Csáky Pál Csáky Pál honlapja
Pannonhalma a napokban ünnepli fennállásának ezredik évfordulóját. Egy kicsit az összmagyarság ünnepe is ez, tekintettel arra, hogy a monostor mellett ezer évvel ezelőtt már bizonyíthatóan magyar iskola működött, ám az – latin tanítási nyelve ellenére – a magyar társadalom számára nevelt művelt embereket.
Pannonhalma ünnepét így joggal tartjuk a magyar oktatásügy ünnepének.
Ezekben a napokban tájainkon is megtelnek a tantermek, gyerekzsivajtól lesznek hangosak az iskolák. Sajnos, nem mindenütt. Néhány magyar kisiskola ajtaja zárva maradt, reméljük, nem örökre. Amikor Bussán, Deménden képviselőként megpróbáltunk segíteni, két ponton ütköztünk megoldhatatlan akadályba. Az első: az érintett falvakban, de a szomszéd községekben is kevés a gyerek. Bizonyára napjaink szociális-társadalmi nehézségei is hozzájárulnak eme jelenség kialakulásához, ám elsődleges okként mégiscsak az önzést kell megemlítenünk. Azt pedig nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ha egy közösség fizikailag sem képes reprodukálni önmagát, azzal csak az eltűnés felé vezető útját egyengeti – de a legjobb esetben is meggyengülés vár rá.
A másik probléma: helyenként megint sok magyar gyereket írattak szlovák nyelvű iskolába a szülők. A kommunista rendszerből örökölt sanda reménykedés miatt: onnan majd viszi valamire. Hiába mondja nekik pap, tanító, újságíró, képviselő újra és újra: épp a fordítottja igaz. A szlovákiai magyarságnak az a rétege, amely – úgymond – vitte valamire, mind magyar iskolába járt. Tudósok, orvosok, mérnökök, művészek, politikusok sora a példa. Persze, ellenpélda is akad: magam is találkoztam nem egy olyan szlovák iskolát végzett emberrel, aki példásan megtartotta magyarságát. Ők azonban inkább a szabályt erősítő kivételek közé tartoznak: mindannyiuk hiányolta azt a biztonságot, amelyet a magyar műveltség jelentett volna nekik, s közülük mindegyik azt mondta, saját nehézségeik miatt a gyerekeiket nem adták szlovák tanítási nyelvű iskolába.
A tipikus ugyanis az, hogy a szlovák iskolába kényszerített magyar gyerekek tömegeiből segédmunkások lesznek csupán. Nem tudnak jól egy nyelven sem, s amiben végzetesen lemaradnak, az a tudásszint. Az egyik szlovák iskolát végzett vállalkozó ismerősömnél a múltkoriban A magyar nyelv szabályai című könyvet láttam. – Magyarországi vállalkozókkal tartok kapcsolatot – mondta –, s gyakran meghívnak különböző rendezvényekre. Én pe dig nem akarom, hogy bugrisnak tartsanak, így most kell bepótolnom azt, amit a szlovák iskolában nem tanulhattam meg.
Íme, a polgárosodás újabb eleme. Ő már maga is rájött a költő szavainak igazára: „Csak bamba szolgája ne légy senkinek!” Ő azt is tudja, hogy a buta ember nem lehet szabad.
Igen, itt van a gyereküket szlovák iskolába kényszerítő szülők nagy tévedése. Egynyelvű szlovák gettóban bárki csak négymillió emberrel tud kommunikálni, a Kárpát-medencében azonban tizenhárom millió magyar él. A magyar iskolába járó gyerekre több munka vár, több nyelven kell megtanulnia, ám ez a befektetés többszörösen megtérül. Minden szakember elismeri a világon, hogy a tudást mindenki az anyanyelvén képes a leghatékonyabban elsajátítani, adottságai maximumát ezen a nyelven képes kihozni önmagából. A szlovák is, az angol is, a francia is – de a magyar is. S ez nagyon fontos: az előrejelzések szerint ugyanis gyerekeink életük során három-négyszer lesznek kénytelenek pályát változtatni. Ezeken a buktatókon a tudásuk és a kreativitásuk tudja majd őket átsegíteni.
Az 1980-as évek elején megismerkedtem egy nagyon művelt bencés pap tanárral. Tőle tanultam meg, hogy nehéz helyzetekben a humor is sokat segíthet az embernek. S azt is, hogy kritika és önkritika nélkül nem létezik fejlődés.
Az életének hetedik évtizedében járó, örökmozgó, örökké tanuló-tanító- szervező ember egy nap hirtelen agyvérzést kapott. A jobb oldalára teljesen megbénult, sokan már a sírban látták őt. Ő azonban megtanult bal kézzel írni, görcsösen ragaszkodva a lét szellemi dimenzióihoz, s viszonylag jó szellemi frissességben naponta keményen dolgozik, immár a nyolcadik ikszen túl. Számomra ezt jelenti Pannonhalma, a bencésüzenet, nem az önfeladást.
Az ezeréves iskola előtt eljött tisztelegni Rómából II. János Pál pápa is. Mi pedig sunyin feladnánk a magunkét?
(1996)
