyvivő kormány korrupciós dolgokat intéz, miniszterek egymásnak adnak jelentős támogatásokat, és ez akkora vihart váltott ki, hogy belebukott a miniszterelnök, belebukott a kormány. Caputovának most már nem maradt más lehetősége, lényegében két hónap aktív időre nevez ki egy teljesen új kormányt. Július közepétől ugyanis augusztus végéig a szlovák parlament szünetet tart, utána pedig már a választási kampányról fog szólni a közélet. Most nagyrészt tapasztalatlan emberek kerülnek miniszteri pozíciókba, Caputová kis túlzással az utcáról szedte össze a minisztereket, bár sokan közülük ismert személyiségek és nevek. De tapasztalatból mondom, hogy két hónap alatt egy minisztériumban még a sarkakat sem lehet pontosan megszámolni, nem pedig számba venni azt, hogy mit tehet és mit nem tehet egy miniszter, illetőleg egy kormány, amelynek ráadásul nem lesz parlamenti támogatottsága. Nagyon zavaros időszak előtt áll Szlovákia, és meglátjuk, hogy a szeptember végi választások hoznak-e valamilyen megoldást ebből a szempontból.

Itthon érthetően sokakat foglalkoztat, hogy mi várható Szlovákia első magyar származsú kormányfőjétől?

– Ami Ódor miniszterelnök úr személyét illeti, valóban magyar származású, jó húsz éve ismerem őt, mint magyar gyökerű szlovák bankárt. Sajnos nem helytállóak azok az elvárások vagy sejtetések, amelyek a magyar médiában megjelentek, hogy majd jön egy magyar, és most rendbe teszi Szlovákiát, magyar szempontból is. Ódor úr politikailag soha nem a felvidéki magyar politikához állt közel, most is inkább a Caputová asszony nevével fémjelzett liberális Progresszív Szlovákia nevű pártalakulathoz csapódott. Lényegében az elnökasszony bizalmi embereként lett miniszterelnök, fel sem merült, hogy mint magyar fogja vezetni a kormányt. Bank- és pénzügyi szakemberként azt várják tőle, hogy megnyugtatja a kedélyeket és konszolidálhatja Szlovákia politikai és pénzügyi helyzetét. De ez is kétséges, mert lényegében őt egy bábkormány elnökének fogják tartani, és attól tartok, hogy a volt kormánykoalíció és a volt ellenzék, tehát a teljes parlamenti spektrum támadni fogja őt és a köztársasági elnökasszonyt. Nem lesz tehát rózsás Ódor úr számára az elkövetkezendő néhány hónap, mindezek mellett szorítok neki.

Egy elismert bankszakembernek mi érdeke fűződhet ahhoz, hogy belevágjon egy ilyen politikailag kockázatos vállalkozásba, amivel vajmi keveset érhet el, viszont a saját hitelességét, akár szakmai jövőjét is kockára teheti?

– Nyilván nem látok bele az ő fejébe. Esetleg úgy gondolja, hogy ez jó ugródeszka lehet számára a politika világába. Nem lepődnék meg, ha megjelenne a Progresszív Szlovákia nevű liberális párt választási listáján. Talán ez lehet az a motiváció, ami hajthatja őt. De mindenképpen kockázatos lépés ez is, mert mint említettem, a szlovák parlamentben eddig is komoly politikusok és komoly politikai pártok alkották az ellenzéket. Most erre Caputová leváltotta a kormánykoalíciót, és ezzel a lépésével belőlük is ellenzéket csinált. Tehát jelen pillanatban a teljes parlamenti spektrum ellenzékbe került Ódor úr kormányával és Caputová köztársasági elnökasszonnyal szemben. Mindezek mellett megismétlem, hogy ismerem személyesen Ódor urat, tudom, hogy intelligens ember, bár a politikában nem próbálta még ki magát, de szurkolok neki, mint magyarnak és mint olyan személyiségnek, aki egy kaotikus szlovákiai belpolitikai helyzetbe most némi nyugalmat hozhat.

Mi az oka annak, hogy az elmúlt években, ahogy ön is említette, káosz, politikai felfordulás jellemzi Szlovákiát? Kormányok jönnek egymás után, és adják tovább a stafétabotot. Honnan eredeztetné ön ezt az utóbbi éveknek ezt a sodródását?

– A politikai erkölcs teljes hiányából. 2016-ban Szlovákiában megalakult egy hárompárti kormánykoalíció, Robert Fico Smer nevű pártjából, az ultranacionalista hangokat hallató, de lényegében korrupciós ügyekkel teli Szlovák Nemzeti Pártból, illetőleg a magyar-szlovák Most (Híd) nevezetű párt részvételével, amelyben volt kollégáink is szerepet vállaltak. Ez utóbbi párt sok vonatkozásban szintén megjelent komoly korrupciós ügyek kapcsán. Ez az egész 2016-os koalíció tehát egy politikai mocsarat hozott létre Szlovákiában. Összefonódásokat bírák, rendőrök, ügyészek, vállalkozók, alvilági emberek és politikusok között, amelyhez fogható nincs a jelenlegi Európában. Sajnálatos módon ez az egész egy újságírógyilkosságba torkollott 2018-ban, amely akkora fölháborodást váltott ki a szlovák társadalomban, hogy le kellett mondania a belügyminiszternek, később a miniszterelnöknek is. Azóta le kellett mondani egy alkotmánybírónak, több bírának, akik közül néhányan vizsgálati fogságban vannak, vagy már el is vannak ítélve, továbbá két országos rendőrfőkapitánynak, akik szintén vizsgálati fogságba kerültek, közülük az egyik öngyilkosságot követett el a vizsgálati fogságban. Számos rendőr és ügyvéd került vizsgálati fogságba.

Tehát egy nagyon mély, erkölcstelen rendszer tárult fel és ez 2020-ban oda vezetett, hogy az emberek felháborodásból egy teljesen új pártot vittek be a hatalomba. Ez a Matovic úr Egyszerű Emberek nevű pártja volt. 2020-ban egy belső megbeszélésen nekünk is elmondta, hogy ő személyesen, pártelnökként és miniszterelnökként a saját képviselőinek a felét sem ismeri. Képzelje el, hogy egy ilyen csapat került bele a szlovák parlamentbe, kormányzati pozícióba, miközben a nyakukba zuhant a Covid és később az ukrajnai háború, amit még profi politikusoknak is nagyon nehéz kezelni. Sok mindenben melléfogtak, és kiderült az is, hogy ők is korruptak. A jobboldali pártok atomizáltak, most próbálnak valamilyen együttműködést kialakítani, ezért is nagyon kérdéses, hogy a szeptemberi választások után milyen új rend, milyen új politikai felállás alakul majd ki Szlovákiában.

Mire számítanak a magyar kisebbség szempontjából, mi lenne az optimális és elvárható eredmény.
– Mint említettem, Ódor úr nem megoldás magyar szempontból, ő magyar származású szlovák politikus lesz. Egy karakán magyar politikai képviseletnek kellene bekerülni a szlovák parlamentbe, akik felkészülnek arra, hogy esetleg kormányra is kerülhetnek. A jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények sajnos nem adnak pozitív képet ilyen vonatkozásban. Úgy látom, a fiatal kollégák maguk is hozzájárulnak ehhez azzal, hogy egymást pocskondiázzák a nyilvánosság előtt, és ezzel kételyeket hívnak elő a potenciális választóik körében.

Említette az ukrajnai háborút. Szlovákia markánsan állást foglalt ebben, és katonai eszközökkel is jelentősen segítette, segíti Ukrajnát. Ezek a döntések mennyiben befolyásolják a szeptemberi választásokat, mi a közhangulat ezzel kapcsolatban?

– Biztos, hogy ez választási téma lesz. A szlovák társadalom nagyon megosztott. Körülbelül két azonos táborra oszlik, az egyik támogatja az ukránokat, a másik nem. A köztársasági elnök, mint említettem, nagyon erőteljesen támogatja őket és feltételezem, hogy Ódor úr miniszterelnökként is támogatni fogja Ukrajnát, hiszen, mint említettem, a köztársasági elnök asszony liberális pártjához áll közel, a Progresszív Szlovákiához. Az, hogy a választások után mi fog történni ebben a vonatkozásban, elsősorban attól függ, hogy ki fog tudni kormányt alakítani.

Morvay Péter, főszerkesztő

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …