Sértett lelkek

Az utóbbi időben újból ismétlődik egy jelenség, amely mellett nem kellene elmennünk szó nélkül. Bugár Béla az idei március 15-ei ünnepségek kapcsán újból elsírta, hogy több helyen nem engedték őt koszorúzni.

Az öszvérpárt egyik kiötlője, Szigeti László pedig szintén sokadszor nehezményezi, hogy nézetei okán állítólag többen nem hajlandók őt elismerni a magyar nemzet tagjának. Érdekes helyzet: visszatekintve az elmúlt időszak történéseire és kijelentéseire, viccelődve akár azt is mondhatnánk: megint árulóznak! Csak most éppen ők, a leginkább érintettek. A nemzeti oldalról ma alig hallani ilyet, ám ők, az „alanyok”, ismételten mondanak ilyeneket nyilvánosan – saját magukra. Ez lehet talán a törzsfejlődés legmagasabb foka, mondhatnánk legyintve – ha nem lenne tényleg komoly az ügy. Mert komoly – de nem úgy, ahogy ők gondolják.

Ők ugyanis úgy gondolják, hogy az ő világlátásuk, tetteik és kijelentéseik minden kritikán felül kell, hogy álljanak. Csak ők látják helyesen a világot, ők mondhatnak bármit, tehetnek bármit, azt mindenkinek el kell fogadnia, hiszen ők azt valamiféle elképzelt modernitás, új eszmék és új utak nevében mondják, ami ráadásul találkozik a szlovákiai magyarok egy részének – ha nem is a véleményével, de – támogatásával.

Nos, tévednek, s ennek a narcisztikus tévedésnek komoly következményei lehetnek – ha a szlovákiai magyarok többsége nem őrzi meg józanságát. Egyre többen látják ugyanis, hogy itt nem valamiféle zseniális, 21. századi, nemzeteken átnyúló innovációról van szó, hanem egyértelműen egyéni és csoportérdekek érvényesítéséről. Ez persze önmagában nem lenne baj, a  baj abban van, ha ezt mindenek fölé emelik, s a cseretétel a magyar közösség érdekeinek feláldozása. Ne szépítsük a dolgot: már a szlovák sajtó is észrevetette, hogy Szigeti László érdekeltségei aránytalanul magas támogatást kaptak a kisebbségi kultúrák támogatására szánt költségvetési csomagból a Radičová-kormány regnálása idején. Rudolf Chmel akkori kormányalelnök kiszolgáltatott helyzetben volt, hiszen Szigeti alkalmazottja a Kalligram kiadóban. Bizalmas körökben elhangzott információk még jegyzőkönyv-hamisításokról is szólnak csak azért, hogy minél nagyobb pénzeket lehessen lenyúlni. Ha ehhez hozzátesszük Simon Zsolt „áldásos”tevékenységét, amellyel fütyült a csallóközi gazdák érdekeire, de nem fütyült a saját fa-, gabona- és földügyleteire, meg a korrupciót sejtető traktorvásárlásokra, Nagy József machinációit és kirohanásait a szlovákiai magyar polgármesterek ellen, ha hozzátesszük a gazdasági háttéremberekről szóló pénzbehajtási információkat (s a nyilvánosan megvert Bugár-tanácsadó, Frederik Buza és mások esetét az ún. Gorilla-jegyzőkönyvekből), máris tisztább – és igazabb – képet kapunk: egy magát ügyesen megszervező gazdasági hálózat megszerezte az egyedüli magyar napilapot, pártot csinált és jó marketingtrükkökkel eladta magát a naiv szlovákiai magyar választóknak. Ennyit az elvekről.

És most álljunk meg egy pillanatra, s nézzük meg tény- és tárgyszerűen, mi ezzel a baj. Két probléma azonnal látható: az első az, hogy személyes érdekhálózaton és korrupción alapul az egész, Magyarországon ilyen alapon a volt SZDSZ szervezte át magát, Tölgyessy Péter leváltása után. Ezt a „kultúrát” sugalmazták át az MSZP-be is, az eredményismert: a magyar társadalom gyomorrontást kapott ettől, ez volt a Fidesz kétharmados győzelmének elsődleges oka, Magyarország polgárainak pedig ez a habitus, ez a szinte tökélyre fejlesztett „lenyúlási technológia” rengetegkárt, problémát okozott. Érdekes, hogy a magyarországi választók erre érzékenyen reagáltak, s hasonló problémára érzékenyen reagált a sokszor leszólt, fejletlenséggel vádolt szlovák társadalom is: Dzurindáékat a jégre küldte. A szlovákiai magyar társadalom viszont krónikus információhiányban szenved,részben tapsol is mindennek: nem tudatosítva, hogy maga alatt vágja ezzel a fát.

