A szlovákiai szólásszabadság helyzete gondot jelent Európának

Az Európai Unió és Oroszország viszonyáról mondta el a szlovák köztelevízióban véleményét Csáky Pál és Boris Zala, az MKP, illetve a Smer európai parlamenti képviselője.

A felvezető szövegben elhangzott, hogy az Európai Uniót aggasztja az orosz katonák jelenléte a Krím félszigeten, mivel az a Fekete-tenger körüli régió destabilizációját jelenti. Az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, mely szerint Oroszország már nem tekinthető az EU számára stratégiai partnernek, a tagállamok egységes fellépését szorgalmazzák Oroszországgal szemben, valamint a gazdasági szankciók folytatását támogatják. Szlovákiából két képviselő nem szavazta meg ezt a határozatot, konkrétan: Monika Flašíková Beňová (Smer), Branislav Škripek (Egyszerű Emberek).

Hogyan értékelik ezt a határozatot annak ismeretében, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök nemrég Moszkvában azt mondta: „Ha a szankciók ártanak Oroszországnak és EU-nak is, akkor mi értelme azoknak?” – hangzott a kérdés az európai parlamenti képviselők irányába.

Boris Zala szerint a kérdés nem teljes, hiszen Robert Fico úgy mondta, a szankciók ellen van, ha mindkét fél betartja a Minszkben kötött egyezséget. Zala hozzátette, ez nem csak Oroszország, hanem Ukrajna kötelezettsége is.

Csáky Pál úgy gondolja az orosz-ukrán konfliktus rendezésére hosszú idő kell. Ma Oroszországnak még vannak bizonyos tartalékai, de a gazdasági elemzők szerint három év múlva Oroszországban komoly gazdasági gondok lépnek fel az EU-szankciók hatására. Az MKP politikusa emlékeztetett arra, hogy az oroszok meg akarják törni az EU egységét, és professzionális eszközöket használnak a közvélemény befolyásolására. Robert Ficótól nem helyes magatartás, hogy mást mond Brüsszelben, mást Moszkvában és mást otthon. Csáky szerint amíg az oroszok agresszorként viselkednek, a szankcióknak érvényben kell maradniuk.

A műsorvezető felhozta, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is problémák vannak az Európai Parlamentben, például a halálbüntetés témájának a felelevenítése és a migrációs politikája miatt.

Zala szerint Orbán Viktor népszerű személynek számít már az Európai Parlamentben, aki rendszerint egy showműsort játszik saját választóinak, a halálbüntetés emlegetése pedig egyértelmű provokáció volt a részéről.

Csáky Pál hangsúlyozta, nem csak Magyarországgal kapcsolatban merülnek fel problémák az Európai Parlamentben, valószínűleg vizsgálóbizottság áll fel Románia és Szlovákia vizsgálatára is. Szlovákiával kapcsolatban a korrupció mértéke és a szólásszabadság helyzete jelent problémát az Európai Parlamentben. A halálbüntetéssel kapcsolatban elmondta, Orbán Viktor hibázott, mert a halálbüntetés eltörlése európai érték, amit védeni kell. Ez a téma azonban másutt is felvetődik. „Például Itt ültem 1997-ben, talán éppen ebben a stúdióban a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDĽ) egyik képviselőjével, aki Mečiar-kormány és Szlovákia megbízottja volt az Emberi Jogok Európai Bíróságában. Ezt az embert úgy hívják, Robert Fico, aki védte a halálbüntetést és könyvet is adott ki róla” – mondta Csáky.

ON, Felvidék.ma

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …