Európa színei

A jelenségnek többféle olvasata van.
A nyugati civilizáció egyik élenjáró társadalma, Nagy-Britannia, ahol a mi holnapunk már a megvalósult má-t jelenti, érdekes történéseket állít elénk. Társadalmuk a kiterjedt volt gyarmatbirodalmukban való szorgos jövés-menésnek köszönhetően nagyon nyitott – fizikailag is, mentálisan is. Ennek a nyitottságnak vannak előnyei és léteznek egyértelmű hátrányai is.
Évekkel ezelőtt arról szóltak az elemzések, hogy London és más komolyabb agglomerációk lakossága a bevándorlásnak köszönhetően fokozatosan kicserélődik. Ennek egyik jele volt, hogy London főpolgármestere Boris Johnson után egy színesbőrű polgár, Sadiq Khan lett. Pár héttel ezelőtt a brit konzervatív párt a szintén színesbőrű Rishi Sunakot emelte a miniszterelnöki székbe, aki hindu vallású és indiai-afrikai gyökerű.

Ennek is több olvasata lehet. Végignézve a Konzervatív Párt képviselőin egyértelmű, hogy a többségük őshonos brit. A párt viszont komoly válságban van, a legjobbat keresték maguk közül, s ott a származás nem számított meghatározó tényezőnek. Sunak azóta tető alá hozott egy komolyabb egyezményt az EU-val Észak-Írország státusáról, s ez azt mutatja, van érzéke a nemzetközi politikához is. Előtte pénzügyminiszter volt Johnson kormányában, néhány kérdésben nem értett egyet volt főnökével, s ez a tény a miniszterelnök bukásához vezetett. Érdekes, hogy a Konzervatív Párt első körben Liz Trusst választotta meg Johnson után miniszterelnöknek a már akkor is esélyesebbnek tartott Sunak helyett. Vannak elemzők, akik ezt Sunak arcbőre színének is tulajdonították akkor.

Megjegyzem, hogy a téma elérte a Windsor-dinasztiát is. Sokáig körözött a brit bulvársajtóban egy olyan hír, amely szerint az akkor még herceg Charles néhány évvel ezelőtt felvetette fiának, Harry hercegnek, milyen bőrszíne lesz a Meghan Markle által szült unokájának. Nem kívánom itt mélyebben elemezni az összefüggéseket, de a hír egy dolgot biztosan mutat: a bőr színe még az egyébként toleráns brit társadalomban sem mellékes. De nem is meghatározó: a londoni kormánynak egyébként jelenleg is több színesbőrű tagja van a miniszterelnök mellett is.
Most pedig arról értesültünk, hogy a komoly nemzeti elkötelezettséggel bíró Skót Nemzeti Párt elnöke lett egy szintén színesbőrű skót polgár, Humza Youssaf, aki pakisztáni felmenőkkel bír és muszlim vallású. Előtte persze ő is több évet leszolgált már a skót kormányban különféle posztokon. Az ő győzelme is kisebb méretű, mint azt az előrejelzések mutatták, s elemzők szerint ebben szerepet játszhatott a bőrszíne is.

Nos, az értelmezés első szintje: ez egy természetes folyamat (lásd Obama kétszeri sikerét az USA-ban és más fontos amerikai politikusok pályáját is), amely egyben Európa lakosságcseréjét is szimbolizálja. Felkészülnek a Benelux államok, utánuk Franciaország és Németország… Majd, néhány évtized múlva mi, Közép-Európa… Aki efölött csóválja a fejét, az tegye fel magának a kérdést: miért nem születnek Európában kellő számban gyerekek, miért csökken Európa lakossága még a szabályozott beáramlás ellenére is.

Van a dolognak azonban egy másik olvasata is, s ezt európai szinten is ki kellene használnunk érvként: nyilvánvaló kisebbségiek jutnak komoly pozíciókhoz eme folyamat során. Jó lenne, ha az őshonos kisebbségek nem maradnának ki ebből a folyamatból. (Apropó: lenne esélye egy magyarnak vagy romának a köztársasági elnöki posztra mondjuk Szlovákiában?)
Több arca van tehát ennek a folyamatnak, de azért számomra mégiscsak pikáns volt hallani a színesbőrű Youssaf szájából, hogy majd ő fogja újrajátszani A rettenthetetlen című film skót függetlenségi sztoriját. Első sajtótájékoztatóján ugyanis ezt mondta: „Mi leszünk az a nemzedék, amely elnyeri Skócia függetlenségét!”

(S ahogy elnézem napjaink szlovákiai magyar politikáját és annak hordozóit, megszólalt bennem a kisördög is: csaknem nekünk is meg kell várnunk egy kinti gyökerű színesbőrű felvidéki magyart, aki képes lesz újra hiteles arcként élére állni egy értelmes, színvonalas szlovákiai magyar politikának?)

Csáky Pál

fb-jegyzet