Lépjünk egyet tovább. 1998után egypártrendszer alakult ki a szlovákiai magyar politikában. Az egypártrendszernek persze megvannak a maga hiányosságai, s ezeket az ilyen rendszer kritizálói joggal emlegetik fel. Ám egy 10 százaléknyi kisebbségi közösség esetében többpártrendszerre játszani minimum nem ideális: egyetlenpártot sem vesz komolyan közülük  a partner, sőt, kijátssza őket. Mi Dzurinda második kormánya idején azért tudtunk egyetemet csinálni és más, fontos lépéseket megtenni, mert abban a kormányban a második legnagyobb erő voltunk. Úgy látszik, a politikában két dolog a meghatározó: az erő és az innováció. Láthatjuk, hogy napjainkban a meggyengült MKP-t és Most-Hidat egyaránt nem veszi komolyan egyetlen partner sem. Homokban játszhatnak, kisebbségi minimumokat írogathatnak, de ez nem lényeges. Mindenpartner tudja, hogy ezek a pártok ilyen állapotban nem jelentenek sem országosan számottevő partnert, sem komolyan veendő ellenfelet.

Hol akkor a kiút?
A kiút sokkal bonyolultabb,mint 1998-ban volt. A probléma az ideológiában van.

Egyértelmű, hogy 1919 óta a felvidéki magyar társadalom két nagy csoportra oszlik. Az egyik a magyar utat,a magyar érdekekhez való szoros kötődést és azok szolgálatát preferálja, még akkor is, ha ezzel sokszor nehézségeket okoz magának, Szlovákián belül el is szigetelődik, s gyakran – még saját nemzettársaitól is – megkapja az „avítt,19. századi felfogású” és más hasonló jelzőket.

Azok, akik a kritikát magyar oldalról megfogalmazzák, két okból teszik ezt. Az első: nem akarnak konfliktust, nyugodtan szeretnének élni, gyarapodni. Ez egy teljesen érthető emberi álláspont, erre játszott rá a hidas ideológia. A lényeg azonban ennél az útnál az, hogy ez csak akkor működik, amikor a nemzeti többség – esetünkben a szlovákság – oldaláról van némi jóakarat, van fogadókészség a problémák megoldására, s vannak akár konkrét javaslatok is. Nos, Szlovákiában még nem tartunk itt. Ha egyébként az emberiség a kezdetek óta ezt a filozófiát követte volna,még mindig a fán lennénk. Az ilyen út tehát alapjaiban megvalósíthatatlan, mert ellenkezik ez emberi alap-náturával, a fejlődés parancsával és a jogos önvédelem törvényével. Aki ettől a történelemben eltért, eltűnt. Dél-Tirolban  negyven évig tartott, amíg a többségi nemzet is megértette, hogy az ő érdeke is a helyzet normalizálása. A partnerek egyébként is a magát megvédeni tudó és akaró ellenfelet tisztelik, az önmagát megszervezni nem képesen átlépnek. Azt legyőzik, vagy ha úgy olcsóbb:korrumpálják, megveszik.

A második:  az érdek. A mindenféle modernizációs szólamok csak maszlagok, amelyek valakik számára emészthetőbbé teszik az ügyet.
Ez az ideológia tehát a pragmatikusok csoportjának ideológiája, amelynek alappillére: minden eladó. Az érdek mindenek fölött – még akkor is, ha ebbe belepusztul a közösség. Ezt nem akarják látni a hidasok. Az a feloldhatatlan baj ezzel kapcsolatban, hogy a legveszélyeztetettebb társadalmi rétegekre épít, a peremvidékek asszimiláció felé csúszó polgáraira,  a vegyes házasságokban a többség felé elúszni készülő kisebbségiekre, akiknek éppen visszahúzó erőre, nem pedig asszimilációs bátorításra  volna szükségük. Ezen a ponton válik ez önfeladássá, s ezt ők – gyakori sértett megjegyzéseik mutatják – érzik is. Itt mennek szembe a mi közel százéves történetünkkel, a belső, körkörös védelemszükségességével is, ez az egészben a bűn, az elfogadhatatlan. A Csemadok küzdelmeinek semmibe vétele, az előttünk járt generációk magyar szellemkörhöz való ragaszkodásának megtagadása, a kitelepítettek meghurcoltatásainak bagatellizálása, apáink, nagyapáink ön-vállalásának lesajnálása: mind-mindelfordulás az igazi közösségi érdektől, a megmaradás parancsától.  Igen, ezen a ponton érzik, hogy ez nem tisztajáték, itt érzik, hogy ez – önkritikájuk szerint is – árulás. Ez az ideológia önpusztító, ezért elfogadhatatlan, s ezen nem változtat az sem, ha a szlovákiai magyaroknak akár a fele fog szimpatizálni ezzel az elképzeléssel. Csak egyet érnek el vele: az asszimiláció, az eltűnés felgyorsulását, a belső lelki támfalak lebontását: a meghasonulást.

Ez a hidasok nagy bűne: joguk lett volna elmenni az MKP-ból és egy új MAGYAR pártot alapítani. Egy ilyen párt tárgyalópartnere lehetett volna az MKP-nak. Így azonban más a helyzet: nem mondhatjuk, hogy egyaránt támogatjuk a megmaradás meg az asszimilációpolitikáját is, a Most-Híd által létrehozott erőtér egyértelműen a magyar közösségből kiszívó hatású. Ez az ideológia nem győzhet, mert nemzetiségi összeomlást okoz. Ezt mérte fel az Orbán-kormány is, amely – újabb dimenziókat is belevíve a gondolatmenetbe – azt sem óhajtotta,hogy egy esetleges MÁÉRT-ülésről a szlovák titkosszolgálat egyenes adásban értesüljön. Ez tényleg morbid volna, s ha Kárpátalja viszonylatában az elmúlt időszakban nyilvánosan is megfogalmazódott bizonyos személyekkel kapcsolatban a nemzetbiztonsági kockázat veszélye, nem elhanyagolható ez Szlovákia vonatkozásában sem. Vegyük már észre: szlovák (Csehszlovák) oldalról a szlovák(csehszlovák)-magyar viszonyt mindig is biztonságpolitikai kérdésnek tekintették, míg magyar oldalon néha a kisebbségi jogok érvényesítése kérdésének, néha pedig fölös tehernek.  Ausztria például sok esetben másként, kitartóbban és elvszerűbben állt hozzá ehhez a kérdéshez. Ezért is tartanak a dél-tiroliak sokkal előbbre, mint mi.
A múltkoriban a szlovák oktatásügyi minisztérium elemzését olvastam arról, hogy milyen jól szerepeltek egy országos felmérés során a szlovákiai magyar iskolák. Az információt feltettem mindhárom facebook-oldalamra azzal, hogy különösen a szlovákiai magyar szülők és az asszimilálódni kívánó hidasok figyelmébe ajánlom. Egy sértett hidas meg is szólalt az ügyben: azt írta, miért csak a hidasoknak mondom ezt, hiszen ő ismer egy MKP-s helyi vezetőt is,  aki szlovákiskolába íratta a gyereket. Nos, az úr reakciója helyénvaló, de nem a lényeget érinti. Természetesen senki nem állíthatja, hogy minden MKP-s elvhű és szent. De az MKP hivatalos programja az, hogy a magyar gyereket magyar iskolába kell járatni.  A gyerekét szlovák iskolába járó MKP-s tette bírálandó, s az MKP ideológiájával ellentétes: hiba a rendszerben. A Híd viszont rendszerbeli zavar, ami azt jelenti, hogy programszerűen a szlovák elvárásoknak való megfelelést hirdeti. Ez pedig két út. Az első, az MKP-é, az asszimilációval való szembefeszülés, a második, a Hídé, az asszimiláció elfogadásának útja.

Lássuk már be végre: a Hídbeékelődése a szlovákiai magyar társadalomba csak intézményesítette,felerősítette amúgy is meglévő megosztottságunkat nem csak országos, de helyi és megyei szinten is. Sőt, tovább megyek: újabb feszültségeket hozott családjainkba, munkahelyeinkre, rokonságainkba. Káros, mert darálja a lelkünket. Tessék csak megnézni, mi történik egyes önkormányzatainkban: hatalmi küzdelem zajlik, s ez kiábrándító. Egy eklatáns példa: egyik nagyközségünkben a szlovák nemzetiségű polgármester, akinek a szülei a második világháború után települtek át Szlovákiába, magyar lányt vett feleségül, s mindketten beléptek az MKP-ba. A gyerekeiket is a helyi magyar iskolába járatják – amely kisebb, mint a helyi szlovák iskola. Ott viszont az egyik hidas felesége az igazgatónő, aki rájött arra, hogy a polgármester – törvényes lehetőségeinek keretei között– egy főre átszámítva nagyobb támogatást ad a nehezebb helyzetben lévő magyar iskolának, mint a szlováknak. A helyi hidas képviselők ezért feljelentették a polgármestert. Nos, erre varrjon gombot valaki: ez lenne a szlovákiai magyar politikai pluralizmus? Ez lenne a nagy, 21. századi modernizációs vívmány?

Pszichológusok azt mondják,hogy a tolvajnak mondhatsz bármilyen sértőt, visszapattan róla. Egy dolog miatt azonban azonnal felháborodik: ha valaki tolvajnak nevezi őt.
Úgy néz ki, hasonló a helyzetfelvidéki balliberális uraiméknál is.

EPILÓGUS:  Két dolog miatt írtam meg ezt az írást. Az első: reagálni kell az ő nyüglődéseikre. S nem emotívan: tárgyszerűen. A másik:nem akarok egy olyan generáció tagja lenni, amely maga ássa el önmagát és szembeköpi elődei erőfeszítéseit. Az persze igaz, hogy a nemzeti oldalnak szélesítenie kellene kínálatát, nem pedig szunyókálnia a nem létező babérjain. Hiszem, hogy a modern megfogalmazású nemzeti gondolat vonzó lehet a 21. században is.

Csáky Pál

Cikkajánló

nagy_kadar_1

Megelevenedik Nagy Imre és Kádár János „hitvitája”

Egy nap az örökkévalóságból címmel nemzeti ünnepünkön mutatja be Csáky Pál új drámáját a budapesti József …